2016. augusztus 29.

Egy hónap, és itt a BIDF

Világhírű dokumentumfilmeket kínál látogatóinak a Budapesti nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A BIDF programjába nyolcvan alkotás került.

Díjnyertes dokumentumfilmekkel startol a BIDF, vagyis a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg Budapest négy helyszínén, a Premier Kultcaféban (régi Vörösmarty mozi), az Ódry Színpadon, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, és a Kazimír Étteremben.

A BIDF eddigi történetében is nívós volt a felhozatal, hiszen még korábban a velencei, amszterdami és kanadai filmfesztiválok győztes filmjeit is Budapestre hozták a szervezők. Idén a berlini filmfesztivál fődíjas alkotása kerül vetítésre.

A szeptember 24-én kezdődő filmes seregszemlén 17 európai nemzet(magyar, belga, lengyel, holland, cseh, brit, francia, olasz, orosz, svájci, svéd, finn, dán, norvég, német, litván, bosnyák) és öt Európán kívüli ország (Izrael, Dél-Korea, Egyiptom, USA, Argentína) dokumentumfilmjei mutatkoznak be.

2014 óta egyébként 280 dokumentumfilmet vetítettek le, amelyek összesen 24 ezer órán keresztül peregtek a vásznon.

A hazai és külföldi dokumentumfilmesek fesztiválján idén közel 80 alkotást mutatnak be a kilenc nap alatt. Az előre meghatározott versenyprogramok szerint a filmkészítők három különböző szekcióban mérettetik meg magukat. Több száz film közül 28 dokumentumfilm került versenybe a „Mert enyém is a titok, Mert miénk is a hatalom, Mert ő is normális” kategóriába, a „Mert rövidek is vannak” szekcióban pedig 8 film verseng majd. Jelentős hazai filmművészeti vonatkozása lesz Sára Sándor filmjeinek, és a szervezők a fiatalokat is vásznak elé szeretnék ültetni a diákvetítések apropóján. A versenyen kívüli szekcióban az aktuál-, és világpolitikai helyzettel, a menekültügyi kérdéssel kapcsolatban több mint két tucat film is helyet kapott a programban.