2014. november 07.

Egy számjegyű növekedés jöhet a tévés reklámpiacon

Kovács Krisztiántól, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnökétől kaptunk év végi pillanatképet a televíziós reklámpiacról.

Kovács Krisztiántól, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnökétől kaptunk év végi pillanatképet a televíziós reklámpiacról.
Kovács Krisztián, a MEME elnöke

Több mint két éve vagy a MEME elnöke. Ezen időszak alatt a televíziós piac nem élt meg könnyű éveket. Látod már a fényt az alagút végén?

Kétségtelen, hogy hosszú alagút volt, de úgy látszik, végre kiérünk belőle. Már 2014-re is azzal számolunk, hogy a televíziós reklámpiac lassú növekedésnek indul, ami 2015-ben is folytatódni fog. Egyelőre egy számjegyű bővülésre számítunk, egyre több hirdetői szektor igazolja vissza ezt a várakozást. Rá is fér már ez a kis napfény a piacra. Bár tavaly már csak 3,5 százalékkal csökkent a klasszikus televíziós reklámköltés, a 2008 és 2013 közötti öt évben összesen 35 százalékkal esett vissza.

Mennyiben befolyásolják a tévépiaci hangulatot, a szegmens megítélését a törvényi változások, az ezeket övező bizonytalanság?

A televízió nemcsak a leghatékonyabb, de a legtranszparensebb médiatípus is: magas elérés, hiteles mérés, áttekinthető elszámolás. A hirdetők számára továbbra sem jelent kockázatot a televízióban való megjelenés. A tévé a márkaépítés, az értékesítésösztönzés egyik legbiztosabb eszköze. Nem véletlen, hogy amint kezd visszatérni az élet a gazdaságba, élénkül a reklámpiac is.

A jogi környezet változása elsősorban a televíziókat sújtja, azokat is nagyon különböző mértékben. A reklámadót és a terjesztési díjakkal kapcsolatos módosításokat is durva beavatkozásnak tartjuk, de talán a nyitva hagyott kérdések és az egymásnak ellentmondó magyarázatok által keltett bizonytalanság a legrosszabb. Manapság, ha hétfőn felröppen egy pletyka, nem tudhatod, hogy péntekre mindenki elfelejti-e, vagy törvénytervezet lesz belőle.

A televíziós megjelenésektől mennyiben várnak mást a márkatulajdonosok, mint mondjuk öt évvel ezelőtt?

A tévé alapvetően nagy tömegek gyors elérésére való. Az audiovizuális jelleg és a befogadói helyzet miatt ráadásul jól hat az érzelmekre. Ez a szerep nem változik, ugyanakkor egy televíziós kampány egy kis kreativitással egyre több minőségi és a kampány hatékonyságát javító elemmel egészülhet ki. Ezt a trendet támogatja a nézői szokások változása és a gyors technológiai fejlődés is.

A professzionális videotartalmak fogyasztása terén a tévé még mindig meghatározó, bár mellette újabb és újabb eszközök, más képernyők jelennek meg. Hiába vagyunk azonban állandóan online, a televíziónézésre fordított idő nem csökken. Ugyanaz a tartalom már más platformokon is elérhető, illetve egyre terjednek az okos eszközök, ezáltal egyre szélesebb körben nyílik lehetőség az interaktivitásra.

Milyen főbb innovációs irányokat látsz a televíziós piacon?

Ezt a poént nem lőném le előre. Minden kiderül majd november 12-én a Big Picture 2015-ön.

Ha már szóba került a Big Picture: miért van szükség közös rendezvényre a tévés piacon, főképp egy olyan közegben, ahol a nagy szereplők már a legkisebb nézettségi közlemények kapcsán is ádáz csatát vívnak?

November közepétől egyébként is egymást érik a stratégiai prezentációk, a sales house-ok és a csatornák egymást váltják a médiaügynökségek és a nagyobb hirdetők tárgyalóiban. Az ügynökségek, ügyfelek sok esetben eddig is igyekeztek egy napra szervezni a fontosabb televíziós preziket. A Big Picture tulajdonképpen ezt „intézményesíti” egy szakmai napban, ami persze nem váltja ki a további személyes találkozásokat, szűkebb körű prezentációkat, tárgyalásokat, de alkalmas arra, hogy a televíziós piac iránt érdeklődő ügyfelek első kézből, a sales house-ok, csatornák vezetőitől kapjanak átfogó képet arról, hogy mire számíthatnak a következő évben.

Tavaly rendezte meg először a MEME a Big Picture-t, amit inkább hívnék televíziós seregszemlének, mint konferenciának. Pozitívak voltak a visszajelzések mind a hirdetők, mind a tévéadók részéről. Így mindenképpen folytatjuk a hagyományt. Idén is jelen lesz szinte minden csatorna és kereskedőház.

Módosított az NMHH a fővárosi rádiós pályázaton

1 órája

Formai okok miatt pontosította a július 25-én elfogadott, Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvenciát érintő pályázati felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A beadási időpont is módosult.