2013. április 12.

Elhunyt Szalai Annamária

Az NMHH elnöke 51 éves volt.

Az NMHH elnöke 51 éves volt.
Szalai Annamária (forrás: Hirado.hu)

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke. 51 évet élt - derült ki a közlésből, amely a Magyar Televízió reggeli híradójában hangzott el, s azóta a Hirado.hu-n is olvasható.

Szalai Annamária 1961-ben született Zalaegerszegen. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói oklevelet szerzett 1982-ben. Tanulmányait 1990-ben az ELTE BTK-n folytatta népművelői szakon, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán, 1998-ban szakközgazda diplomát szerzett.

1982-tól 1984-ig Zalaegerszegen tanított az Ady Endre Általános iskolában, majd 1984-85 között a Zalai Hírlapnál újságíróként dolgozott. 1985 és 1997 között a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál dolgozott, majd annak jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető volt. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke volt, majd 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja. 1997 és 2002 között a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatója.

1998-ban fideszes országgyűlési képviselő lett, ezt a tisztséget 2004-ig töltötte be. 2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadó tanárként, 2003-tól adjunktusként dolgozott. 2004-ben és 2008. március 31-én az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjává választotta.

2010. augusztus 11-én Orbán Viktor miniszterelnök kinevezése alapján Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke lett, megbízatása 9 évre szólt.

(Az életrajzi adatok forrása a Wikipédia szócikke.)

Új rekord a Sport TV-n

1 napja

November 17-én és 18-án összesen 8 magyar érdekeltségű kézilabda Bajnokok Ligája- és EHF-kupa mérkőzést közvetít a csatorna.

Visszatér Kálmán Olga

1 napja

Új közéleti műsor indul az N1TV-n Saller néven, amelynek első adásban Kálmán Olga, Havas Henrik, Bencsik Gábor, Para-Kovács Imre, Gulyás Balázs és Balogh Gábor szerepel majd.