2010. október 28.

Elkelt a román hírtévé

Megvan a román hírtévé új tulajdonosa. Ő is folytatja a terjeszkedést, és igazából a prodit érdekli.

Megvan a román hírtévé új tulajdonosa. Ő is folytatja a terjeszkedést, és igazából a prodit érdekli.

A Sebastian Ghiţă üzletember által vezetett Asesoft veszi át a Realitatea vezetését, és 75 millió eurót fektet a sajtótrösztbe az elkövetkező öt évben. „A profit érdekel” – nyilatkozta Ghiţă, amikor találkozott a Realitatea alkalmazottaival. Hozzátette: regionálisan terjeszkedne a Realitatea TV-vel, illetve minden alkalmazott fizetését megemelné 7 százalékkal. “A szerkesztési stratégia az alkalmazottak kezében maradna, az én szerepem tisztán gazdasági lesz” – mondta az üzletember.

Sebastian Ghiţă közvetlenül vagy vállalkozásain keresztül ellenőrzése alatt tartja a Prahova rádiót, televíziót és napilapot, illetve a www.infoportal.ro weboldalt.

Pedig korábban nem ő tűnt a befutónak. A helyi média Cristian Burci üzletembert, a Prima TV nevű országos kereskedelmi adó alapítóját tartotta a legesélyesebbnek a Realitatea csatornáért folytatott versenyben. A nemrégiben a rendőrség érdeklődésének középpontjába került tulajdonosnak azonban nem volt sürgős az eladás, ajánlatokban viszont válogathat. Média-beszámolók szerint ugyanis a múlt héten kilenc ajánlatot kapott a tévére, köztük Burciét. A tulajdonos,

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

19 órája

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.