2010. augusztus 07.

Előre balhéznak a hollandok

Jó előre figyelmeztették a formálódó holland kormánykoalíciót: óvatosan nyúljon a közmédiához, ha le akar húzni annak büdzséjéből.

Jó előre figyelmeztették a formálódó holland kormánykoalíciót: óvatosan nyúljon a közmédiához, ha le akar húzni annak büdzséjéből.

Nem valamelyik szakmai lobbi, hanem Hilversum városa szólította meg a koalíciós tárgyalásokat összefogó politikust. Azért ők, mert a nyolcvanezres város és környéke a holland televíziós tartalom-előállítás központja.

Az eddig összehozott kisebbségi kabinet ugyanis több pártot is próbál megnyerni külső támogatónak, s mindegyiküknél kemény megszorítási csomagokkal kampányol. Csakhogy az amszterdami egyetem egyik professzorának korábbi becslése szerint minden, a hilversumi műsorgyártásban megtakarított állás másfél további munkahelyet veszélyeztethet – így az újabb segélyezendők miatt akár drágább lehet a leves, mint a hús.

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

10 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.