2017. június 20.

Először kerül megrendezésre a T-Systems Ötletcampus

A jelentkezőkből felállított csapatok a szellemi alkotótáborban a cég okos megoldásain dolgozó szakértőivel konzultálhatnak.

Száz diákot lát vendégül július 10-13. között a T-Systems Ötletcampus, amelynek a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola biztosít helyszínt. A résztvevők csapatokban dolgozva gondolkodhatnak arról, milyen innovációs fejlesztési lehetőségeket látnak maguk előtt a ’mindenki digitalizácója’ jegyében. Az ötletcampust a városi lét közösségi kihívásaival foglalkozó non-profit Mindspace csapata facilitálja. A diákoknak emellett inspirációt nyújt Tóth Bence, a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertese, Rátai Dániel, a Leonar3Do nevű háromdimenziós szimulátor program és berendezés feltalálója, valamint a TheVR vloggerpáros. A csapatépítés jegyében a résztvevőkre további érdekes programok várnak, esti kikapcsolódásként a Pilis Parkerdő Zrt. munkatársaival közös vadlesre és csillagászati túrára mehetnek a diákok.

Az ötletcampus utolsó napján szakmai zsűri értékeli a csapatok ötleteit, a koncepciójavaslatokat és az egyszerűsített üzleti modellt. A zsűri tagjai: a T-Systems Magyarország vezérigazgatója, a vállalat vezető szakértői, valamint a Kitchen Budapest innovációs labor munkatársai.

George Clooney filmet rendez a Netflixnek

18 órája

A Good Morning, Midnight! című új Netflixes regényadaptációnak nem csak a főszerepét alakítja George Clooney, de ő is rendezi a filmet - írta a The Hollywood Reporter.