Az Indexnél volt főszerkesztő-helyettes, majd az Origo főszerkesztője, utóbb a Cink szerkesztője lett. A minap a Magyar Nemzet Online-hoz igazolt, és G-Közép címen rovatot indított Gazda Albert. Új munkahelyéről azt mondja: a hirtelen jött szabadság a bizonytalansággal együtt is jobb, mint ketrecben üldögélni.

Bejárta a magyar sajtót. Hányadik munkahelye a Magyar Nemzet?

Még soha nem számoltam meg. Kurír, Magyar Narancs, újra Kurír, Magyar Hírlap, Világgazdaság, Index, Origo, Cink, Magyar Nemzet. Nyolcadik. Huszonöt év alatt nem is olyan sok. Vagy sok?

Végig balosnak és liberálisnak titulált lapoknál dolgozott. Nem ciki átülni jobbra?

Egyetlen negatív visszajelzést sem kaptam.

Kímélik a barátok?

A Magyar Nemzet szabad újság.

Szabad? A tulajdonos nem változott, csak a tulajdonos viszonya korábbi barátjához, Orbán Viktorhoz.

Azt tapasztalom, hogy nem szól bele semmibe. De a balra sorolt újságoktól amúgy sem kaptam ajánlatot.

Ebből milyen következtetést vont le?

Vagy derék jobbos lettem, úgy, hogy észre sem vettem, vagy a jobbos lapok nyitottabbak arra a szemléletre, ami esetleg jellemző rám.

Ellenzéki a Magyar Nemzet?

Ezt nem nekem kell megmondanom. Új vagyok itt, ráadásul különleges a státuszom: az MNO.hu-hoz szerződtem, egy nekem kitalált, rám szabott rovatot működtetek. Önálló vagyok, arról írok, amiről szeretnék. Ha a Magyar Nemzet szabad, én még szabadabb vagyok. De nem térek ki a kérdés elől: az újság keresi az identitását.

A G-nap előtt orbánista identitása volt. Az már nincs?

Az a kérdés, hogy a mai körülmények között egy értékvezérelt konzervatív újság képes-e a megújulásra. A Nemzet soha nem tagadta és most sem tagadja: a jobboldal vezető politikai pártjának a támogatója volt.

A múlt idő fontos.

Az ismert események miatt ez az intenzív együttműködés kétségkívül megszűnt.

Korábbi munkahelyén jóval erőteljesebben fogalmazott, ha szóba került 2015. február 6-a, a G-nap.

Igen? Nem rémlik, hogy személy szerint erősen fogalmaztam volna, amúgy is ritkán kiabálok. Annyi biztos: azon híresztelésnek, hogy a tulajdonos Orbán Viktor családjának ütlegelését várta a laptól, aligha volt alapja. Legalábbis nem történik ilyesmi, nyomát sem látom. A szerkesztőség nyilván keresőszakaszban van, de a világnézete nem változott. A kérdés az, hogy a közönségét megtalálja-e. Mert a részleges olvasócsere elkerülhetetlen.

A G-nap pőrén megmutatta, hogy a politika mennyire beleszól a sajtó működésébe.

A politika arról szól, hogy átvigye az elképzeléseit, és ezért nemcsak pártokat, hanem sajtót is alapít vagy befolyásol.

Orbán hetek alatt kihúzta a szőnyeget a korábban hirdetésekkel kitömött Magyar Nemzet és HírTV alól.

A hirtelen jött szabadság a bizonytalansággal együtt is jobb, mint ketrecben üldögélni. Aki nem tudott mit kezdeni az új helyzettel, annak volt hová mennie. A terv az volt, hogy omoljon össze minden, azaz hulljon a Fidesz ölébe, de ez nem jött be. Most úgy látszik, a tulajdonos hosszú távon számol a lappal. Presztízskérdésnek tűnik számára.

A Cinktől jött a Nemzethez. Hogy ugorja át ezt az árkot?

Nincs árok. A rovatom egyszemélyes Cink. Csak kevesebb rohanással.

A Cink mibe bukott bele?

A Cink kísérlet volt arra, hogyan lehet nagyon kevés emberrel, egyedi hanggal sok olvasót elérni. Napi ötvenezer kattintással számoltunk, sajnos nem jött össze. Így is sikerült azonban elérnünk a fővárosi és nagyvárosi fiatal értelmiséget, sokat beszéltek rólunk, gyorsan ismertté váltunk. Több visszajelzést kaptam a Cink szerzőjeként, mint az Origo főszerkesztőjeként. Tízszer annyit, miközben az Origót hússzor annyian kattintották. De tény az is, hogy a Cink 2015 tavaszán–nyarán megtorpant. Ebben hibásak voltunk. Olyan tempóba hajszoltuk bele magunkat, amelyet nem lehetett sokáig bírni. Napi hat-hét posztot tettünk ki fejenként, éveken át.

Miért nem vettek fel pár munkatársat?

Erre nem volt lehetőség. Egyszerűen nem tudtuk teljesíteni, amit vállaltunk. Ráadásul amikor a migránskrízisben az online döntő része növekedést produkált, mi visszaestünk.

Hogyhogy?

Egy idő után nem volt kedvünk és erőnk a témához – sem nekem, sem Szily Lászlónak –, és kevesen voltunk ahhoz, hogy valaki más a helyünkre álljon, és pörgesse a sztorit. Ha így nézzük, a modell megbukott. Hiába volt rá igény, és hiába volt a szemléletünk unikális.

Amennyiben?

Nálunk a jobb- és a baloldali olvasók is színvonalasan eldiskuráltak sokáig. A Cinken lehetett beszélgetni.

Folyamatosan megmondták a tutit, ami sokak szemét szúrta. Geszti Péter a 444-ről, a Cinkről, az Indexről és társaikról azt mondja: „A magát eredetileg a gonzóújságírásból származtató csapat szinte minden tagja Uj Péter szellemi hátsójából bújt ki. Mind a magukra méretezett kultúrgettóban sörözgetnek, és mindenki, aki ezen kívül létezik, számukra utálatos. Mint az oviban: akinek nem gombácska a jele, az mind hülye. Nagy viszont a hatásuk, hiszen Magyarországon az online világ meghatározó termékei nem az egykori nagy napilapokból és hetilapokból nőttek ki, hanem új médiumok jöttek létre, mint az Origo, az Index és leágazásaik. Az itteni médiamunkások pedig a sajtót vélemény-újságírássá alakították át. De van egy gond. Ahogy a mondás tartja, a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra.”

Geszti szomorú, amiért ez a szubkultúra nem tartja nagyra a művészetét. Azt számon kérni, hogy az online sajtó nagyokat mond, olyan, mint rajta számon kérni, hogy nem bír szakítani a hülye szóviccekkel. Egyébként a Cink sokkal visszafogottabb volt. Én pedig amúgy sem szeretek csapkodni és anyázni. De a publicisztika harsánysága évszázados tradíció, Jászi Oszkár száz éve vagy Gádor Iván a rendszerváltás után nem volt kíméletesebb. Tóta W. Árpád vagy Szily László sem első fecske. Igaz, a Facebook rátett egy lapát harsányságot az egészre: az olvasók azt osztják, ami tetszik nekik, vagy ami dühíti őket. Mindig mondtam: az Index olvasóinak kétharmada azért klikkel az oldalra, mert szereti, a másik harmada meg azért, mert gyűlöli. Ezt a 444 tökélyre vitte, ott fele-fele lehet az arány. A kattintás nyilván fontos, elismerem, ahogy az is kérdés: ki hogyan tud mértéket tartani?

Sok új portál indult a közelmúltban. Hol férnek el a piacon?

Ameddig többüknél azt sem tudni, ki a tulajdonos, és mi a célja, addig nem tudok erre válaszolni. Tucatnyi olyan újság indult, amelyről fogalmam sincs, hogy minek van. A 888 például minek van?

A hivatalos indoklás szerint a 888 jó befektetésnek tűnik.

A közéleti portálok közül pénzt legfeljebb az Indexszel lehet keresni: rengeteg olvasó, rengeteg hirdetés. A többiekkel kapcsolatban vannak kételyeim.

Akkor miért vágnak bele?

Biztos küldetésük van.

Éveken át tartotta magát az a tétel, hogy az online piacon az Index és az Origo mellett lehetetlen labdába rúgni.

A politikai piacon meg sokáig azt hittük, hogy az MSZP és a Fidesz mellett nem lehet labdába rúgni.

Miért, lehet?

Az MSZP mellett mindenképpen. De egyébként évek óta mondom azt is, hogy mi, online újságírók ne legyünk annyira nagylegények, a mi világunk sem sikertörténet. Addig mondogattuk, hogy a print máris összeomlik, amíg ki nem derült, hogy az online is komoly válságban van. Kicsi a piac, ráadásul a pénz nagy részét elviszik innen. Pár éve az online hirdetési torta több mint húsz százaléka az Indexé volt, ugyanennyi az Origóé. Ezek a szeletek ma már egy számjegyűek. A különbözetet azonban nem a többi magyar újság nyelte el, hanem a Google és a Facebook. Ezért sem lehetnek az új oldalak mind üzleti vállalkozások.

Némelyiket igencsak kattintják.

A Vs.hu és a 444 valóban eljutott a napi 150–200 ezer egyedi látogatóig. Utóbbi szépen elérte a fiatalokat, kevés munkatárssal, okos modellel. Egy egészséges piacon úgy élne, mint Marci Hevesen.

Hirdetésmegvonással a politika bármelyik médiumot tönkreteheti.

Ráadásul a pénzügyi helyzet sem feltétlenül függ össze a lojalitással. Az Index tele van állami hirdetéssel, mégsem simogatják Orbán Viktort.

Indextől való távozásakor Uj Péter tulajdonosi és fideszes nyomásra panaszkodott.

Péterrel egyszerre jöttünk el, tudom, hogy érkeztek hozzá tulajdonosi kérések. Ma mégis azt látjuk: az Index ugyanolyan liberális és szabadszájú, mint azelőtt, legfeljebb talán kevésbé kreatív és szellemes.

Uj Péter és az egykori Origo-főszerkesztő Weyer Balázs sok év után egyszerre állt fel. Weyer egy közös interjúban azt mondta: a politika képtelen elhinni, hogy „nem vagy valakivel. Vagy ellenségként tekintenek rád, vagy a »barátjukként«, pontosabban csicskájukként”.

Ha megteheti, akkor igen. Kérdés, meddig lehet ellenállni. Amikor az Origo főszerkesztőjeként Balázs helyére kerültem, semmilyen nyomást nem tapasztaltam.

Tényleg?

Eleinte. Aztán eljöttem, mielőtt igazán erőssé vált volna.

Kapott telefonokat?

Érdeklődés volt, ötletek, kérések, hogy beszélgessünk, legyünk jóban. Abban, hogy leléptem, ez is szerepet játszott.

És még mi?

A Telekom nem volt alkalmas arra, hogy újságot adjon ki. Szüksége sem volt rá, púp volt a hátán. Mindenkinek jó, hogy az Origo elkerül onnan.

A Telekom sok éven át mégis rengeteg pénzt ölt bele. Miért?

Egy városi legenda szerint a Deutsche Telekom jó ideig azt sem tudta, hogy létezik az Origo. Aztán évekig el akarta adni.

Az Origo firtatta először Lázár János különös utazásainak hotelszámláit, ami nem tetszett a kormánynak. Ez is lendített az eladáson?

A botrány kipattanásakor tudomásom szerint már döntöttek erről.

A Fidesz is meg akarta szerezni a portált.

Ebből a szempontból a Lázár-ügy épphogy akadályozta, hiszen a balhé összezavarta a szálakat, elvágta az együttműködés lehetőségeit. A politikának egyébként bizonyos értelemben az a dolga, hogy piszkáljon bennünket, nekünk meg az, hogy ellenálljunk. Aztán majd az idő megmutatja, ki mit nyert vagy veszített. Szétrobbantották az Indexet és az Origót. És? Mit értek el vele? Mégis létezik Index és Origo, s lett melléjük 444, Direkt36, Abcúg, Vs.hu, Cink. Sőt G-Közép is.

Honnan származik a G?

Hát ez egyszerű: G, mint Gazda. A további áthallásokért nem vállalok felelősséget.

Bemutatkozásában azt írja: „A közép az, ami politikai értelemben pl. nem létezik. Hiába hisszük, hogy van, ez tévedés, nincs. (…) a centrum fikció. Középen rés van, szakadék, senki földje – bele lehet zuhanni, el lehet ott süllyedni, de a felemelkedés kizárt.” Ezek szerint nem létezik újságírói középen állás?

A politikában nincs középen állás, de az újságíró nem politikus. Én szeretek azzal poénkodni, hogy elveszett a világnézetem. Ez annyit jelent, hogy nem szokásom a gondolataimat a pártok által kialakított koordináta-rendszerben elhelyezni. A jobb- és a baloldalnak eleve nincs már értelme, másfelől viszont egyelőre nem Észak-Koreában élünk. Ha így nézem, a közép jó esetben nem azt jelenti, hogy se hús, se hal. Persze háborús hangulat van, amit a migránsügy kezelése csak felerősített. A miniszterelnök is folyton harcosokról és ellenségről beszél, a kampányai is ilyenek. Ez azonban nem az én utcám.

A sajtó hogyan kezelte a menekültügyet?

Rémesen. Több hónapos lemaradással. Ezért is nyerte Orbán a bulit. A média – beleértve engem is – sokáig rosszul értelmezte az eseményeket. Amikor az óriásplakát-kampány elindult, még azt hittük, hogy az egész egy mondvacsinált marhaságra épül, és nem szól semmiről. De Orbánnak vagy szerencséje volt, vagy mindent tudott előre. Vagy mindkettő. A sajtó lemaradt, ahogyan én is. Európa pedig még hozzánk képest is lemaradt fél évvel.

Mit tehetett volna a sajtó?

Figyelhetett volna jobban. De akkora a zaj, hogy az egész sztori súlyát, jelentőségét és kifutását ma sem érzékeljük pontosan. Amúgy balról mindig csesztetnek, amikor azt állítom, hogy a miniszterelnök nem sík hülye, és pontosan tudja, mit akar. Utol kellene érni őt.

Vajon miért nem ad érdemi interjút Orbán Viktor senkinek?

Az internet végtelen, rengeteg módon lehet rajta politikai üzeneteket közvetíteni. Az interjú műfaja így fölöslegessé vált Orbán Viktor számára. Időpocsékolás. A nyomtatott sajtó által kínált kommunikációs teret annak idején el kellett foglalnia, ha tudta, de most már nincs szüksége erre. Úgy meg pláne, hogy nincs itthon olyan ellenfele, aki veszélyes lenne rá. Minek beszélgessen kekeckedő újságírókkal? Hogy idegesítő kérdésekkel vegzálják? Megteheti, hogy nem tesz ilyet. Bármit megtehet.