Az Elveszett világok című sorozat három érdekes résszel jelentkezik a csatornán, hogy eddig felfedetlen titkokról rántsa le a leplet, miközben olyan ember által teremtett világokba kalauzol, amik máig történelmünk meghatározó részét képezik.

Földünk rengeteg olyan épített emléket őriz, amelyekhez titokzatos teóriák, izgalmas elméletek fűződnek. A DoQ TV csatorna most bepillantást nyújt olyan elveszett világokba és kultúrákba, mint az ókori Athén, a Krisztus korabeli Jeruzsálem vagy a négyszáz évvel ezelőtti India, ahol a világ csodái közé tartozó Tádzs Mahal is található.

Minden évben zarándokok tízezrei látogatnak el a Szentföldre azért, hogy megismerhessék azokat a helyeket, ahol Jézus járt, tanított és szenvedett. A Krisztus halála óta eltelt kétezer év alatt Jeruzsálem városát több mint hússzor rombolták le és építették újra. Kevesen tudják, hogy hódításai alatt maga Napóleon is komoly terveket szőtt a szent városról: 1799-ben a francia hódító emberei Akko városát ostromolták. Ben Weider kutató szerint a császár teljes magabiztossággal állította, hogy néhány napon belül elfoglalja Jeruzsálemet, ahonnan kikiáltja: Palesztina önálló zsidó állam. Napóleon elképzelése azonban meghiúsult, mert az oszmán seregek és a brit tengerészet az útjába állt.

A DoQ csatorna hasonló izgalmas történetekkel ígér lebilincselő élményt a nézőknek a triplázó szombatban. Ismerd meg te is a Tádzs Mahal falai között nyugvó Mumtáz Mahal és férje történetét vagy a Periklész korabeli Athén városát, amely a kiválasztott herceg vezetésével engedett utat a nyugati civilizációnak.

Születéssel hozott traumák

14 órája

Idén ősszel is különleges témával jelentkezik a Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm-sorozata.