2012. október 08.

Epamedia: jogellenes az árverési hirdetmény

A közterületi cég azt közölte: a Kúria december elején tárgyalja az általuk megtámadott választottbírósági ítélet ügyét.

A közterületi cég azt közölte: a Kúria december elején tárgyalja az általuk megtámadott választottbírósági ítélet ügyét.

"Az Epamedia Hungary Zrt. tulajdonosa, az Epamedia Europäische Plakat- und Aussenmedien GmbH mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellene a Hidvéghy Melinda által kezdeményezett és jogellenesen folyó végrehajtási eljárást leállítsa, s ennek körében megakadályozza azt, hogy a jogszerűtlenül elrendelt árverés kitűzésére és folytatására vonatkozó végrehajtói intézkedést megsemmisíttesse" - közölte a közterületi cég, miután október 4-én, az MTI nyomán azt írtuk, hogy elkezdődött a licit az Epamedia magyarországi üzletrészeire.

A vállalkozás szerint a szeptemberben kiírt árverés több okból is jogszerűtlen, ami miatt annak megsemmisítését kérték az ileltékes bíróságtól. A közlés szerint az árverést jogilag nem létező "vagyoni részesedés"-ekre rendelték el, illetve az árverés előtt nem értékelték fel az árverés tárgyát sem.

"Az illetékes bíróság vezetője elrendelte a jogorvoslati kérelem soron kívüli elbírálását és ígéretet tett arra, hogy a bírósági döntése az árverés október 13-i lezárása előtt megszületik. Meggyőződésünk, hogy ez a döntés nem lehet más, csak a súlyosan jogellenesen kitűzött árverés megsemmisítése. A jogellenes végrehajtói intézkedések hátterében állhat a cégcsoporttól menesztett Hidvéghy Melinda revansvételi szándéka, és az a nem elhanyagolható tény is, hogy a sikeres végrehajtás esetén a végrehajtót több mint 100 millió forint illetné meg munkadíjként és jutalék jogcímén. Hidvéghy Melinda a végrehajtást nem az adós székhelye szerinti Ausztriában kezdeményezte, mert vélhetően maga is tisztában van vele, hogy ilyen jogsértő választottbírósági ítéletet egy demokratikus jogállam igazságszolgáltatási rendszere nem hajt végre" - olvasható az Epamedia közleményében.

A cég szerint az árverés nem az Outdoor-részvényekre és nem az Epamedia-részvényekre folyik, mivel azok árverésére csak a nyomdai úton előállított részvények birtokában kerülhet sor. "A részvények azok jogos tulajdonosának, az Epamedia GmbH birtokában vannak Ausztriában és nem a magyarországi leányvállalatnál, ahogyan az az árverés dokumentumaiban feltüntetésre került. Magyarországi végrehajtó külföldön található részvényekre nézve nem tehet semmilyen végrehajtási intézkedést."

A végrehajtási eljárás egy választottbírósági ítéleten alapul, melyet az Epamedia GmbH "közrendbe ütközőnek" és "jogszabálysértőnek" tart, ezért a Kúriához fordultak az érvénytelenítés érdekében. A Kúria december 4-én tárgyalja az ügyet, s amennyiben megsemmisítenék a választottbírósági ítéletet, azzal a végrehajtási eljárás is automatikusan megszűnne.

Iszak Eszti: „A bántalmazóval kellene elbeszélgetni!”

1 órája

A cyberbullying jelenség a mai fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma, így az Influencer Festival minden résztvevője és olyan világmárkák is kiállnak a tudatos, felelős social media használat mellett, mint a Coca-Cola.

″Az Index marad, ami volt″

18 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.