A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a filmforgalmazási és a moziüzemeltetési piacok elemzése alapján javasolja a vászonhasználati díjat alkalmazó moziüzemeltetőknek, hogy a díjalkalmazási gyakorlatuk legyen tekintettel a beruházások költségeinek megtérülésére. A GVH megfontolásra ajánlja a mozgóképszakmai hatóság feladat- és hatáskörének, felügyeleti funkcióinak megerősítését, valamint azt, hogy teremtsék meg az egyes – a jelenlegi szabályok alapján nem engedélyköteles, de egyes piacok struktúráját jelentős mértékben befolyásoló – összefonódások versenyjogi kontrolljának lehetőségét.

A GVH 2014 júliusában indította és nemrég zárta le a filmforgalmazási és a moziüzemeltetési piacokat célzó piacelemzését. A kartellhatóság arra a következtetésre jutott, hogy a hazai filmforgalmazási piac versengőnek tekinthető, annak ellenére, hogy a piac egy jelentős szeletét a vezető amerikai stúdiókkal szerződésben álló forgalmazók (InterCom, Fórum Hungary, UIP Duna) fedik le.

A moziüzemeltetési piac – a Cinema City 50 százalékot jelentősen meghaladó piaci részesedésével – koncentrált, ennek oka a Cinema City International N.V. és a Palace Cinemas (a piacot jelentősen átalakító) 2011-es fúziója. Ehhez nem volt szükség a GVH engedélyére, tekintettel az érintett szereplők fúziós engedélyezési küszöbszámokat el nem érő árbevételére. Ezen eset tanulságait levonva jutott a GVH arra a következtetésre, hogy a jelenlegi szabályok alapján nem engedélyköteles, de egyes piacok struktúráját jelentős mértékben befolyásoló összefonódások versenyjogi kontrolljának megteremtését szükséges lehet átgondolni.

A nemzetközi trendeket követve alakult ki a vászonhasználati díj (VPF) alkalmazása, amely az új digitális vetítési technikára való átállás – a moziüzemeltetőknél megjelenő – többletköltségeinek megosztása a filmforgalmazók, a stúdiók és a moziüzemeltetők között. Minden filmforgalmazó érdeke az átállás a digitális vetítésre, így indokoltnak tekinthető, hogy a vászonhasználati díjak megfizetésével a filmforgalmazók is hozzájárulnak a digitális átállás költségeinek finanszírozásához – a moziüzemeltetők átállási költségeinek megtérüléséig. A GVH ezek alapján javasolja a VPF-et alkalmazó moziüzemeltetőknek, hogy díjalkalmazási gyakorlatuk – időtávjában, összegszerűségében és alkalmazási feltételeiben – legyen tekintettel a beruházásaik megtérülésére.

A filmforgalmazási és moziüzemeltetési piacok kapcsán felmerült, hogy kevés hivatalos információ áll rendelkezésre a magyarországi filmforgalmazásra vonatkozó főbb adatokról, így többek között a nézettségi és bevételi adatokról (ideértve a VPF díjakat is). A GVH ezek alapján javasolja a mozgóképszakmai hatóság felügyeleti funkcióinak megerősítését.

Egyedi olimpiai élményt nyújtanak

16 órája

A legnagyobb olasz mobilszolgáltató ügyfelei számára mobilon, szélessávon és ultra-szélessávon is elérhető lesz a 2018-as és a 2020-as olimpia.