Honnan ered az exhibicionizmusod?

Így születtem. Világéletemben központi figurája voltam a közösségeimnek. Úgy is mondhatnám, a főkolompos, a felbujtó. Folyamatosan színdarabokat állítottam színpadra, amelyekben persze szerepeltem is. Elsőszülött gyerekként, első unokaként a családban sok figyelmet kaptam, de soha nem okozott gondot az sem, ha fel kellett hívnom magamra a figyelmet. Rendkívül harsány, közvetlen, nyitott, ugyanakkor érzékeny, az érzelmeit nehezen kimutató gyerek voltam, aki hatalmas fallal vette körül magát. Mint egy furcsa ufó, aki állandóan sziporkázik, és hihetetlen energiát közvetít. Számtalan dologban más voltam, mint a korosztályom tagjai, és ez megmutatkozott a stílusomban is.

A stílus egy mindenki számára látható kommunikációs eszköz. Mit üzensz a saját stílusoddal?

Az életem a szabálytalanságokról, a kísérletezésről, a szokatlan dolgok kipróbálásáról szól. A stílusom is ezzel játszik. Soha nem hittem el mindent, amit az előttem lévő generációk mondtak vagy gondoltak, szeretek megkérdőjelezni dolgokat, játszani, ami egyben a szabadságot is jelenti számomra. Vannak, akiknek ez provokáció, mert csak a szabályokból megtanulható stílust követik. Az olvasatomban ez azt jelenti, hogy az ő életükből sok minden kimarad, amivel nincs problémám, de azt gondolom, hogy amikor a magyar társadalom egy része agresszióval kompenzálja a saját félelmeit, az mindenképpen érdekes jele annak, miért történnek makroszinten a dolgok úgy, ahogy. Az emberiség olyan dolgokból képes óriási ellentéteket kreálni, amelyek egy gyerekben magától értetődőek. Sokkal kevesebb problémánk lenne, ha a világot nem csak feketének és fehérnek látnánk, vagy legalább elfogadnánk azokat, akik bizonyos kérdésekről komplexebben gondolkodnak.

Mi határozza meg a magyarok stílusát, ha a társadalmi rendszer irányából közelítünk?

A NER. (Nevet.)

Lakatos Márk (Fotó: Egry Tamás)

Nagy mániám, hogy újra beléptünk a húszas évekbe, ami nagyon izgalmas jelenség, hisz az előző évszázad húszas évei stilisztikailag az egyik legmeghatározóbb évtizede a 20. századnak. Olyannyira, hogy máig erős jelentéssel bíró fogalom akár az amerikai, akár az európai, akár a magyar kultúrtörténetben. Vajon tudnak-e a mostani húszas évek olyan erősek, stílusban olyan izgalmasak lenni, mint a száz évvel ezelőtti? Vajon egy hedonista, tomboló évtized után egy ahhoz hasonló katasztrófába torkollik-e a világ, mint az előző század harmincas–negyvenes éveiben?

Igenis azt érzem, hogy a mai fiatalok sok mindenben szabadabban és béklyómentesebben gondolkodnak, mint a szüleik vagy a nagyszüleik. Ilyen például a nemek szerepe a társadalomban. Van egy nagyon érdekes szabadságfoka a kultúránknak, amit főleg a fiatalok értenek és éreznek meg, elég csak a Greta Thunberg- vagy a Billie Eilish-jelenségre gondolnunk. Ez a generáció sokat tehet azért, hogy ne pusztuljon ki a bolygó.

Van egy első emléked a stílussal kapcsolatban?

Korán elkezdtem képzeletbeli jelmezeket tervezni, színházi, fiktív karaktereket képezni. Az első nagy élményem az óvónőim karakterológiai megalkotása volt, egy fantáziajáték. Aztán az olyan filmek hatására, mint például A púpos vagy A három testőr, elkezdtem a húgomat öltöztetni. Szegény, kénytelen volt elszenvedni, ahogy hulahoppkarikákból és köntösövekből állítok össze neki egy „ruhát”, majd abban terelgetem a szűk panellakás folyosóin. Határozott és tudatos karakter voltam. Négyévesen már autentikus tanácsokkal láttam el a fogorvosi kongresszusra készülő édesanyám, akit olyan boltokba vittem, ahova egyedül nem ment volna be. Gyakorlatilag komplett ruhatárat állítottam össze neki. Amikor nem volt otthon, az összes sminkkészletét kipróbáltam. Az a kérdés sem merült fel bennem, fiú vagyok-e, vagy lány. Természetes volt, hogy minden filmben a női karakterekkel azonosultam, közben pedig a való életben léteztem, ahogy léteztem.

Az ember minél mélyebbre ás a személyiségében, annál inkább megtalálja a stílusát.

Háromévesen fedeztem fel a barokk stílust, de máig ez az egyik legfontosabb inspirációs forrásom. Meggyőződésem, hogy éltem a 17. és 18. században. A kulturális élmények, a színházi és operaelőadások is meghatározóak voltak, négyéves lehettem, amikor a nagymamámmal megnéztük a Bohéméletet, és megfertőződtem. Később, mint minden „rendes” meleg tinédzser fiú, Madonna-lázban égtem.

A profi stílustanácsadó karriered úgy kezdődött, hogy a kétezres évek elején Nagy Ervin megkért, hogy legyél egy, az ő főszereplésével készülő film stylistja.

Ervinnel akkor már nagyon régen ismertük egymást. Egy alternatív színházi előadás kapcsán találkoztunk, jó barátok lettünk. Olyannyira, hogy én készítettem fel a történelem érettségijére. (Nevet.) Ungvári Dávid filmrendező főiskolás filmjébe három főszereplőt választott ki: Ervint, Gryllus Dorkát és Kolovratnik Krisztiánt. Ervin egy kokain dílert alakított, és nagyon nem volt megelégedve a jelmezével, rólam viszont tudta, hogy szenvedélyesen szeretek öltözködni. Akkor még sok bundám is volt, és mivel igazi pimp dílert akart megformálni, megkért, találjuk ki együtt a megjelenését. Ha már így alakult, a rendező megkért, mindhárom színész öltözékét állítsam össze.

Lakatos Márk (Fotó: Egry Tamás)

Gryllus Dorka a megismerkedésetek másnapján már téged visz magával egy magazinfotózásra. Szerinte, az általad választott jelmezek hozzátesznek a megformálandó karakterhez, és ez igaz arra az esetre is, amikor egy nyilvános eseményre álmodod meg a megjelenését.

Volt egy emlékezetes jelenetünk Dorkával, ugyanis halálosan kiakadt, hogy mit keresek a forgatáson, hisz addigra már rég lepróbálták a kosztümöket. Nem hagytam magam! (Nevet.) Miután egymásnak feszültünk, felpróbálta a jelmezeket, és tetszettek neki. Olyannyira, hogy másnap elhívott a Beau Monde magazin fotózására a Hiltonba. Emlékszem, a Geszti-villából vittünk szőnyegeket, hogy a fürdőszobát be tudjuk rendezni. Ugyanis a koncepció szerint Dorka „házában” fotóztunk, ami nem volt igaz. (Nevet.)

Az első egy-két évben az egész magyar divatszakmát magamra haragítottam, de szerencsére volt néhány ember, akik tehetségesnek találtak, érezték, hogy jót akarok, csak nehezen kötök kompromisszumot. Számtalan pofára esést követően, lassan, fáradtságos munkával építettem vissza, amit előzőleg leromboltam.

Visszatérve a Beau Mondehoz, az említett első munkám annyira jól sikerült, hogy elkezdtem velük dolgozni, majd Hernádi Judit kapcsán megismerkedtem Zoób Katival. Nyolc évig voltam a divatházának stylistja. Aztán Tombor Zoli elhívott, hogy csináljunk egy fotózást a VIVA tévének Liluval, Sebestén Balázzsal… Megtetszettem nekik, így lettem a televízió hivatalos stylistja. Nem sokkal később jött az első Megasztár. Csényi Kati, a műsor főszerkesztője azt mondta, hogy annyira állat vagyok, ahogy rohangálok a necc harisnyámban és a DIOR csizmámban, hogy szeretne velem dolgozni. Egyáltalán nem voltam tisztában a feladattal, így az első három évadot egyedül, két segítővel csináltam végig. Ma az X-Faktorban ugyanezt a feladatot három főállású stylist végzi. A mindenféle felkészülés nélküli mélyvízbe ugrás mindig jellemző volt rám.

Ha az életedben megjelenő szerepekről beszélünk, érdemes az alig húszéves énedhez visszatérni.

Mindig is színész akartam lenni, de nem vettek fel a főiskolára, így apám kérésére jogot tanultam, aztán idegenvezetőként dolgoztam. Tizenkilenc évesen, idegenforgalmi ösztöndíjjal mentem ki Spanyolországba, de nagyon hamar beszippantott a csodás madridi éjszakai élet Pedro Almodóvarral és a többiekkel.

Lakatos Márk (Fotó: Egry Tamás)

Itthon persze nem volt annyira magától értetődő a helyzet. Főleg, miután a Pro7 német csatorna forgatott velem egy riportot, amelyet átvett az RTL Klub éppen akkor induló Fókusz műsora, amelynek első adása velem foglalkozott. Sokak számára ekkor derült ki, hogy meleg vagyok. A gimnáziumi legjobb barátom, aki életem első nagy szerelme volt, úgy élte ezt meg, hogy elárultam a kapcsolatunkat. Nehéz volt elmagyaráznom neki, milyen érzelmi folyamatok zajlottak bennem kétezer kilométerre az otthonomtól. Sértőnek érezte a nyitottságom, miközben ő az egész kapcsolatunkat kalandként kezelte. A szeretet és az elfogadás helyett a visszautasítás lett a válaszreakció. Ott és akkor szembesültem először azzal, hogy valaki meg akarja nekem mondani, milyen legyek, mit csináljak, hogyan viselkedjem. El kellett gondolkodnom, vajon engem szeret-e, vagy egy rólam mesterségesen kialakított képet, amely megfelelt az önző igényeinek. Hatalmas csalódás volt, mély lelki krízisként éltem meg. Hihetetlenül nagy fájdalmat okozott.

Nyitott, független és öntörvényű emberként soha nem érezted azt, hogy a médiában hatványozottan érvényesülnek az élet farkastörvényei?

Egyszerre vagy színházi és filmes látványtervező, show-rendező, művészeti vezető, irányítod a Lakatos Márk Intézetet, vezeted a Lakatos Műhelyt. Közben pedig a médiában is igen aktívan vagy jelen. Blogolsz, posztolsz a Facebookon, az Instagramon, videókat gyártasz a YouTube-ra, könyveket adsz ki, tévéműsorokban szerepelsz. Ki Lakatos Márk a márka mögött?

Egyáltalán nem vagyok tudatos a karrierem alakításában, sokkal inkább organikusan alakul a szakmai életem. Igen, sok arcom van, rég nem csak az ország stylistja vagyok. Ezt az emberek nehezen fogadják el, mert szeretnek mindenkit egy címke alá besorolni. Nagy erőfeszítéseket igényelt például a magam gasztrofiguraként való elfogadtatása.

Már 2004-ben elkezdtem műsort vezetni a Rádió Caféban mindenféle tapasztalat nélkül. A Megasztár után nem sokkal indult a Viasat3-on az első átalakítós műsorom. Ez a műsortípus tette lehetővé, hogy egy addig ismeretlen arcom is megmutathassam a nézőknek. Ekkor jelent meg az a fajta karakter, amely jelenleg is épül. És ez volt az első nagy input, ami miatt sokan megszerettek. Addig a fejekben csak az affektáló, fura stylist voltam, aki fura módon öltözteti az embereket.

A Lakatos Márk Group megalakulásában fontos szerepe volt Hámori Barbarának, akinek markáns elképzelései voltak a jövőmet illetően, de idővel kiderült számomra, hogy nála sokkal egyszerűbben látom mind az üzleti, mind a kreatív tevékenységem. Ezért csak egy bizonyos szintig tudtam közreműködni a víziójának valóra váltásában. Mindig éreztem a belőlem kialakított márkakép és a valódi énem közötti kettőséget. Nem vagyok csak mainstream eladható jelenség. Amióta szétváltunk, sokkal inkább önazonos lettem mint „termék”, és a változás érezhető a kommunikációmat illetően is. Ez utóbbiban egy ideig nem voltam elég hatékony. A tartalomgyártás ugyanis egy bizonyos szint után olyan csapatmunkát igényel, amelyben a kollégáid a kinyújtott karjaidként dolgoznak a közös célokért, és ha jól működünk, egyre inkább kialakul egy koherens világ. Úgy érzem, a folyamat mostanában kezd beérni.

Lakatos Márk (Fotó: Egry Tamás)

Milyen kihívást láttál magad előtt, amikor igent mondtál az InStyle kreatívigazgatói felkérésére?

Azt gondolom, hogy az olyan negyedéves, mívesebb, albumszerűbb kiadványoknak, mint amilyenné az InStyle ez év elején alakult, van jövőjük. Az embereknek még sokáig meglesz az igényük arra, hogy szép magazinokat lapozgassanak. Az InStyle már nemcsak egy nőknek készülő divatlap, hanem egy stílusmagazin, amelyet a férfiak is forgathatnak, és az élet minden területével foglalkozik, legyen szó ruhákról, gasztronómiáról, kultúráról, bármi olyanról, amihez egyébként is sok közöm van.

Az egyik legfontosabb olvasmányélményed az Utas és holdvilág. Ha lehetőséged lenne a lélek időgépén visszarepülni a múltba, hova utaznál?

A Napkirály egykori rezidenciájába, a versailles-i kastélyba, a 17–18. századba valamikor. Azok a csodálatos enteriőrök, a galériák és az opera! De valójában, noha érdekel, mi történt a múltban, ezért is járok különféle terápiákra, nincs nosztalgikus érzésem. Még a saját életemmel kapcsolatban sem. Sokáig úgy éreztem, nincsenek is emlékeim a múltamból, és azok a dolgok, amelyek megtörténtek velem a valóságban, csak az álmaimban köszöntek vissza, nem voltak élő emlékképeim. A jövővel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Erősen a jelenben élek.