2010. május 17.

Fejcsere a Népszabadság Zrt. élén

Egy kézbe kerül a Ringier Kiadói Kft. és a cég svájci tulajdonosa többségi tulajdonába lévő Népszabadság Zrt. irányítása. Kovács Tibor távozik.

Egy kézbe kerül a Ringier Kiadói Kft. és a cég svájci tulajdonosa többségi tulajdonába lévő Népszabadság Zrt. irányítása. Kovács Tibor megy is, marad is. Mihók Attila nagyon jön. A váltás okát egyelőre nem közölték, de a zürichi cégközpont már a budapesti Ringier-sajtóosztályhoz tanácsolta lapunkat. Mihók elmondta: a közös megegyezésel zajló váltásnak nincs köze a fúzióhoz.

A Népszabadság Zrt. hétfői közleménye szerint Kovács Tibor elnök-vezérigazgató június elsejétől a Ringier Kiadó Kft. tanácsadójaként folytatja tevékenységét, de a napilapot megjelentető társaság igazgatótanácsának tagja marad. A Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatói pozícióját Mihók Attila, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezetője tölti be. Ő azt közölte portálunk megkeressére: a közös megegyezéssel zajló váltásnak nincs köze a fúzióhoz.

Mihók Attila 1997-ben a Nemzeti Sport napilapnál kezdett dolgozni, amelyet a Ringier-csoport 1998-ban vásárolt meg. 1999 és 2001 között az IT és az online területeket felügyelte, mint IT és online igazgató. 2001-ben a Ringier Kiadó sport csoportjának lapigazgatója, majd 2004-től a szerbiai Ringier ügyvezetője lett, és 2006 augusztusától egy éven át a Ringier ukrajnai tevékenységéért is ő felelt. 2007. november 1-jétől a Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a Népszabadság Zrt. igazgatósági tagja. 2010. február 3-ától a társaság felügyelőbizottságának tagja.

Kovács Tibor június 1-jén kezdi meg működését az újonnan létrehozott tanácsadói pozícióban. Emellett a Népszabadság Zrt. igazgatóságának tagjaként tovább segíti a vállalat működését. Tanácsadóként szervezetfejlesztési és managementtapasztalataival segíti a Ringier Kiadó Kft. tevékenységét. Emlékeztetnek arra: Mihók Attila a Népszabadság igazgatóságának tagjaként eddig is részese volt a vállalati stratégia kialakításának, így személye biztosíték a már elkezdett folyamatok továbbviteléhez.

Kovács Tibor 1994-től a Pécsi Vízművek, majd a Clarion Magyarország HR- igazgatójaként dolgozott. 1999-től a Ringier Kiadó Kft. humánpolitikai és vállalati kommunikációs igazgatója, 2004-től a Nemzeti Sport és a Mai Nap lapigazgatója, 2005-től pedig a Blikk-csoporttal kiegészülve a teljes napilap-divízió üzletági igazgatója volt. 2003-tól a Népszabadság Zrt. felügyelőbizottságának tagja, 2007-től pedig a vállalat elnök-vezérigazgatói pozícióját töltötte be. Kovács Tibor fontos szerepet játszott a kiadói folyamatok átszervezésében, a vállalat online fejlesztési stratégiájának kidolgozásában és az integrált szerkesztőség kialakításában.