2016. június 29.

Fejleszti hálózatát a Telekom

A 4G kültéri lakossági lefedettsége hozzávetőleg 98 százalékra, a 4G-vel lefedett települések száma pedig 2753-ra emelkedett.

A vállalat a beltéri lefedettség növelésén is dolgozik, ami már meghaladta a 84 százalékot az ország teljes lakosságára vetítve.

A társaság 4G szolgáltatást használó ügyfeleinek száma meghaladja az 1,1 milliót.

A másodpercenként 300 megabites elméleti letöltési sebességre képes 4G+ (LTE-Advanced) szolgáltatást 2015 decemberében, az országban elsőként Nyíregyházán kapcsolta be a cég, azóta pedig újabb 8 kelet-magyarországi megyeszékhelyen és további 5 városban tette elérhetővé, így például Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Miskolcon, Salgótarjánban, Szegeden és Szolnokon. Ezzel a társaság 4G+ technológiára épülő bázisállomásainak száma 100-ra emelkedett, és a tervek szerint az év végéig újabb százakkal nő.

A közlemény szerint az LTE-Advanced technológia által lefedett területeken az ügyfelek az eddigiekhez képest akár kétszeres adatsebességet is tapasztalhatnak az erre alkalmas eszközök és díjcsomagok használatával.