2017. augusztus 21.

Femina már a Viberen is

Az új közösségi csatorna részeként egy Femina-matricacsomag is napvilágot látott.

A Femina Média életében az idei év egyik kiemelt fókuszpontjának a közösségi média csatornákon történő még aktívabb jelenlétet és tudatos közösségformálást tekintették. Bár a magazin kommunikációja az egyes közösségi médiumokon (Facebook, Instagram, Twitter, Pinterest) keresztül eddig is hangsúlyos volt, 2017. augusztusától egy újabb platformon, a Viber csevegőapplikációján keresztül is elérhetővé válnak a Femina.hu legfrissebb cikkei.

„Az elmúlt néhány hónapban azon dolgoztunk, hogy az AB státuszú, nagyvárosi nőket célzó matricacsomaggal, nyilvános Femina-fiókkal és chatbottal az ország egyik legkedveltebb női magazinja már Viberen keresztül is elérhető legyen és releváns, értékes tartalmat szolgáltathasson olvasóinak. Bár messzemenő következtetéseket egyelőre nem mernénk levonni, az első hét tapasztalatai alapján úgy tűnik, egy igazán sikeres projektet indíthattunk útjára. Ezt mutatja az is, hogy alig egy hét elteltével már több, mint 75 ezren iratkoztak fel a Viberen elérhető Femina-fiókra" – mondta el Tóth Diána, a Femina.hu marketing menedzsere.

„A Femina.hu olvasóközönségéből kiindulva egy nagyvárosi, fiatal nő mindennapjait szerettem volna megeleveníteni annak minden bájával és humorával. Éppen ezért a matricacsomag főszereplőjének Annát és rosszcsont kutyáját, Virslit választottuk" –mondta Zsédey Teréz, a Femina.hu grafikusa.

A Femina nyilvános Viber-fiókjában napi szinten friss, egyedi tartalom kerül megosztásra. A felhasználók bepillanthatnak a szerkesztőség mindennapjaiba és beszélgetéseibe, cseveghetnek Annával, a Femina.hu hírrobotjával és könnyedén kereshetnek rá számukra releváns tartalmakra, melyeket személyre szabottan, egy általuk megadott időpontban olvashatnak a feliratkozók.