A húsvéthoz szerte a világban különböző hagyományok köthetők, de szinte mindenhol biztos pont a közös családi filmnézés – ehhez ad az HBO most néhány tippet.

A legózás népszerűsége a kezdetek óta töretlen. Hatalmas élmény egyedül vagy a barátokkal, családtagokkal építeni valamit, aztán fantáziánk segítségével történetet varázsolni az építőelemek mögé. Ezt az élményt adja vissza a Derült égből fasírt rendezőinek filmje, A Lego-kaland, amiben a Lego-világ sorsa a teljesen átlagos Emmet picinyke sárga kezében kerül, ugyanis egy félreértés miatt azt hiszik róla, hogy ő a Kiválasztott. Az első egész estés Lego-kaland tele van felnőtteknek szóló popkulturális kikacsintásokkal, miközben a legkisebbek is remekül szórakozhatnak rajta.

A Lego-kaland 2.

A verbális és vizuális gegekben tobzódó első rész után öt évvel érkezett a folytatás. Az animáció olyan örökérvényű tanulságokból építkezik, mint a szeretet mindent legyőz, a sokféleség gyönyörködtet és hogy együtt erősebbek vagyunk. Mindezek tetejébe agyba tapadó (kajla) dallamnak ezúttal sem maradunk híján.

Csodapark

A történet hőse az élénk fantáziájú June, aki anyukája segítségével és hatalmas adag kreativitással létrehoz egy hihetetlen attrakciókkal teli, csodás vidámparkot, amit beszélő állatok üzemeltetnek. A varázslatos hely azonban veszélybe kerül, amikor a kislány egy szomorú családi esemény miatt elhanyagolja képzelőerejéből született álomvilágát. Szerencsére June még időben odakeveredik az erdő mélyén valóban létező Csodaparkba, hiszen rá vár a feladat, hogy megmentse azt.

Herkules

Az ötletes (dal)szövegekkel és fülbemászó zenékkel, valamint imádnivaló segítőkkel (Pegazus, na meg az ügyefogyott Pech és Pánik) teli, gyorsan pörgő, az egyik legmenőbb gonosszal operáló mese a görög-római mitológiáról fújta le a port és bújtatta Disney-köntösbe: Hádész az Olimposz trónjára tör, amit meg is kaparint, ha csak Herkules közbe nem avatkozik – ehhez azonban a fiúnak előbb mentora, Phil segítségével rá kell jönnie: nem csak erő és ész, hanem legfőképp szív kell hozzá, hogy igazi hős váljék belőle.

Aladdin

Nem csak a Dumbó, de az Aladdin rajzolt és élőszereplős változata is megtalálható az HBO GO-n. Az 1992-es klasszikus Disney-mese fenomenális és kozmikus erejét Guy Ritchie formálta át tavaly egy új élménnyé. Az eredeti, csupaszív sztori szellemiségét megőrizve készült a hihetetlen látványos feldolgozás, amiben felcsendül minden régi kedvenc dalunk és újakat is kapunk. A kék lámpalakó szerepében Will Smith-t láthatjuk, a címszereplő csiszolatlan gyémántot Mena Massoud, az öntudatos Jázmin hercegnőt pedig Naomi Scott alakítja. A varázslatos történet fő üzenete viszont nem változott: a lényeg a látszat mögött van.

Dumbó

A klasszikus, 1941-es Disney rajzfilm és a Tim Burton-féle tavalyi élőszereplős feldolgozás is a hatalmas fülű, aprócska Dumbó történetén keresztül mesél arról, hogyan kovácsolhatunk erényt látszólagos hátrányainkból, ha elég kitartóak vagyunk és akad legalább egy jó barát, aki hisz bennünk. A rajzfilm továbbgondolásában a társadalom perifériájára szorultakat mindig is empátiával ábrázoló kultrendező és Ehren Kruger forgatókönyvíró (Grimm) ráadásul olyan fontos témákkal dúsította fel a történetet, mint az állatvédelem és az összefogás ereje, amivel egy gigavállalat felett is lehet győzedelmeskedni.

Delfines kaland

Kitartásra, a természet tiszteletére és szeretetére tanít ez a szívmelengető film, melyben szerepel Harry Connick Jr., Morgan Freeman és Ashley Judd is. Winterre, a rákcsapdába esett, sérült delfinre a magába forduló, magányos kiskamasz Sawyer talál rá. Az állat életét sikerül megmenteni, de a farkát amputálni kell, így csekély az esélye a túlélésre. A fiú nem adja fel a harcot, rávesz egy orvost, hogy készítsen protézis a delfin számára.

Esti mesék

A korhatáros vígjátékairól ismert Adam Sandlert talán első hallásra nehéz elképzelni egy családi vígjátékban, pedig tulajdonképpen a legtöbb filmjében nagyra nőtt gyereket alakít. A sikeres komikusnak ezért is áll remekül Skeeter figurája, aki bár tapasztalatlan a gyerekcsőszködésben, egy vészhelyzet miatt kénytelen esti meséket kitalálni nővére porontyai számára. Az űrben, a vadnyugaton vagy épp a középkorban játszódó kalandok aztán mágikus módon valósággá válnak… legalábbis azok a részek, amit a gyerkőcök adtak hozzá a történetekhez. Skeeternek így igencsak meg kell küzdenie a maga mesés happy endjéért. Sandler mellett a filmben Courteney Cox, Russell Brand, Guy Pearce, Lucy Lawless, Keri Russell és Teresa Palmer játszanak, valamint egy epizódszerepben Rob Schneider is felbukkan.

Bűbáj

Az Amy Adams főszereplésével készült filmben egy csupaszív, idealista rajzfilmhercegnő a modern Amerikában, egész pontosan a kevésbé mesésen tökéletes, igazi New Yorkban találja magát. A Bűbáj miközben kifigurázza a műfaj irreális elemeit, fel is vonultatja azokat. Így lesz a végeredmény színes-szagos, Disney-dalos, túláradóan kedves, s közben kikacsintásainak, parodisztikus felhangjainak köszönhetően frissítően humoros. A szépséges Giselle hercegnőért két jóképű herceg is megküzd, akiket a Grace klinika McCsábítója, Patrick Dempsey és a Westworld Teddy-je, James Marsden alakítanak, a gonosz királynő szerepében pedig Susan Sarandon mókázik.

A hihetetlen család

Brad Bird a kémzsánert a szuperhősmozikkal ötvöző animációja hihetetlenül ötletes, okos és részletgazdag. A Fantasztikus Négyest a Bond-mozikkal összeházasító mű a szó minden értelmében családi film: a főszerepben egy hihetetlen, világot megmentő famíliát láthatunk, akiknek izgalmas kalandjait 0-tól 100-éves korig garantáltan mindenki élvezni fogja. Utána pedig izgalmas beszélgetés kerekedhet arról, kinek milyen különleges képessége lenne, hiszen ebben a legjobb animációs film Oscarját bezsebelt alkotásban is azt láthatjuk, hogy a karakterek szupertulajdonságai a figurák személyiségjegyeire és életszakaszaira reflektálnak. Az irdatlanul erős apuka bármire képes a szeretteiért, akárcsak az anyuka, aki ruganyos tagjaival tartja össze a családot, a tinédzserlány legszívesebben láthatatlan, a kisfiú zabolázhatatlanul hipergyors, a legkisebb tag sokféle képessége pedig a gyerekekben rejlő megszámlálhatatlan lehetőségekre utal - írják.

További részletek: itt.

Címkék: média film kultúra hbo

Kódolatlan hetek júniusban is, a MinDig TV nézőinek

2 napja

Az Antenna Hungária megállapodásainak köszönhetően a MinDig TV nézői ingyenesen érhetik el május 31. és június 14. között a Kiwi TV-t, június 1. és június 14. között pedig a NatGeo Wild, a Paramount Channel és a Sport1 csatornát.