2017. október 02.

Filmfesztiválon debütál Fabricius Gábor filmje

Idén 13. alkalommal rendezik meg a Zürichi Filmfesztivált, melynek New Hungarian Cinema szekciójában mutatkozik be a Dialogue című rövidfilm.

A Dialogue olyan alkotásokkal együtt került be a fesztivál programjába, mint a Saul Fia, a Testről és lélekről, a LOVE vagy az 1945.

A film alkotójával, Fabricius Gáborral készült interjú elérhető: „Ez egy cseppfolyós kor”

Fabricius Gábor

A fesztivál kísérőrendezvényeként megrendezett Zürich Summit mindazokat az üzletembereket, kreatívokat, filmipar iránt érdeklődőket várja, akiket a kreatív oldalon túl az is érdekel, hogyan lehet egy remek ötletet profitábilisan megvalósítani. A kísérőrendezvényen workshopok, és kerekasztal beszélgetések is szerepelnek, így az érdeklődők meghallgathatták Patrick Washberger a Lionsgate ügyvezető igazgatójának előadását, de tanulhattak a Sony Pictures Classics alapítójától, Michael Bakertől, Greg Shapirotól az IM Global elnökétől, vagy épp Alicia Vikander Oscar díjas színésznőtől, akit ezúttal produceri minőségében hívtak meg Zürichbe.

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

15 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.