A Telenor megvizsgálta a TV szolgáltatásában a labdarúgó-világbajnokság (vb) ideje alatt generált forgalmat, amelyből a döntő iránti érdeklődés mellett a legnépszerűbb mérkőzésre és a megváltozott szurkoló szokásokra is következtetni lehet.

A Telenor MyTV szolgáltatás statisztikáiból a kezdetek óta kiolvasható, hogy az élő sportesemények alkalmával – például Olimpia, Forma-1 és kedvelt sportok világrangadói – jelentősen nő azok száma, akik MyTV-n követik az eseményeket - olvasható a lapuknak elküldött közleményben.

A 2018-as VB a számos foci meglepetése mellett a MyTV életében is új rekordokat hozott, a használati statisztikákból megállapítható, hogy a szolgáltatás mára megváltoztatta a szurkolói szokásokat is. Kevésbé számít a helyhez kötöttség, olyan mérkőzéseket is képesek élőben követni az emberek, amelyekről korábban, hozzáférhető élő tévéadás híján lemaradtak.

Nem a döntő volt a legnézettebb mérkőzés

A MyTV felhasználók a vb ideje alatt összesítve több mint 130 évet töltöttek a szolgáltatással. A hálózaton ez új MyTV irányú adatforgalmi rekordot hozott. A hálózati forgalom alapján az látható, hogy szinte végig egyre többen kapcsolódtak be a világbajnokság közvetítésekbe. Érdekesség, hogy a legnagyobb nézettséget a teljes torna ideje alatt mégsem a döntő, hanem az Oroszország-Horvátország mérkőzés 11-es párbaja hozta, míg teljes megtekintett mérkőzés tekintetében a Franciaország-Belgium összecsapás vonzotta a legtöbb nézőt.

A Telenor hálózatán mért MyTV irányú adatforgalom alakulása - Telenor
A Telenor hálózatán mért MyTV irányú adatforgalom alakulása - Telenor

Nagyképernyő vagy mobileszköz; belföldön vagy az EU-ban?

A kezdetben mobiltévé szolgáltatásként indult MyTV mára a széles csatornakínálat mellett otthoni nagyképernyős tévéken is könnyedén elérhetővé vált. A vb időszakáról készített statisztikák alapján jól látszik, hogy az emberek éltek is ezzel a lehetőséggel: a MyTV-t fele-fele arányban nézték nagyképernyőn és mobileszközökön. Magyarországi települések tekintetében a legtöbb szurkoló Budapesten, Szentendrén, Szegeden és Debrecenben használta a szolgáltatást a foci-vb ideje alatt.

Az új európai szabályozásnak köszönhetően a MyTV csatornái már az Európai Unió bármely országában elérhetőek, ami szintén látszódik az adatokból: a foci-világbajnokság alatti forgalom több mint 10 százaléka Magyarországon kívül zajlott, azaz a hazai előfizetők külföldre is magukkal vitték a MyTV-t, ami jól mutatatja a vezeték nélküli tévézés egyik legnagyobb előnyét a fix vezetékes szolgáltatásokkal szemben.

A vb alatt Görögországba sodort az élet üzleti ügyben. Az egész napos teendőket követően az esti járatra tudtam jegyet foglalni, viszont a gép indulása egybeesett a világbajnokság egyik elődöntőjével és mivel szakértőként is dolgozom, nagyon fontos, hogy képben legyek az eseményekkel.

A helyzetet a MyTV oldotta meg, így egy másodpercnyi történésről sem maradtam le.

Igaz, ehhez már kellett az is, hogy a hosszabbítás utolsó pillanatait a stewardess engedélyével, a kifutón gurulva nézhessem, izgulhassam végig. Ott sem akadozott a szolgáltatás. Bár a rossz képminőség nagyobb meglepetés lett volna, mint a németek vagy az argentinok kiesése” – osztotta meg személyes történetét Hrutka János, korábbi labdarúgó válogatott, sportmenedzser.

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

2018. augusztus 16.

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.

„Kiment a divatból, amit csináltam harminc évig″

2018. augusztus 16.

Az InfoRádió műsorvezetője, Hlavay Richárd több évtizedes újságírói pályafutás után markáns karrierváltást vitt véghez, amelyről beszélt is a Digital Hungary-nek adott interjújában.