2012. február 20.

Fokozódik a kínai médianyomulás

Még megjósolhatatlan, hatással lesz-e a kínai médianyomulás az amerikai közvéleményre, s ha igen, milyennel. A terjeszkedés első jelei már látszanak.

Ma még megjósolhatatlan, hatással lesz-e a kínai médianyomulás az amerikai közvéleményre, s ha igen, milyennel. A terjeszkedés első jelei már látszanak.

Mint arról portálunk akkor beszámolt, a kínai vezetés az ősszel rendelte el, hogy az állami tévétársaság, a CCTV kezdjen nemzetközi terjeszkedésbe. A cél a "puha hatalom", azaz a társadalmi befolyás kiterjesztése. A projekt első jelei már látszanak: az amúgy a kontinens déli felére koncentráló CCTV America február elején kezdte el a műsorgyártást az újvilágban.

Szakírók szerint a cél egy olyasféle nyomulás lehet, mint amilyet az al-Dzsazíra vitt végig az utóbbi években. Szabad pálya pedig akad bőven, különösen, hogy a BBC mindinkább visszafogja világszolgálatának működését. Azt is jósolják: az adó leginkább Kína erősségeire – a gazdaságra és a kultúrára – összpontosít majd, és legalábbis érdekes lesz, hogyan közelít majd az olyan ügyekhez, mint az emberi jogok kérdése.