2018. január 15.

Friderikusz a Music FM-en indít műsort

A Friderikusz, VASÁRNAP január 21-én, vasárnap délelőtt 9 órakor indul.

Az ismert médiaszemélyiség nem először tűnik fel majd a népszerű rádiócsatornánál: 2016 augusztusától 2017 februárjáig már feltűnt a rádió reggeli műsorában, az Önindító-ban, Bochkor Gábor és István Dániel mellett.

“A Friderikusz, VASÁRNAP – lévén, hogy a Music FM-en hallható – egyharmad részben zene lesz” – mondja Friderikusz Sándor. “Kétharmad része viszont próza. Az első órában mindig bemutatunk egy kevéssé ismert, de életművével figyelemre méltó személyiséget, akivel megbeszéljük az adott hét tetszőlegesen kiválogatott híreit is. A műsor második órájában lesz egy "életmese", azaz egy olyan ember története, amely hordoz valami szívmelengetőt, akár példaértékűt. Az utolsó óra első felében pedig a hallgatóké lesz a főszerep: bármilyen problémájukkal telefonálhatnak, és én arra - a legjobb tudásom szerint - igyekszem válaszolni. Végül a műsor utolsó egységében "kíméletlen" kritikát mondok mindazokról az eseményekről, jelenségekről (tévéműsorokról, filmekről, színházi előadásokról, kiállításokról, hangversenyekről, stb.), amiket az adott héten láttam, hallottam” – teszi hozzá.