2012. szeptember 28.

GVH-büntetés fogyasztói csoportot szervezőknek

Újabb GVH bírság fogyasztói csoportot szervező vállalkozásoknak, mert úgymond megtévesztő volt a kereskedelmi kommunikációjuk.

Az Euromobilien Pénzügyi Szolgáltató Kft. és az Orion Lux Tanácsadó Kft. (korábbi nevén: 1ST 2011 Pénzügyi Szolgáltató Kft.) kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat - legalábbis a Gazdasági Versenyhivatal határozata szerint.

A GVH a vállalkozásokat összesen - a kiszabható legmagasabb – közel 4,4 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A hatóság a fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével 2009 óta foglalkozó Euromobilien Kft.-vel szemben azért indított vizsgálatot, mert a nyomtatott sajtóban 2010. június 1. és 2011. szeptember 6. között megjelent hirdetéseivel kapcsolatban feltételezhető volt, hogy a fogyasztók számára valótlan tájékoztatást nyújtottak az általuk kínált szolgáltatásról.

Az Orion Lux Tanácsadó Kft. 2010 decemberétől foglalkozik fogyasztói csoportok szervezésével. Azért indított vizsgálatot a vállalkozással szemben a GVH, mert a 2011. március 7. és 2011. június 28. közötti időszakban hirdetéseiben a fogyasztók részére úgymond nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Eljárásaiban a versenyhivatal többek között azt vizsgálta, hogy az elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztókat (például BAR-listások, nyugdíjasok, alacsony jövedelemmel bejelentett egyéni vállalkozók) célzó hirdetések, tájékoztatások alapján az azokkal találkozó személyek tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel.

A hirdetések vizsgálatát követően a GVH megállapította, hogy a fogyasztók számára a hirdetésekből nem derült ki, hogy a vállalkozások kizárólag fogyasztói csoportok szervezésével foglalkoznak. Nem derült ki továbbá, hogy a vállalkozások a kínált konstrukcióban nem nyújtanak kölcsönt, holott a reklámokban használt fordulatok („előtörlesztés lehetséges”, „nincs kamat”, „nincs árfolyamkockázat”, stb.) elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a vállalkozások pénzügyi szolgáltatást kínálnak, és a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén a fogyasztó azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez. A hirdetések nem szolgálnak egyértelmű információval a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól sem. Többek között arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből, és nem a fogyasztói csoport szervezője által biztosított pénzügyi alapból) kerül sor, valamint, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, illetve hogy az ennek elnyerését biztosító előtörlesztés vállalása esetén a megszerezhető vásárlói jog értéke arányosan csökken. A részvétel költségeivel kapcsolatos tájékoztatás is megtévesztőnek minősült, mivel nem utaltak arra a hirdetések, hogy a feltüntetett havi „törlesztő részletek” mellett egyszeri regisztrációs díj és havi rendszerességgel megbízási díj is fizetendő.

A Gazdasági Versenyhivatal mindkét vállalkozás esetében megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését, valamint – a jogsértés súlyára, a kifogásolt hirdetések megjelenésének intenzitására, a vállalkozások felróható magatartására tekintettel – az Euromobilien Kft.-t 911 832 Ft, az Orion Lux Kft.-t 3 427 400 Ft bírság megfizetésére kötelezte.

Az Euromobilien Kft. hirdetési gyakorlatát a GVH egyébként már korábban is vizsgálta, és jogsértőnek találta, melyre tekintettel a Vj-18/2010. sz. ügyben 900.000 Ft bírságot szabott ki vele szemben.

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége. A vállalkozásoknak tehát az előtakarékossági jelleget kiemelve és a fogyasztói igény jövőbeni, de előre meg nem határozott időben történő kielégítését is hangsúlyozva kell a figyelemfelkeltő tájékoztatást közzétenni. Így jogsértést eredményez, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több év (esetenként 25 év) után juthat a kívánt termékhez. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható.

Címkék: gvh