Teljes félreértés, hogy van, amivel tilos viccelni. Csak az nem mindegy, kinek a szemszögéből tesszük. A lényeg, hogy a humorista feloldja, kinevettesse a problémát, és nem az, hogy a humor eszközével még inkább felheccelje az embereket. Litkai Gergelyt, a Comedy Central egykori főszerkesztőjét, a Dumaszínház alapítóját kérdeztük.

A minapi Putyin–Orbán-találkozó ad muníciót a humoristának?

A Comedy Centralon ment egy putyinos promónk, amely megmozgatta az embereket. A friss híreket feldolgozó Duma Aktuálban is foglalkoztunk az üggyel. Nyilván érdekes, ha ahhoz, hogy működjön a konvektor, egy kicsit szégyellni kell nagyapa képét, aki Kistarcsán volt internálva.

Merkel és Putyin vendégeskedéséről rengeteg poén, mém született a neten is.

A net nekünk nem közvetlen konkurencia, a Facebookon egy adott pillanatban egy poén talán vicces, de két nap múlva már senki nem emlékszik rá. A netes poénok felhasználása ugyanakkor etikátlan, idézőjel nélküli idézés. Az elmúlt évek abszurditása ezen források igénybevétele nélkül is sűrű tápoldat.

A politika kincsesbánya.

Abszolút. Nemrég jelent meg például az a hír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában nem szabad kimondani többek közt a stadion és a szegénység szót. Hívott rögtön az egyik kolléga, hogy csináljunk olyan stadionavatót, amelyben nem lehet kiejteni a feketelistás kifejezéseket. Igazi retorikai kihívás.

A legfontosabb a humanizmus. A mi művészetünknek – vagy ennek a határterületnek a szórakoztatóipar gyepűjén – célja, hogy élhetőbbé tegye a világot.

Simicska gecizése lehet alapanyag?

Persze, de már önmagában elérte ingermennyiségben a skála tetejét ez a médiatörténeti esemény. A viccesről nehéz vicceset mondani, nagyon erősnek kell lennie a poénnak, hogy működjön ebben az esetben. Mint amikor félrenyelsz: jó ponton és nagy erővel kell hátba vágni.

A Charlie Hebdo elleni merénylet után sokan felvetették: határt kell szabni a humornak, mert sok mindenen – főként a valláson – tilos viccelődni. Egyetért ezzel?

A legfontosabb a humanizmus. A mi művészetünknek – vagy ennek a határterületnek a szórakoztatóipar gyepűjén – célja, hogy élhetőbbé tegye a világot. Ha a poén kiállja az emberség próbáját, akkor bármivel lehet viccelni. A határok persze képlékenyek. Az ilyen hatalmas médiahátszéllel bíró események inkább ürügyek, semmint valós okok. Az Iszlám Állam és az al-Káida tagjai médiaterroristák. Olyan ügyet találtak, amivel sok embert elérnek, ami rögtön címlapra kerül. Erre fókuszáltak. De ez mondvacsinált téma. Csak kihasználták, hogy a karikaturisták Mohameddel (ahogy a többi vallással is) vicceltek. Az óriási tévedés, hogy bármely vallással való poénkodás bármilyen erőszakra vagy más retorzióra adhat okot, vagy ez a reakció méltányolható. Más ürügyet is találhattak volna, aminek apropóján embereket ölnek. Volt, aki a lehető legrosszabb módon, zsigerből reagált: úgy, hogy ezzel nem szabad viccelni. A terroristáknak pont ez volt a céljuk, erre a reakcióra számítottak. Ha ugyanis maga a média a célpont, az a sajtónak is nagyon fáj. Azon a héten több ezer embert öltek meg Nigériában, a párizsihoz képest ez csak kis színes hír volt.

Magyarországon akad olyan téma, amellyel tilos viccelni?

Teljes félreértés, hogy valamivel nem lehet viccelni. Soha nem a témával van a baj, hanem a megközelítési móddal. Mindig lehet, de attól függ: kinek a szemszögéből. Ha egy nőt megerőszakolnak, egy humorista foglalkozik ezzel, és így nevetségessé teszi a megerőszakolót, azt kifejezve, milyen alantas cselekedetet hajtott végre, az kényes téma, de kiállja a tesztet. De azt kifigurázni, hogy milyen bénák a nők, és milyen kihívóan öltözködnek, nem etikus. Nekünk, humoristáknak mindig a gyengék pártján kellene állnunk. Alapszabály ez, kár ismételni.

Mániám, hogy a politikai viccnek nem a célja, hanem a tárgya a politika.

Kár? Nem túl régen a Class FM reggeli, vicces műsorában épp arról poénkodtak, hogy az ELTE füredi gólyatábora-beli nemi erőszak a lány miatt történt, mert „sokszor ők is akarják”. A Médiatanács megbüntette a rádiót.

A gond épp ott kezdődik, amikor ízlésbeli vagy erkölcsi kérdésből jogi eset lesz. Nálunk ezzel együtt anómia kezd kialakulni: egyre többen lépik át a törvényesség és a jó ízlés határát, és egy idő után az új viselkedés válik elfogadottá. Ekkor a közönség már nem mérlegel, hogy jó-e vagy rossz a szabály, s indulnak az olyan viták, hogy tényleg kihívóan öltözködnek-e a nők, és miért büntetik azt, aki kimondja az erőszakmágnes nőkről az igazságot. Egyre több szabály keletkezik, amelyekről a közösség nem tudja megállapítani, rosszak-e vagy jók. Relativizálódik minden határ. Mániám, hogy a politikai viccnek nem a célja, hanem a tárgya a politika. Ízléstelen, amikor a Heti Hetesben feltűnik egy politikai aktivista. Másrészről, tudom, mindenhová beszivárog az ehhez tartozó indulat, minden témát könnyebb eladni ezzel a zsigeri hozzáállással.

A szavaknak erejük van, főleg egy magas nézettségű kereskedelmi televízióban.

Valóban. Minden attól függ, hogy a humorista kinevetteti és feloldja-e a feszültségpontokat, vagy a humor eszközével még inkább belevonja az embereket. A német megszállási emlékműnél volt egy beszélgetés arról, hogy milyen legyen a politikai humor, én azt képviseltem, maradjunk kulturáltak és higgadtak. Megértem azonban azt is, ha valaki a politika radikális döntéseire hasonlóan radikális választ akar adni. Csak épp ez utóbbi mentalitás egyre mélyebb spirálba vezet, ront a helyzeten. A média szempontjából pedig nagyon veszélyesnek tartom, hogy egyre kevésbé különböztethető meg a tény- és a vélemény-újságírás. Halódik az objektív tájékoztatás. Erős késztetés, szövegértési képesség és gyomor kell ahhoz, hogy megtudjuk, mi történt valójában. Általánosan elfogadottá vált, hogy a cikk címének nem kell objektívnak lennie, az csupán egy kattintásgenerátor, reklám. Ez utána átszivárgott a leadekbe, majd átitatta a cikkek szövegét is.

Egy interjúban azt mondta: „A média megteremti a félelem légkörét.” Mit ért ez alatt?

A média, főleg a hírműsorok, visszaélnek az alapvető érzelmeinkkel. Mivel félünk a haláltól, őszintén kíváncsiak vagyunk arra, más miként hal meg. Nem hiába voltak nyilvános kivégzések a középkorban. A közszolgálati híradó pedig sajátos hitpótlék: mivel templomba járni már macerás, hinni viszont mégiscsak kell valamiben, marad az, hogy igenis létezik egy megnyugtató, alternatív valóság. Ez is az érzelmekre hat. Még a Médiatanácsnak is sok volt, amikor Németh Balázs élő adásban ítélte el a hírportálokat amiatt, hogy nem írták meg: Magyarország jobban teljesít. Klikkvadász módon fogalmazva: a média a lelkeket akarja megszerezni.

Nem méretgazdaságos a magyar média. És a hatalom megtesz mindent, hogy nehogy véletlenül azzá váljon.

A politika pedig a médiát.

Nem méretgazdaságos a magyar média. És a hatalom megtesz mindent, hogy nehogy véletlenül azzá váljon. Alig van olyan hírportál, amely megengedhetné magának, hogy kizárólag arról írjon, amiről akar. Anélkül, hogy bizonyos pénzeket eltérít, reklámpénzek útjába avatkozik, vagy épp támogatást kap, aligha képes piackonform módon működni.

Ez a helyzet szűkíti a humoristák mozgásterét is?

Kevés humoros műsor van, pedig a nézők örülnének neki.

Akkor miért van kevés belőle?

Egy napi talkshow költséges műfaj, és minőségi emberi erőforrást igényel.

A közmédiának ez nem érdeke, hiszen azon dolgozik, hogy egy szép képet, egy Barbie-országot mutasson be, amelyet Ken vezet.

A közmédia évi nyolcvanmilliárd forintból gazdálkodik. Abba bőven beleférhet egy beszélgetős produkció.

A közmédiának ez nem érdeke, hiszen azon dolgozik, hogy egy szép képet, egy Barbie-országot mutasson be, amelyet Ken vezet. Így aztán eszükbe nem jut lerombolni ezt a szép új világot. Bár azt azért jegyezzük meg, hogy humornak ott a Szálka és a Fábry-show.

A Fábry-show az RTL Klubon nézett műsor volt, a közmédiában nem az. Pedig a humorista ugyanaz, és a poénok is ugyanazok.

Egyáltalán nem. Az előbbi jelentős nézettségű kereskedelmi adó, az utóbbi alig nézett közszolgálati. Márpedig a csatorna nézettsége nagyban meghatározza az oda kerülő műsor nézettségét is. Hogy milyenek voltak a poénok, és milyenek lettek, az más kérdés.

Miért, milyenek lettek?

Akadémikus felvetés, hogy egy stand-uposnak miről kell beszélnie. A sajtó időnként kinyilvánítja, szerinte milyen a stand-up, miközben figyelmen kívül hagyja, hogy rendkívül sok fajtája létezik. Mint amikor egy cirkuszművészen számon kérik, hogy kevés József Attila-verset mond, pedig színpadon áll.

Bezárultunk, számos fontos nemzetközi eseményről lemaradunk. Nálunk csak az lényeges, Simicska hogyan gecizett. Amivel az is a baj, hogy ha ilyen jelzőket használva is lehet nyilatkozni, az lejjebb viszi a lécet, amit elvárásként kihelyeztünk a mi kis intellektuális gátfutópályánkon.

Valahonnan a stand-uposnak is össze kell szednie a munícióját. Ön például honnan tájékozódik?

Tévés tartalmakat inkább letöltéses változatban fogyasztok, az internetről tájékozódom, általában külföldi oldalakat olvasok, azok jóval informatívabbak, mint az itthoniak. Bezárultunk, számos fontos nemzetközi eseményről lemaradunk. Nálunk csak az lényeges, Simicska hogyan gecizett. Amivel az is a baj, hogy ha ilyen jelzőket használva is lehet nyilatkozni, az lejjebb viszi a lécet, amit elvárásként kihelyeztünk a mi kis intellektuális gátfutópályánkon. Simicska nagyon jól tudta, mit kell mondania, hogy robbanjon a gecibomba, és az egész sajtó őt idézze. Ezután már elvárás lesz az indulati gecizés, gecispirálba kerültünk, ami a lelkünk sötét bugyraiba vezet. Akár lehetnénk nagyvonalú, nyitott, vitaképes ország is. Úgy látszik azonban, túl kicsi helyre vagyunk összezárva, túl kicsi lehetőségekkel.

Ön mindig megtalálta a saját lehetőségeit: Rádiókabaré, Fábry-show, Comedy Central, Dumaszínház, és még sorolhatnám. Most épp min dolgozik?

Folytatjuk az együttműködést a Függetlenül Egymással Egyesülettel (FÜGE) a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. Több alternatív stand-up előadást szerveztünk. A férfiak szexuális világa és a 40! avagy Véges élet címűt színpadra állítottuk, és ebben a félévben is lesz három bemutató: az egyik a halállal, a másik a nyelvvel foglalkozik, a harmadik címe pedig az, hogy ZS kategória, önfeledt zsidózás revüvel, amit a Gólem Színházzal csinálunk.

Utóbbit mi indokolta?

Érdekel a téma. Hiszek abban, hogy iróniával és öniróniával ezek a kérdések jobban megközelíthetőek. Persze nincsenek illúzióim. Ha azonban nem teszünk semmit, biztosan rosszabb lesz. Az előítéletekkel kezdeni kell valamit: minél többet kell tudni a zsidó vallásról, kultúráról, arról, létezik-e egyáltalán olyan, hogy ők és mi, hogy mit gondolnak a zsidók erről. Összességében hogy legyünk nyitottak, elfogadók, ugyanakkor kritikusak, ami sokszor hiánya volt a hazai humornak az elmúlt évtizedekben.

A választások idején „országos népbutító kampányt” indítottak, mondván, a „lakosság pártján állnak”.

Jó visszajelzéseket kaptunk a közönségtől.

A bizonytalanság sosem jó talaja az öniróniának. Ha valaki nem biztos magában, nem fog nevetni magán. A megfelelő eszköz a cinizmus lett.

És mi a helyzet a politikusokkal? Tudnak nevetni önmagukon?

Akad olyan is. A bizonytalanság azonban sosem jó talaja az öniróniának. Ha valaki nem biztos magában, nem fog nevetni magán. A megfelelő eszköz a cinizmus lett. Miközben a valós tények is vicces köntösben jelennek meg. A politikusokban pedig kialakult erre egy reflex: ha viccelnek velük, azt feltételezik, az egzisztenciájukat érintő támadás indult ellenük. Mivel rossz a lelkiismeretük, ha humorral találkoznak – legyen az ártatlan tréfa vagy egy DK-s sajtóközlemény –, zsigerből elutasítják, nem nevetnek rajta. Paranoiás mindenki, kollektív mentális leépülés részesei vagyunk. Ha ma valaki simán csak jól érzi magát, az gyanús: biztos MTVA-függő vagy drogos.

„A politikai humor platformfüggő” – ezt is mondta egyszer. Tényleg így gondolja?

Egyre inkább. A különféle szabályrendszereket felülírja a politika, és az a meghatározó szempont, hogy valaki azért jobb vagy sikeresebb, mert jobboldali, ezért az egzisztenciáját veszélyezteti, ha ezzel bárki viccel. Emiatt viszont egyre többeknek fontos, hogy legyen egy jóságos miniszterelnök és egy gonosz Gyurcsány. Törpapa és Hókuszpók világát kényszerítik ránk.

A politika tartja fenn megosztottságot?

Persze.

Miért?

Mert ez az érdeke. És jó játékostársak vagyunk. Ráadásul mindenki belement ebbe a játékba a politikai szférában, és mindenkinek tetszik. Alapból pesszimista vagyok, mert az ellenzéki szlogenek is csak arról szólnak: váltsuk le Orbán Viktort. A politikusoknak pedig remek ez a helyzet: nem vonják őket felelősségre, évekre be tudják betonozni magukat a hatalomba, a maguk számára kedvezően alakíthatják a közbeszerzéseket. Ha ellenzéki politikus lennék, imádnám ezt csinálni kormányon. Persze, ne Orbán legyen, mert ő zavarja a köreiket. De amúgy minden jól van úgy, ahogy van. Sok diktatúrát diktatúra váltott – néha ellentétes politikai előjellel. A hatalmi elit nem hülye. Gyurcsány Ferenc DJ-zik, Vadai Ágnes bőrruhában basszusgitározik, Vona Gábor kisállatokkal cukiskodik. Arról szól az egész: legyen valaki, aki jobb, mint Orbán, a sztárfocista. Legyen egy popsztár, akit betolnak Orbán helyére, aki aztán ugyanazt csinálja, mint az elődje, csak nem stadiont épít, hanem mondjuk Sting előzenekara lesz a Hősök terén. Sajnos nagyon úgy tűnik, egyirányú utcába mentünk be.

A cikk szerzője Lampé Ágnes

Nézze meg Lampé Ágnes teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala

1 napja

Az oldalt az NMHH azért hozta létre, hogy a széles sávú szolgáltatások főbb jellemzőit folyamatosan hitelesített adatbázis segítségével lehessen ellenőrizni.