Televíziós pályafutását a Magyar Televízió sportosztályának ügyelőjeként kezdte, majd sportriporterként részt vett olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon, később vezetett vetélkedőt, show- és magazinműsorokat. Mint mondja: a televíziózás régen nem tartozik neki. Talán ezért is fordul elő, hogy Gundel Takács Gábor ma már egy-egy adás után elgondolkodik, hogy talán az volt az utolsó.

A beszélgetésre készülve azon elmélkedtem, hogy lehet az, hogy rólad még a kollégáid is pozitívan nyilatkoznak.

Általában nem vagyok konfliktust kereső ember. Ez részben az egyéniségemből, részben a sportos múltamból adódik. Ami tehát az előbbit illeti, nem vagyok konfliktus kereső és nincs bennem irigység sem, viszont empatikus vagyok. Ez már részben összefügg a másodikkal is, ugyanis tudom, hogy mindenkinek megvan a helye a csapatban. Kézilabdáztam, ahol megtanultam, hogyan kell csapatban dolgozni. Bárkivel is dolgozom együtt, általában ösztönösen azt keresem, hogy miképpen tudunk csapattá válni. Ezzel összefüggésben elég fegyelmezett vagyok a munkában, és talán elmondhatom, hogy mostanra elég sok mindent megtanultam a televíziózásról. A munkán kívül viszont szeretek beszélgetni, és társasági ember vagyok. Összességében talán ezek a tulajdonságok azok, amik miatt pozitívan állnak hozzám, persze ezt a kollégáktól kellene inkább megkérdezni. De ha már itt tartunk, van az életemnek egy olyan magánszférája, amit megtartok magamnak, a családomnak és a barátaimnak. Szóval miközben velem jól ki lehet jönni a munkában, a közeli barátaim nem a szakmából kerültek ki.

Hogyan jellemeznéd magad mint szakember?

Bizonyos szempontból kétféle képernyős figura van. Az egyik alapvetően magából építkezik, önmagát viszi bele bizonyos műsorfajtákba, amelyek stílusa közel áll a sajátjához. A másik, attól függően, hogy milyen műsort készít, kitalál egy figurát, ami bizonyos értelemben mesterséges. A nézők nem feltétlenül tudják, mitől jó egy műsor, de azt leveszik, hogy valami hamis. A másik probléma ezzel a típussal, hogy ugyanaz az ember különböző műsorokban különböző karaktert formál meg, ami hitelvesztéshez vezet. Például Friderikusz Sándor a 90-es évek végétől kezdve többféle műsort készített, és mindegyikben másmilyen volt. Érdekes lenne megvizsgálni, vajon kicsoda ő valójában? Magamat az első kategóriába sorolom, de nálam is vannak hangsúlyeltolódások, műfajtól függően, ami természetes. Ráadásul a figurám képes öregedni, ami egy művi típusnál sokkal nehezebb. Úgy gondolom, az emberekben a rólam mint műsorvezetőről kialakult kép nagyjából megegyezik Gundel Takács Gábor magyar állampolgáréval. A műsoroknak persze van egy sűrűségük, nem vagyok azonban az életem minden pillanatában olyan, mint amikor izgatottan kommentálok, vagy amikor show-műsort vezetek. Sőt vannak időszakaim, amikor azt érzem, mindenki hagyjon békén.

Színésznek készültél, amatőr társulatokban játszottál is, amikor ügyelő lettél a Magyar Televízió sportosztályán. Adódik a kérdés, hogy az olyan show-műsorok vezetése, mint a Játék határok nélkül, A Társulat vagy A Dal, a fiatalkori ambíciód kiélését jelentették? Sportriporterből showmanné kívántál válni?

A művészekben és az újságírókban általában ugyanaz a két késztetés dolgozik. Egyrészt a kutakodás, hogy mi történik a világban. Másrészt pedig az, hogy a kutakodás eredményét jó volna másoknak megmutatni. Egy fiatalember nem feltétlenül tudja, milyen megnyilvánulási formát válasszon a késztetése kifejezésének. Ennek tudom be, hogy egy időben nagyon erős vágyat éreztem színház iránt. Az élet azonban helyre pofozott. 1988-ban, több évnyi hiábavaló próbálkozás után rá kellett jönnöm, hogy ha valami ennyire nem működik, akkor az már nem a szerencsén múlik, hanem valami hiányzik, és ebben meg is erősítettek olyanok, akiknek adtam a szavára.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)
Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Pont akkor, amikor a színházat lezártam magamban, adódott egy lehetőség a MTV-ben. Egy pályázat révén sportriporterré képezhettem magam. Noha 1983 óta dolgoztam ügyelőként, soha nem jutott eszembe, hogy televízióznom kellene. De egyszer csak elkezdett működni a dolog. Amit tehát nagyon akartam, az nem működött, amit pedig egyáltalán nem, azt meg hozta az élet.

Ugyanígy kerültem a show műfajba is. 1992-ben már kint voltam a téli és a nyári olimpián, majd 1994-ben egy újabb télin, más egyéb világversenyeken túl. Aztán 1993-ban elindult Magyarországon a Játék határok nélkül, amit Geszler Dóri egyedül vezetett, de az első év után rájöttek arra, hogy egy olyan műsorvezetőre is szükség lenne, aki képes közvetíteni, ami azonban egy külön televíziós szakterület. Igen ám, de ki tud közvetíteni? Nyilván egy sportkommentátor. Azt viszont azóta sem tudtam meg, miért rám esett a választás. A produkció nagyon passzolt hozzám, a humoromhoz, a bennem élő játékossághoz. Szerencsés találkozás volt. És egyszer csak ez is elkezdett működni. A műsor 1999-ig képernyőn volt, és kiderült, a sport mellett van egy másmilyen televíziós arcom is. Közben jöttek az újabb kihívások, rádióztam a Rádió Bridge-nél és a Danubiusnál. 2003-ban kért fel a TV2 a Dalnokok Ligájára, amit az Áll az alku követett. És innentől már inkább az ilyen típusú műsorok domináltak az életemben. A sport másodlagossá vált.

Mindig is fatalista voltam. Ha beadtam egy szinopszist, abból soha nem lett semmi. Az életemben a később sikeressé váló dolgok mindig jöttek maguktól.

Úgy tudom, a köztévétől való távozásodat követően komolyan elgondolkodtál, hogy hol a helyed a magyar médiapiacon, és hogy merre tart egyáltalán a televíziózás. Hol és merre?

Nagyjából a helyemen vagyok, bár mindig is köztelevíziósnak tartottam magam. Műsorkészítő vagyok, ebben nőttem fel az MTV-ben. Szó nem volt arról, hogy nézettség… Emlékszem, szerda este az utolsó műsor után, de még a monoszkóp előtt, egy ember bemondta, milyen volt a műsorok nézettsége, illetve, hogy milyen volt a tetszési indexük. Ez ma nagyon hiányzik.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)
Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Hálás vagyok a kereskedelmi médiának, de fáj, hogy például reklámszünetekkel verik szét a műsorokat, és állandóan megy az összehasonlítás, melyik csatornának mekkora volt a nézettsége. Tudomásul veszem, hogy mindez a működéséből fakad, de nem ez az én világom.

A Maradj talpon! kvízműsornak soha nem volt akkora a nézettsége, mintha a TV2-n ment volna, viszont nem is törtük meg breakkel. Nem kellett naponta szembesülni vele, milyen volt a nézettség. És szerették az emberek. Életem három visszatérő sztenderd kérdése közül egy ehhez a műsorhoz kapcsolódik: hova esnek az emberek? A másik kettő, hogy hogyan készül a Gundel-palacsinta, illetve hogy ki volt az igazgató úr az Áll az alkuban. (Nevet.)

A televíziózás egyre inkább megy át az online platformra. Egyrészt maguk az adások is visszanézhetőek, letölthetőek, másrészt mind több a csak online felületre készülő műsor. Gondoljunk csak D. Tóth Krisztára vagy Hajós Andrásra! És egy ideje már magamat is idesorolhatom, hiszen elindult a Honfoglaló Szövetség, ami bár nem csak az én hitbizományom, már kifejezetten a YouTube-ra gyártott tartalom. Érezhetőek a problémák, például nem teljesen egyértelmű, hogyan lehet ezeket a produkciókat gazdaságilag is értelmezhetővé tenni. Folyamatosan csökken a televíziókészülékek előtt töltött idő, a fiatalok sem a tévé felé nyitottak. Utóbbi egy másik problémát is felvet. Kezdj el nekem sorolni huszon-harminc éves fiatal televíziósokat, akikben azt látod, idővel kinőhetik magukat!

Az utánpótlás hiányáért a televíziós társaságok is hibásak. Ráadásul azt is látom, hogy ha fel is tűnik egy új arc, akkor ő egészen egyértelműen epigon.

Ez a generáció már nem televíziós akar lenni, hanem inkább influencer. Nyilvánvalóan hibáztak a tévések is; bár a törekvésüket láttam. Az MTV és a TV2 is próbálkozott iskolákkal, de nem nagyon van eredménye. Talán a sport területén akad egy-két fiatal, de azt, aki az utódom lehetne, nem tudom megnevezni. 19 éves koromtól dolgozgattam a sportosztályon, együtt éltem a sportriporterekkel. Az az iskola, amelyben nevelkedtem, Vitray Tamáshoz köthető, bár ő akkor már nem dolgozott ott. A példaképem Gyulai István volt. Persze ez sem volt tudatos választás. Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy olyan módon fogalmazok, úgy hangsúlyozok, mint ő. A kultúrája, a szakmai hozzáállása közel állt hozzám.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)
Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Mit vettél észre abból a folyamatból, amelynek végeredményeképpen a közszolgálati média átpolitizálódott a rendszerváltást követően?

Nem emlékszem, hogy a sportosztályon bármilyen politikai befolyásoltsággal találkoztunk volna. Hozzá kell tennem, a közszolgálati média mindig is át volt politizálva. Ne felejtsük el, hogy a MTV elnökét mindig a párt delegálta. Ha szerencsénk volt olyat neveztek ki, aki hagyta dolgozni a szakembereket. A Híradóban Matúz Józsefné Rózsika pontosan tudta, mit kell végrehajtani, ahogy tudta Radnai János is, aki a sportosztályt építette fel. A rendszerváltás idején, ahogy mindig, kimaradtam a politikából, soha nem volt érzékem hozzá. Ami nagy fájdalmam a jelenlegi közszolgálati médiával kapcsolatban, hogy az említett időszakban – az említett kontroll ellenére – komoly szakmai munka folyt, ma pedig nincs érdemi televíziózás, alibi televíziózás van. Tisztelet a kivételnek.

Az általad vezetett műsorokért vagy felelős, vagy azért is, ami az adott csatornán történik?

Miután 2017-ben eljöttem a közmédiától, nagy dilemma elé kerültem. Megkeresett a TV2, hogy szeretnék megcsinálni velem Az áll az alkut. A választások előtt voltunk egy évvel. Sokat beszélgettem szakmabeliekkel és nem szakmabeliekkel is arról, hogy vajon politikai okokból szükséges-e lemondanom arról, amivel harmincöt éve foglalkozom, és amiben saját magamhoz képest a legtehetségesebb vagyok.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)
Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Már akkor sem lehetett látni, melyik az a független médium, amelyik értelmes műsorokat készít, értelmes feladatokat tud adni. Ma sincs ilyen.

Végül az lett a megoldás, hogy nem csatornához szerződöm, hanem műsorra és kizárólag a műsor promóciójára. Olyan műsorokat vállalok, amelyekről emberileg és szakmailag is azt gondolom, hogy vállalhatóak. Ha egy magamfajta televíziós elkezd politizálni, vége a televíziós karrierjének. Erre jó példa Vágó Pista. A szakmai teljesítményem megítélését ma Magyarországon befolyásolja, hogy milyen politikai állásponton vagyok. Ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy a nyilvánosság elé vigyem a politikai véleményemet. Sajnos, ebben az országban összekeverik a politizálást és a pártpolitizálást és a pártpolitikát belekeverik mindenbe.

Azt is sikerült elérnem, hogy nem kell mindent elvállalnom. Ötvenöt éves, bizonyos műsorokra alkalmas figura vagyok. Vannak a kereskedelmi csatornákon olyan programok, amelyeket nem szeretnék vezetni. Hozzá kell tennem, a TV2 is rájött arra, hogy nem kell mindenféle műsort rám bízni, mert nem hiteles. Sokkal tovább megőrizhetem a hitelességem, az imázsom, ha kevesebb, de olyan műsort csinálok, ami nekem való, mint ha beleugrok olyanokba, amelyeket szégyellnem kellene.

Amikor eljöttél a MTVA-tól, mintha minden független vagy legalábbis nem kormányközeli sajtóorgánum a te példádon keresztül kívánta volna szemléltetni a közszolgálati csatorna morális válságát. Érezted az erre való törekvést?

Mindig van ilyen törekvés, és ez nem csak azokra jellemző, akiknek van valamilyen sérelme a MTVA-val kapcsolatban. Ha valami olyat mondunk ki, amit más is igaznak gondol, az számára megerősítés. Rendszeresen írok a SZEMlélek blogra, és azt tapasztaltam, hogy az emberek önmagukat olvassák ki egy-egy írásból. Olykor olyasmit is, ami nincs is benne.

Az is igaz, hogy a közelmúltban elkezdtük összeszámolni, hány szabadúszó újságíró hagyta el a közmédiát. Arra jutottunk, hogy elég parádés csatornát lehetne csinálni velük, és nagyjából minden műsortípust le tudnánk fedni. A korosztályom tagjaiban nagy potenciál van, mégsem tudják gyakorolni a szakmájukat.

Persze azok, akik a híradós műfajban dolgoztak, sokkal inkább érintettek. Nem kell nagyon mélyre ásni, hogy lássuk, kiket tudnánk elképzelni a köztelevízión, ehelyett vagy elhagyták a szakmát, vagy úgy dolgoznak, ahogy én, esetleg egy kisebb csatornán.

Milyen érzés, hogy a 2020. évi nyári olimpiai játékokat nem fogod közvetíteni?

Nem lehet egy étlapról minden fogást megenni. Amikor 1995 végén először eljöttem a köztévétől, Vitray Tamás azt mondta nekem, hogy akkor nem leszek részese az atlantai olimpiának. Azt mondtam, nem baj. Tovább kellett lépnem, és beigazolódott a döntésem helyessége.

Tegyük fel, hogy egyik napról a másikra abbahagyod a televíziózást. Mit éreznél?

Hála istennek, elmondhatom magamról, hogy nem vagyok betege a televíziózásnak. Sőt, magamban már foglalkozom egy ideje azzal, mi lesz a tévés pályafutásom után. Egy biztos, ahogy már mondtam is, fatalista vagyok. Nem töröm magam, hogy mindenáron képernyőn maradjak.

Amikor 42 évesen visszamentem az MTV-hez, azt gondoltam, onnan megyek nyugdíjba, 52 évesen eljöttem. Volt olyan műsorom, amelynek a végén megfogalmazódott bennem, hogy talán az volt az utolsó.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)
Gundel Takács Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Valószínűleg azért sincs bennem hiányérzet, mert ha számvetést csinálok, nincs okom panaszra. Azokat a sportműsorokat, amelyekben részt vettem, össze sem tudom számolni, közvetítettem nyári és téli olimpiát, vb- és Eb-döntőket. Olyan furcsa belegondolni, hogy amióta van magyar televíziózás, összesen négy ember közvetített labdarúgó-vb döntőt: Vitray, Knézy, Hajdú B. István és én. De vetélkedőből is volt több mint ezerötszáz adás. És akkor még nem beszéltem a különböző show- és magazinműsorokról. A televíziózás régen nem tartozik nekem.

Honnan ered az éremgyűjtő szenvedélyed?

(Nevet.) Utazásaim során mindig felmerült bennem, milyen időtálló emléket lehetne hazahozni. Egy idő után elkezdtem gyűjteni a pénzérméket. Aztán kinőtte magát. Egy időben nagyon büszke voltam rá, hogy soha nem vásároltam érmét, de ma már – ha tehetem – bolhapiacokra járok, vagy az interneten keresgélek. Vásároltam éremtartókat is, gondos nyilvántartást vezetek. Nincsenek vagyonokat érő darabjaim, sokkal inkább az fogott meg bennük, hogy ha megnézzük például a 20. századi magyar vagy cseh érméket, akkor milyen pontosan lekövethető általuk a történelem. Svájc dögunalom ebből a szempontból. (Nevet.) Nem is gondolná az ember, hogy mennyi minden benne van egy érmében.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/6. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Tovább szólhat az Érd FM 101,3

2020. október 22.

Hét évvel meghosszabbította az Érd FM 101,3 rádiós jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület további döntéseket is hozott e heti ülésén.