2011. július 26.

Hamis Apple boltokat zártak be Kínában

Az üzletek üzemeltetője szerint ő szívességet tesz a cégnek, mások szerint meg éppen hogy kárt.

Az üzletek üzemeltetője szerint ő szívességet tesz a cégnek, mások szerint meg éppen hogy kárt.

Két engedély nélkül üzemeltetett Apple márkakereskedést zárattak be a kínai hatóságok nemrégiben - írja a Bloomberg. A bezárásokra egy szélesebb körű szúrópróba sorozat keretében került sor, melynek során a kereskedők működési engedélyeit ellenőrizték.

A boltok létével, így a hatósági lépésekkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Tény, hogy a kínai nagyvárosoktól távolabb nehezen lehet Apple termékekhez jutni, mivel a licensszel bíró üzletek nem képesek kielégíteni a hatalmas keresletet.

Az igény persze még nem jogosít fel senkit az üzletek lemásolására. A két bezárt bolt tulajdonosa ugyanakkor úgy gondolja, hogy csak jót tett az Apple számára. A legálisan működő üzletek egyikének vezetője szerint viszont a márkáknak egyáltalán nem kedveznek az ilyen "gerilla üzletek".

Hogy a cupertinoi cég mit gondol a hamis boltokról, azt nem lehet tudni, mivel az Apple nem kommentálta a pórul járt boltos szavait. Ahogy arra az állítására sem válaszoltak, hogy ő valójában már engedélyért folyamodott korábban a céghez, hogy Apple márkakereskedést nyithasson.

Címkék: apple kína hamisítás

Szombaton kezdődik A Dal 2020

6 órája

Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati első műsorában. A sorozat három válogatójából harmincból összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe - írja az MTI.