2018. január 12.

Hatalmas változások jönnek a Facebookra

Ez leginkább a hírfolyamot érinti - írta meg az Index.

Óriási változások lépnek be a Facebook életében Mark Zuckerberg csütörtöki bejelentése szerint.

Megváltozik a hírfolyam, a kattintásvadász tartalomból kevesebb lesz, ellentétben a családok, barátok posztjaival, tehát a Facebook olyan akar lenni, mint régen. Ez közrejátszhat ahhoz, hogy manapság nem is mint közösségi médiafelület volt erős, hanem, mint cég, elveszítette ezt a funckióját köszönhetően például -az általa tulajdonló- Instagramnak.

Ugyanakkor a vállalat célja, hogy olyan posztok bukkanjanak fel a jövőben, amelyek vitaindítóak, tehát kommenteket és nemcsak pusztán lájkokat generálnak. Természetesen ezek a változások komoly veszteségeket fognak okozni a Facebooknak, amellyel számolnak is, Zuckerberg szerint hosszú távra terveznek.