2010. december 06.

Hogyan tűnt el a nyomdász szakma?

A digitális technológia fejlődésével olyan munkafolyamatok költözhetnek irodánk avagy lakásunk falai közé, amelyekről anno csak álmodozni mertünk.

A digitális technológia fejlődésével olyan munkafolyamatok költözhetnek irodánk avagy lakásunk falai közé, amelyekről anno csak álmodozni mertünk és kizárólag a gazdag vállalatok alkalmazottainak kiváltsága volt. Az első ilyen klasszikus iparág, amely áldozatául esett a személyi számítógépek térhódításának, a professzionális nyomdaipar volt.

A szövegszerkesztők, fénymásológépek és a lézernyomtatók alapvetően változtatták meg az irodák munkamódszereit és az emberek hozzáállását a nyomtatott szöveghez. A sokszorosítás – igaz, még nem profi szinten -, de elérhetővé vált, a szent nyomtatott szöveg – újság és könyv – előállítása, másolása már alapszinten is megoldhatóvá vált.

A nagy példányszámú és/vagy szép kiadványok még bonyolult és rettentő drága számítógéprendszereken (fényszedő rendszerek) készültek – avagy egyes helyeken (Blaha Lujza téri sajtópalota) még magasnyomással (ólomszedés), de a 90-es évek elejétől szépen lassan kezdett beszivárogni a mai viszonyokhoz képest még lassú, drága, de már elérhető PC-k, MAC-ek képében a jövő.

A nyomdai előkészítésre akkor kezdtek egyes szoftvercégek felfigyelni és termékeket fejleszteni. Az első úttörő a Ventura volt, amely a maga esetlenségével, folyamatos összeomlásával, de a DOS-on futó ablakos rendszerével mégis uralkodóvá vált pár évre – ráadásul kihívó nélkül. A Macintosh-ok már akkor is menők voltak, a QuarkXPress ezen a platformon jelent meg és megmutatta az utat: megbízhatósága és tudása már vetekedett a szekrény méretű, 70-es, 80-as évekből itt ragadt fényszedő rendszerekével.

Pár év múlva a Windows segítségével a PC-k is beléptek a grafikus kezelőfelület könnyed halmazába, így a növekvő keresletet meglovagolva a Quark is pc-sítve lett, aztán az Adobe is elkészítette a maga válaszát, a Pagemakert. A kör teljessé vált, a szövegtördelést nyomdai kívánalmak szerint is el lehetett már végezni a töredékárú személyi számítógépeken, iszonyat drága speciális rendszerek helyett – s ezért ez utóbbiak szépen ki is haltak. Béke poraikra!

Aztán a grafika és fotók előkészítése következett – itt lép be a képbe a világ egyik legnagyobb szoftveres sikertörténete, amelynek nevéhez nem kötődik semmiféle negatív érzés (ellentétben a Windows-éval) -, a Photoshop. 1991-ben még senki sem gondolta, hogy pár évvel később egyeduralma megkérdőjelezhetetlen lesz a képmanipuláló programok terén: mára megkerülhetetlen és kötelező minden DTP-snek ismernie. Ugyanez vonatkozik az Illustratorra is, amely a logórajzolásban, a vonalas ábrák készítésében nyújt nagy segítséget.

Sok évtizedes eredményes múltra visszatekintő elit nyomdaipari iskolák lassan elhaltak, mert a nagy cégek is rájöttek, hogy felesleges erőltetniük a drága (avagy ósdi) technikákat, amikor töredékáron is beszerezhető rendszerekkel is ugyanazt a minőséget tudják elérni. A kilencvenes évek közepére egyértelművé vált, hogy a szerkesztőségek, a kis grafikai stúdiók is áttérnek a személyi számítógépek használatára, ami még inkább motiválta a nyomdákat – a kompatibilitás miatt -, a hasonló rendszerek alkalmazására.

S ha már mindenkinek volt otthon gépe, ha már mindenki meg tudta szerezni a programokat, ha már felvételkor kizárólag a szoftverismeret és a gyakorlat számított, akkor ki töltött volna el éveket iskolapadban, hiszen pár hónap alatt begyakorolhatta a fogásokat, amelyekkel máris érvényesülhetett a felvételi tesztmunkákon!

Ezért halt el szép csendben a nyomdászképzés. Pedig kár érte! Mert ebben a szakmában nem csak a szoftverek ismerete fontos, hanem a járulékos tudás is: grafikai és tipográfia szabályok, szakmai ismeretek, a nyomtatás kémiája-fizikája, kötészeti ismeretek, munkaszervezési ismeretek, stb. Ha lenne még nyomdászképzés, talán nem születnének mindenféle torz, utcaképet rontó plakátok, táblák, kiadványok és nem lennének az egész folyamat komplex átlátása nélkül előkészített, majd rosszul leadott anyagok.

Manapság boldog-boldogtalan operátor lehet – más néven nyomdász, nyomdai előkészítő -, ahonnan már csak egy lépés – illetve pár ízléstelen kiadvány elkészítése -, hogy ő már rögtön grafikusnak hívja/hívhassa magát. Nincs szakmai szervezet, nincs képzés, nincs bizonyítvány, ami alapján egy munkaadó, egy megrendelő el tudná dönteni, hogy vajon jó kezekbe adja-e projektjét, kizárólag saját értékítéletében és az illető referenciában bízhat. A megszűnt iskolákat, a speciális minőségi képzést pedig nem pótolják a tanfolyamok, a felügyelt szakmai gyakorlatot az otthoni "játék". Sajnos a megrendelők sem fordítanak elvárásaik közt elég figyelmet a tapasztalatra és igényességre, sok esetben kizárólag a pénz számít.

Tehát egy évtized alatt így tűnt el szép csendben egy szakma a maga képzésével együtt: így lett a nyomdászból DTP-s.

 

Csik Gábor stúdióvezető

Euro RSCG Budapest