2010. december 08.

Idén már nem lesz Springier

Az év végéig nem zárulhat le a közép-európai térség legnagyobb médiafúziója. Négy államban már rábólintott a helyi kartellhatóság az ügyletre.

Az év végéig nem zárulhat le a közép-európai térség legnagyobb médiafúziója. Négy államban már rábólintott a helyi kartellhatóság az ügyletre, de Budapesten csak 2011-ben mondják ki a döntő szót. Pedig a felek már rákészültek a regionális összeolvadásra. Egy évnyi tárgyalás után, március 26-án jelentette be a német Axel Springer AG és a svájci Ringier AG, hogy egyesítik médiaérdekeltségeiket a térségben.

A Ringier-Springer fúziós kérelemmel kapcsolatban még folyik a vizsgálat. A döntés a törvényi határidőn belül, a jövő év elején fog megszületni – közölte portálunk érdeklődésére Gondolovics Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal december elsejével hivatalba lépett szóvivője.

GVH-döntés hiányában viszont nem világos, mennyire rendezi majd át a hazai médiapiacot az ügylet, ráadásul felmerül a kérdés, pontosan mekkora körben vizsgálódik a hatóság. Korábban volt olyan eljárás, amelyben a most érintett felek egyike arról próbálta meggyőzni a hivatalt, ne csupán a nyomtatott médiában, illetve az árusított lapok körében vizsgálódjon, amikor szemrevételezi, hogy milyen piaci hatásai lehetnek egy jóváhagyására váró felvásárlásnak. Ez a próbálkozás azonban nem járt sikerrel.

Egy évnyi tárgyalás után, március 26-án jelentette be a német Axel Springer AG és a svájci Ringier AG, hogy egyesítik médiaérdekeltségeiket a térségben. Kiválóan összepasszol a két óriáscég kelet-európai portfoliója, ráadásul évek óta baráti a Ringier és a Springer közötti kapcsolat – hangzott el akkor.

A növekedés, nem a racionalizálás a cél – mondta Matthias Döpfner, a Springer első embere, míg Ringier-s partnere, Christian Unger nem tudott számszerű választ adni a lehetséges megtakarításokkal kapcsolatos kérdésre. A bejelentéskor elhangzott: a tervek szerint – ha az érintett öt állam versenyhatóságai áldásukat adják az üzletre – a jövő évben lezárulhat az integráció, a következő két esztendő a digitális birodalom felépítéséé lesz.

A feladat nem kicsi: az Axel Springer 13 napilapot, 28 magazint, 40 portált és 2 nyomdát hoz a frigybe, míg a Ringier 21 újságja mellett 25 más print terméke, 34 honlapja és 4 nyomdája csatlakozik a konglomerátumhoz. A cégbe a Springer 50 millió euró készpénzt, Döpfner szerint ezeken a piacokon náluk jóval erősebb üzlettársa zsebébe pedig további 125 milliót tett. Ennek ellenére – mint azt a Ringier-főnök külön kiemelte az eseményen – semmiképpen sem eladásról van szó, ilyen megoldás szóba sem került.

Matthias Döpfner arra hívta fel a figyelmet: a régió piacainak két nagyágyúja fogott össze, akiknek – pozíciójukból adódóan – a többieknél jóval kisebb hullámverést kellett kiállniuk. Válságban a nagyok helyzete biztosabb – jegyezte meg, hozzátéve, a bulvárlap piacon a két nagy márka (a Bild és a Blick) révén az új konglomerátumé lesz a főszerep, hiszen mind az öt piacot valamelyik lapjuk vezeti, összesen 1,4 millió eladott példányt és napi 9,3 millió olvasót mondhatnak magukénak.

Bármilyen kedvező legyen is a kép, kihívást jelent a két cég számára a jövő. Erre utalt a Springer-főnök, amikor azt mondta: a digitalizációs hullám elején állunk Közép-Európában. Márpedig – tette hozzá – olyan erős médiamárkákban gondolkodnak, amelyek az írott az online és a mozgóképes tartalom lehetőségeit együtt használják ki. Erőségeik egyike éppen az, hogy ügyesen alkalmazkodnak a helyi igényekhez, hagyományokhoz – nem is csoda, ha külföldi cégeik menedzsmentjének zömét mindig helyiek adják.

A Ringier vezetője azt ígérte: nem lesz – mert nem is kell – portfolió-tisztítás, hiszen a térségben a két cég termékpalettája remekül kiegészíti egymást. „Ez kiváló jelzés minden irányba” – tette hozzá. A leendő közös vállalatról szólva megjegyezte: száznál jóval kevesebb embert foglalkoztat majd a zürichi központ.