2012. szeptember 17.

Ilyen lesz az RTL II

Nőiesebb, városias, kicsit idősebb célcsoportot céloznak meg, mint az RTL Klub. Év végére közel kétmillió háztartásban lehet fogni a csatornát.

Nőiesebb, városias, kicsit idősebb célcsoportot céloznak meg, mint az RTL Klub. Év végére közel kétmillió háztartásban lehet fogni a csatornát.

A nagy földi sugárzású kereskedelmi televíziók és a kábelcsatornák közé pozicionálják az október elején rajtoló RTL II-t, derült ki a hétfői sajtótájékoztatón, ahol megtudhattuk, milyen tervekkel indul neki a csatorna a már így is zsúfolt piacnak. Mint Kolosi Péter programigazgató elmondta, semmiképpen sem egy "sima kábel" lesz az RTL II, nem ismétlő/preview csatorna, és nem is műsorok márkakiterjesztéseivel rakják tele.

Lesz viszont erős saját gyártás: az első igazán nagy durranás a Szombat esti láz új szériája lesz, amely 2013 elején startol. A műsort egyébként már az elejétől felvezetik az első három széria ismétlő adásaival. Már az indulástól látható lesz viszont az I love Gjoni, illetve a "nagytestvérről" átköltöző műsorok: a vasárnap este látható Heti hetes és a hétfőn és csütörtökön egyaránt friss résszel érkező Legyen ön is milliomos. A napközben elsősorban a sorozatoké, a főműsoridő pedig a saját gyártású programoké, csak pénteken láthatnak az esti zónában filmet a nézők. Szintén ide költözik az RTL-en eddig 8 percben, változó időpontban jelentkezett késő esti híradó, amely az RTL II-n félórás műsoridőt és fix kezdési időpontot (23.00) kap. Ez utóbbi Kolosi szerint a "szofisztikáltabb közönség" igényeit hivatott kielégíteni, akiknek nem annyira jön be az esti bulvárosabb témaválaszték.

A csatornával nagy tervei vannak az RTL-nek: úgy tervezik, a CoolTV és a Film+ elé vághat nézettségben, és hosszabb távon a második legerősebb csatorna lehet a magyar piacon. Dirk Gerkens vezérigazgató közlése szerint az indulás költségei 1 milliárd forintot maghaladóak, ugyanakkor - ezt már Pap Gitka, a kábelportfolió vezetője mondta - ezt az RTL-es kábelkínálat anyagilag "kibírja", tehát nyereségesek tudnak lenni így is, a csatorna nyereségességét pedig önmagában nem is értelmezik.

Ami a terjesztő cégekkel való megállapodást illeti: a T-Home-mal már igen, a Digivel viszont még nem sikerült megegyezésre jutni. Előbbinél ugyanakkor az volt a deal egyik feltétele, hogy a Reflektor kiesett a kínálatból. "Megfelelő piaci érték alatt senkinek nem adjuk a csatornánkat" - mondta el Gerkens, aki szerint az év végére majdnem 2 millió háztartásban lehet ott az RTL II, de akkor sem esnek kétségbe, ha az építkezés lassabban halad, mivel a minőségre fókuszálnak, tette hozzá.

Hirdetéspiaci szempontból is van tétje az RTL II indulásának: többek között női vonalon erősíthet így az RTL-es csatornák reklámértékesítésével foglalkozó r-time. Vidus Gabriella, az r-time ügyvezetője, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója kiemelte: nem női csatorna az RTL II, de erősebb női affinitása lesz, s ezzel egészítik ki a portfolión belül a Film+ férfiasabb profilját, illetve a Cool általános jellegét. Mint elmondta: az RTL II-re már most több megrendelés érkezett, mint várták. Ezek elsősorban a már meglévő partnerektől érkeztek. Az igazi nagy durranással viszont 2013-tól készülnek: heteken belül új értékesítési stratégiát jelentenek be, "ami megint olyan dolog, ami még nem volt a magyar piacon". Annyit árult el, hogy ez egyfelől az értékmegtartásról szól (szemben az általános, nagymértékű tévépiaci áreséssel), másfelől arról, hogy az árak mögé több értéket tudjanak pakolni, a hirdetők jobb kiszolgálása végett.