2012. május 09.

Interjú a svéd Kalózpárt alapítójával

Az, hogy soha nem látott szabadság vagy orwelli idők jönnek-e, elsősorban azon múlik, hogy kié lesz az interneten a hatalom – véli Rick Falkvinge.

A digitális technológiák hatása kettős: egyfelől minden korábbinál nagyobb lehetőséget adnak az állampolgároknak a kormányok tevékenységének kontrollálására, a transzparencia növelésére, másfelől a politikusok számára is módot teremtenek az emberek ellenőrzésére. Az, hogy soha nem látott szabadság vagy orwelli idők jönnek-e, elsősorban azon múlik, hogy kié lesz az interneten a hatalom – véli az Enter!Digital konferencia alkalmából Magyarországra érkező Rick Falkvinge. A svéd Piratpartiet (Kalózpárt) alapítóját a Foreign Policy magazin tavaly a világ száz legjelentősebb gondolkodója közé választotta, nemrégiben pedig a Time magazin jelölte a legbefolyásosabbak közé.
Rick Falkvinge

Az Enter!Digital konferenciára érkezik Magyarországra. Az előadása címe pedig az lesz, hogy Print Screen: Media in a Post-Copyright Climate. No de valóban a "szerzői jog utáni" korról beszélhetünk? A SOPA (Stop Online Piracy Act) és az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) nem erről tanúskodnak.

Jogi értelemben még valóban nem beszélhetünk a szerzői jog utáni korról, de a gyakorlatban a szerzői jogok már csak a bírósági termekben léteznek. E monopólium iránt az emberek a nullánál is kisebb tiszteletet mutatnak. Amikor az ember vállalkozást indít, mozgó célpontra lő: most így áll a helyzet, de ki tudja, mi lesz tíz év múlva, amikor a történet az érett szakaszba lép?

 

A SOPA tervére példa nélküli tiltakozással válaszoltak internetszerte. Mi volt a siker kulcsa? S persze az is kérdés: mit várhatunk az ACTA kapcsán?

A kulcs mindig az, hogy az emberek képesek legyenek közvetlenül, szűrők nélkül kommunikálni. Régen, amikor csak újságok meg a tévé létezett, a szerkesztők dönthették el, miről vitázhatnak az emberek tömegesen, egymás között. A net viszont mindezt megváltoztatta. Most emberek millióit lehet elkötelezni nulla belépési költséggel. És ezek a milliók készek arra, hogy harcoljanak e képesség megtartásáért.

 

Ön alapította néhány évvel ezelőtt a svéd Kalózpártot. Magyar szemmel a "kalózosdi" szinte csak kis színesnek tűnhet, jelenleg ugyanis földhözragadtabb dolgok foglalkoztatják a közvéleményt. Mégis, miért kellene a kalózgondolatoknak beépülniük a fősodorba?

A Kalózpárt programjában a munkavégzés, a kommunikáció és az együttműködés teljesen új kultúrája testesül meg. Ez az, ahogyan a netgeneráció éli az életét az online közegben, és azt kell mondjam, hogy ez milliószor hatékonyabb, mint bármely generáció előtte az emberiség történetében. Mindez közvetlenül igaz a termelésre, a gazdaságra, a vállalkozói felfogásra és a társadalom minden más elemére.

 

Az ön pártja támogatja a WikiLeakset. Mit gondol a Julian Assange alapító körüli visszásságokról? Hibázott ön szerint, vagy mindez csak arról szól, hogy így próbálják elhallgattatni?

Sajnos nem mondhatok véleményt az eset tanulságairól. Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor, hogy különválasszuk Julian Assange személyét és a WikiLeakset mint jelenséget. Szintén különbséget kell tennünk Julian Assange személyes jogi problémái és újságíróként végzett díjnyertes munkája között.

 

El szokott hangzani az az érv, hogy a WikiLeaks sokkal több fontos titkot szivárogtatott ki hónapok alatt, mint a hivatásos média együttesen évek alatt. Ön szerint bűnös a hivatásos média abban, hogy a kényelmetlen titkok továbbra is a sötétben maradnak?

Bizonyos országokban nyilvánvaló bizonyítékokat találunk arra nézve, hogy a hatalom birtokosai – médiások, politikusok, vállalatvezetők – távol tartják a nyilvánosságot a számukra kényelmetlen történésektől. Aztán persze ott vannak a médiatulajdonosi érdekek, amelyekkel ugyan nehezebb (vissza)élni, mióta van internet. Könnyű úgy idealizálni a média szerepét, hogy a dolga az igazság feltárása oly módon, ahogy a valóságban az újságíró találkozott vele, a valóság azonban sokkal komplexebb ennél. Az emberek folyton egymás hátát védik, szívességeket tesznek egymásnak.

 

Mikor a média szabadságáról beszélünk, többnyire a politikai presszióval foglalkozunk. Ön szerint melyik a rosszabb: a politikai vagy a pénzügyi (hirdetői) nyomás?

A pénzügyi nyomással kapcsolatban legalább azt elmondhatjuk, hogy a médiának van lehetősége új hirdetőt találni ahelyett, aki befolyást próbált gyakorolni rá. A politikai nyomással az a baj, hogy nehezebb új törvényeket találni a régiek helyett.

 

Az ön pártja azt állítja, nincs szükség titkokra, s mindenkinek képesnek kellene lennie arra, hogy ellenőrzést gyakoroljon a kormányzatok tevékenysége felett. Erre a digitális eszközök nagyon is alkalmasak. De hogyan lehet azokat bevonni, akik továbbra is "digitális írástudatlanságban" élnek?

Ez mindig kihívást jelent a fontos kulturális, technológiai vagy társadalmi változások esetében. Például még mindig vannak olyanok, akik nem tették magukévá a fenntarthatóság érdekében szükséges zöld paradigmaváltást, mert egyszerűen az előtt születtek, hogy ez a változás megtörtént volna.

Hosszabb távon a probléma önmagától meg fog oldódni. Addigra mind meghalunk, persze. Jelenleg tehát az a legfontosabb, hogy minél több kezdeményezést indítsunk a digitális szakadék áthidalására. Ez nem csupán életkori szakadék, jóléti jellege is van. Ami az életkori szakadékot illeti, a társadalmi és ezen belül is elsősorban a családi kötelékek azért tudnak segíteni valamit a dolgon. Mondok egy példát: "Fiam, letöltenél nekünk valami jó filmet ma estére a netről?"

 

Egy tanulmányban Umberto Eco azt írta, hogy a digitális korban rendelkezésre álló eszközök miatt lehetetlen titkot tartani, így nem kizárt, hogy a kormányok visszaszoknak a jó öreg konspirációs módszerekre: titkos találkozó egy sötét sikátorban, e-mailek, telefonok nélkül, egy szál papírra jegyzik le a fontos infókat. Most akkor a technológia növeli vagy csökkenti a demokrácia szintjét?

Most egy olyan kereszteződésnél állunk, ahol a technológia mindkét irányba hat. Miközben az új technológiák révén soha nem látott szintre nőhet az átláthatóság, a politikusok arra kapnak lehetőséget ugyanezen technológiák révén, hogy riasztó mértékben képesek legyenek lenyomozni és ellenőrizni az állampolgárokat. Végső soron a világháló feletti kontroll alakulása dönt arról, hogy a demokrácia új szintjére jutunk-e, vagy egy annyira rémisztő orwelli társadalomba, amely még egy évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.

 

Manapság talán a leginkább ikonikus technológiai óriás az Apple, amely a zárt és ellenőrzött rendszerek híve. Eközben egy másik fontos szereplő, a Google nyitott rendszereket épít, viszont adatvédelmi kérdésekben nem áll mindig a helyzet magaslatán. Szóval, Apple vagy Google?

A fentebb említett okok miatt inkább Google. Az Apple szép, csillogó dolgokat készít, és magam is szeretek rájuk nézni, de soha nem bíznám az adataimat egy olyan cég termékeire, amely úgy határozott, hogy nem bízik bennem. Nos, pont ebből az okból GNU/Linuxot és Androidot használok. Eközben viszont jónak tartom, hogy az Apple nyomást gyakorolt a többi kütyügyártóra, és így olyan eszközök készülnek végre, amelyekre ránézni is jó érzés.

 

2011-ben a Foreign Policy a világ száz legfontosabb gondolkodója közé választotta. Az ennek kapcsán készült rövid interjúban azt mondta, hogy John Stuart Mill filozófus-közgazdász a múzsája. Mi a leginspirálóbb a gondolataiban?

Mai kontextusban nagyon is releváns az a gondolat, hogy a szólásszabadságot pusztán azért korlátozzák, hogy fenntartsák a status quót. Az általa fontosnak tartott szabadságjogoknak ugyanúgy érvényre kell jutniuk a világ online részében, ahogy sok éven át az offline részében érvényesültek.

 

A Foreign Policy elismerése után most a Time magazin is jelölte a száz legbefolyásosabb személy közé. Azért ez kölcsönöz az embernek valamiféle tekintélyt. Csakugyan, mit gondol a tekintélyről?

Meg vagyok róla győződve, hogy miután az ötletek, a gondolatok a nyilvánosság elé kerülnek, azoknak a maguk útját kell járniuk, maguknak kell kiharcolniuk a helyüket. Sokkal inkább, mint hogy annak a személynek az autoritásától függjenek, aki éppen beszél róluk.

″Az Index marad, ami volt″

3 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.