2017. július 12.

Ismét fizet az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda a napokban több mint 2 milliárd forint begyűjtött jogdíjat fizet ki 66 ezer zenésznek.

A televíziós ismétlési jogdíjak felosztása eredményeként összesen 330 millió forintot kap 8 800 színész. Ez 40 millió forinttal több, mint tavaly. Az egy művész számára kifizetett legmagasabb jogdíj 1,6 millió forint volt, vele együtt 16 színészművész jogdíja haladta meg az egymillió forintot, míg az átlagos jogdíj összege megközelítette a 40 ezer forintot. A televíziós ismétlési jogdíjak felosztása során az EJI közel 4 600 műsorismétlést dolgozott fel.

A hangfelvételek 2016. évi rádiós játszásai alapján az EJI az idén 1,5 milliárd forintnál is több jogdíjat fizet ki közel 53 ezer zenésznek. A legmagasabb jogdíj meghaladja az ötmillió forintot, közel 100 előadó több mint egymillió forintot kap. Az EJI 8,5 milliót is meghaladó rádiós elhangzást dolgozott fel.

A háttérzenék után az EJI idén is jogdíjat fizet. Az egyesület hetvenmilliónál is több, az éttermekben, kereskedelmi üzletekben ténylegesen elhangzott műsorszám elhangzást dolgozott fel, az összesen 30 millió forint jogdíjból pedig 23,5 ezernél is több zenész részesült. Mivel a kereskedelmi üzletek csekély összegű előadói jogdíjat fizetnek, ez a jogdíj eredményezi messze a legkisebb átlagos jogdíjat, amelynek összege alig haladja meg az 1200 forintot.

Külön jogdíj jár a zenészeknek az 50 évnél régebben kiadott dalaik után. Az itthon 1962 és 1965 között kiadott felvételek közül még ma is közel 1200 van kereskedelmi forgalomban, amelyek elkészítésében kb. 450 előadó, zömében magyar zenész vett részt. Az érintett előadók részére az EJI 18,3 millió forintot fizet ki, egymillió forintot meghaladó díjazásban két előadó részesül.

Címkék: média eji jogdíj