Hogyan tudott együttműködni Spéder Zoltánnal, és miért mondott nemet Simicska Lajos embereire? Mikor telt be a pohár az Indexnél és honnan jött a Politis ötlete? Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője különleges vállalkozásba fogott, amelyet egy speciális, Magyarországon újdonságnak számító üzleti modellre alapozna. Interjú.

Miért mondtál fel két hónappal az Index tulajdonosváltása után?

Az utóbbi időben elég sok mindent elmondtam már erről.

Valóban, ám eddig általánosságban beszéltél a média függetlenségről vagy az oligarchák befolyásszerzéséről. Én viszont arra vagyok kíváncsi, hogyan életed meg az április 20. és május 16. – azaz a tulajdonosváltás és a távozásod – közötti időszakot.

A tulajdonosváltás azzal járt, hogy bekerültek a menedzsmentbe Simicska Lajos emberei, én pedig egy olyan főszerkesztő voltam, aki egy sor stratégiai kérdésben egyeztettem rendszeresen a menedzsment, az igazgatóság tagjaival. Akorábbi években is voltak konfliktusok a működési, üzleti modellből fakadóan- és éppen az ebből fakadó stratégiai, működési kérdések megvitatásában sok egyeztetés volt. Persze ebből a modellből egy csomó kényszer adódott az évek során, a hirdetői befolyás térnyerése, ami ellen küzdöttünk is.

Mindez együtt olyan helyzetet teremtettek áprilisban, amit már nem vállaltam, nem akartam tovább küzdeni egy új menedzsmenttel. A döntésemet egy héttel a tulajdonosváltást követően hoztam meg, majd kitöltöttem a 30 napos felmondási időmet.

Mivel fontosnak tartom, hogy az Index megőrizhesse azt a nagyon fontos szerepét, amit évtizedek óta visz, nem akartam sem pánikot kelteni, sem interregnumot, nem akartam olyan helyzetet teremteni, hogy bárki a kollégák közül úgy érezze, erkölcsi kötelessége követni a példám. Ez az én személyes döntésem volt.

Közel négy évig voltál főszerkesztő. Ez idő alatt nem derogált a tulajdonos, Spéder Zoltán személye, aki mégiscsak egy klasszikus oligarcha szerteágazó politikai kapcsolatrendszerrel?

Tegyük hozzá, Spéder – aki az OTP egyik vezetőjeként mégiscsak az üzleti életben alapozta meg karrierjét és vagyonát – 2007-2008-ban azért szállta be az Indexbe, mert jó befektetésnek találta. Ne felejtsük el, akkor még bőven a közösségi média berobbanása, a penetráció valódi felfutása előtt voltunk, az internetes vállalkozások komoly profittal kecsegtettek. Legitim döntés volt. Kétségtelen, az már komoly tehertétel volt, hogy 2010 után – majd pont az én főszerkesztőségem idején – milyen kormányzati kapcsolatokat épített ki. Ugyanakkor köztudott, hogy 2015 végén kiesett a pikszisből. Szerintem az fontos különbség, ha valaki így indul, letesz valamit az asztalra, olyan személyekhez képest, akik első perctől szoros szimbiózisban álltak a politikával.

De amúgy is, ha Spéder nekem mint korábbi adottság belefért, akkor mindennek bele kell férnie?

Mégiscsak végigcsináltad azt a négy évet, amíg – a te értelmezésedet követve – Spéder oligarchaként tevékenykedett. Elődöd, Uj Péter többször nyilatkozta, hogy Spédert rendszeresen hívták a kormánypárti politikusok, és ő ezt továbbhárította a szerkesztőségre.

Két dologról beszélek, amikor a Politis mellett érvelek. A politikai függetlenség alap kéne legyen, miközben a magyar médiában ez a kezdetektől kevéssé volt adott, mára pedig elképesztő arányban került a a sajtó politikusok vagy pártkatonák tulajdonába. Már-már kivételnek számítanak azok a szerkesztőségek, amelyek nincsenek ilyen nyomás alatt. Igen, Spédernél csörgött a telefon, de szinte az összes médiatulajdonosnál csörög - az Indexen viszont ennek nem volt valódi nyoma. Voltak nyilván konfliktusok, rossz ízű viták, túlreagált helyzetek, de nem voltak íróasztalfiókban maradt cikkek, tiltott ügyek, és aligha vitatható, hogy az Index megőrizte mindenkori kormánykritikus hangvételét.

A Takarékbank-ügy volt az egyetlen fájó téma, amit az újság távolról követett: ebben tartom, amit szintén leírtam egy hosszú publicisztikában, hogy igazán jó döntés a tulajdonos ügyeinek boncolgatásával kapcsolatban nem nagyon van. Szakmailag a távolságtartást tartottam a legkisebb rossznak, ezzel megakadályozva azt is, hogy az ügyben saját érdeke szerint használhassa lapját. Többször leírtam azt is Spéder meghurcolásakor: a sok összetevő közül az egyik az lehetett, hogy éppen az Index szabad működése miatt is fogyott körülötte a levegő. De én nem csak politikai vagy tulajdonosi befolyásról beszélek. Hanem arról is, hogy az ingyenes tartalommal együtt járó kereskedelmi kiszolgáltatottság egyre kevésbé biztosítja a minőségi munka feltételeit.

Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

A pohár fokozatosan telt. Nekem egyébként sokkal több nehézséget és konfliktust okoztak az üzleti modellből adódó kihívások. Az esetleges politikai nyomásra született kéréseket könnyű szívvel hárítod, hiszen pontosan tudod, hogy illegitim. Sokkal nehezebb arról dönteni, hogy milyen natív hirdetéseket engedsz be, hogy milyen hirdetői befolyást engedsz meg a tartalmaknál. Mire mekkora energiát fordít a szerkesztőség? Mi kell az életben maradáshoz, melyik kampánytól, nagy hirdetőtől és ezzel bevételtől esünk el egy-egy nem, visszautasítás kapcsán, hogyan befolyásolja ez a béremelések vagy létszámhelyzet kérdését.

És a hirdetői kiszolgáltatottság tényleg egyre nagyobb: lassan lehetetlen megmondani a hazai médiában, hogy például egy filmről megjelenő írások mennyiben köszönhetők a forgalmazó által a lapban elköltött pénznek és mennyiben a szerkesztőség szabad döntésének.

Ez nem magyar sajátosság, a Buzzfeed például arról híres, hogy nem lehet különbséget tenni a cikknek álcázott hirdetés és a szerkesztőségi kontent között.

De a Buzzfeed büszke erre, ilyen újságot akar csinálni! És a Buzzfeed nem egy komoly közéleti újság, hanem szórakoztatni akar. Ugyanakkor az én etikai érzékemet ez a működési modell sérti.

A Buzzfeed épphogy elindult a „megkomolyodás” útján: a Politicotól igazoltak főszerkesztőt, oknyomozó cikkeket közölnek. Miért ne lenne legitim ez a modell?

Szerintem a tartalom és a hirdetés jelöletlen, vagy szándékosan az olvasó számára felismerhetetlen jelöléssel való összemosása problémás. Az ingyenes tartalomra épített modell persze legitim. Virágozzák száz virág, sőt, egy kereskedelmi tévé is dönthet úgy, hogy komolyan veszi a híradózást, és működhetnek nyereségesen az ingyenességre alapozó hírportálok is. Remek, ha csinálnak fontos és komoly tartalmakat. Én azt állítom, hogy az nem megengedhető, az nem működik, hogy nyilvánosságot kizárólag ingyenes tartalomra épített üzleti modellben működő médiumokra bízzuk: ezek szerintem szükségszerűen kevesebbet tudnak közéleti kérdésekkel foglalkozni.

Dudás Gergő a Politis bemutatásakor

Ez mindenütt így van, csak éppen a fejlett világban mindenütt működik a legacy média. Az ingyenes modellt duplán vagy triplán sújtja a social media jelentette kihívás is. Az olvasók nagy többsége már nem közvetlenül keresi fel a híroldalakat, a közösségi média ráadásul elképesztő mértékű hirdetési pénzt vonz magához.

A szerkesztőknek, újságíróknak egyre több idejét viszi el az, hogy közösségi médiára optimalizált tartalmakat állítsanak elő. A Politis erről a felismerésről szól, olyan megoldást keresek, ami ezeket a problémákat eliminálja.

Ez azt jelenti, hogy elzárkózol a reklámoktól?

Dehogy. Korábban volt egy fal a médiában a sales és a szerkesztőségek között, ami az elmúlt években leomlott. Nem zárkózom el a hirdetésektől, mindössze azt mondom, húzzuk fel újra ezt a falat. Ma szakmai konferenciákon főszerkesztők, hirdetők, ügynökségek beszélnek arról, hogy a fal lebontása egy win-win-win szituáció, a hirdető, a kiadó és az olvasó is nyer. És újságírói generációk nőnek fel úgy, hogy ez természetes. Büszkék arra, hogy a hirdető igényeihez illeszkedő, vagy egyenesen hirdetői tartalmat készítettek. Hát ne legyen természetes!

Ebben van egy nagy adag idealizmus.

Kétségtelenül. De nem adhatjuk fel teljesen az ideáinkat, mert akkor mi marad?

Abszolút függetlenség nincs. Te sem fogod tudni függetleníteni magad az előfizetőidtől, akik ha elégedetlenek, jövő ilyenkor nem újítják meg az előfizetésüket.

Ez egy lényeges kérdés. Mint ahogy az is felmerülhet, hogy a célul kitűzött 30 ezres szám nem túl ambíciózus elvárás-e. Nem hasraütésszerűen állapítottam meg ezt a számot, hanem megnéztem, hogy mekkora szerkesztőség képes előállítani megfelelő minőségben és mennyiségben olyan cikkeket, amelyekkel az előfizetők elégedettek lehetnek, és egy év után boldogan újítják meg az előfizetésüket. Nem azt állítom, hogy a mai magyar médiában ne jelennének meg jó cikkek, mindössze azt mondom, hogy ez kevés. Ehhez kell a 30 fős stáb, és ezért szeretném a legjobb hazai újságírókat megnyerni majd az ügynek.

Mert ez a garanciája a minőségnek és az organikus fejlődésnek, fenntarthatóságnak. Azt gondolom, hogy ha 10 ezer előfizetővel csinálok egy pár fős blogszerűen működő műhelyt, az nem lesz képes hosszú távon az áttörésre.

Ami az előfizetőket illeti, nem tartasz a „borzalmas tagságtól”?

Ezért nem támogatást kérek, hanem előfizetőket gyűjtök. Persze kár lenne tagadni, hogy a Politis jelen állapotában az előfizetők gyűjtése inkább egy crowdfunding kampány: még nem működik a termék, aminek az árát kérem. De ez azért van, mert baromi nagy a belépési küszöb a mai magyar médiapiacra. Akinek van ennyi pénze, az vagy nem akar belevágni, vagy aki igen, annak politikai szándékai vannak. Ezért kell a tőkét crowdfundinggal összerakni. A Politis indulása után viszont már egy szolgáltatásról beszélhetünk, aminek van egy meghatározott díja. Ebben az értelemben a Politis egy üzlet, egy vállalkozás, ugyanakkor egy jobb, minőségi újság koncepciója. Azok az oldalak, amelyek ingyenes tartalmakat kínálnak, majd támogatókat – és nem előfizetőket – gyűjtenek lényegében azt ismerik el, hogy baj van az üzleti modelljükkel. Vagy nincs elég bevételük a hirdetésekből, vagy ha mégis, ezt csakis úgy tudják elérni, hogy nem marad idejük oknyomozásra, a nagyobb elemző cikkek megírására, és ehhez adományt kérnek.

A politikai tartalmak rendszeres fogyasztói – akik rávehetők, hogy 10 ezer forintot fizessenek egy közéleti lapért – azt szeretik, ha a kedvenc orgánumuk az ő meggyőződésüket igazolja vissza, és ha nem ez történik, a következő alkalommal már nem fizetnek érte. Erről gondoltam, amikor a „borzalmas tagságról” kérdeztelek.

A kampány során arra törekszem, hogy világossá tegyem: mi nem a szekértábor-logika mentén dolgozzuk fel a közéleti témákat. Bízom benne, hogy van bőven több, mint 30 ezer ember, aki ezt már unja, túl szeretne lépni ezen a logikán. Remélem, hogy elég világosan beszélek arról, milyen újság akar lenni a Politis.

Nonszensz, hogy ma már tulajdonképpen újságírók között zajlik a médiaháború, napi szinten megy mindkét oldalról a cukkolás akár zárt szakmai csoportokban a Facebookon, akár az újságok felületein. Ennek egyébként az egyik hatása, hogy a közéleti újságírás kezd kicsit arról is szólni, hogy adjuk meg az olvasóknak a napi felháborodás-adagot, a „nézd mit írt már megint ez vagy az” típusú cikkek pörögnek.

Nem állítom, hogy ez néha nem lehet fontos, de ebben a mennyiségben egyértelműen túlzás, ráadásul elképesztő pótcselekvés a valódi közéleti tartalmak gyártása helyett.

Mi a célja a Politisnak azon felül, hogy a minőségi újságírást akarja előmozdítani, illetve 30 embernek akar egzisztenciát biztosítani?

Azt szeretné elérni, hogy egy picit színvonalasabb legyen a közéletünk. Nem azt mondom, hogy a Politisszel majd minden a helyére kerül, de néhány lépéssel kerüljünk közelebb a vágyott célhoz. Azt állítom, van része a sajtónak is abban, hogy ilyen hihetetlen módon kettészakadt a társadalom, hogy egy vita- és párbeszédképtelen kultúra alakult ki, hogy elfelejtünk lassan az ügyek érdeméről beszélni és több nézőpontot egyenrangúként egymás mellé tenni. Azért, mert nincs elég ideje, energiája, hogy többet és jobban foglalkozzon közéleti kérdésekkel. Azért, mert túl könnyen állást foglalunk és elvesszük sokszor a vita lehetőségét a kattintékony, ám torzító címekkel. Szerintem nem is egy Politisra, hanem több, a közéletre jobban fókuszálni képes független hírportálra lenne szükség. Amit nem értek, hogy közben van egy olyan hang – és ez benne van a te kérdésedben is –, hogy ne beszéljünk arról, milyen problémák vannak ma a médiában.

Közelítsünk más irányból. A hatalmat ellenőrizni akaró watchdog-újságírás akkor lehet sikeres, ha van tömeghatása. Ha csak 30 ezer emberhez jutnak el ezek a tartalmak, akkor elérik-e a céljukat?

Akkor az Átlátszó vagy a Direkt36 cikkei is pusztába kiáltott szavak lennének? Ha vannak eredmények, ha feltárnak valamit, az végigpörög a nyilvánosságban. Más médiumok képesek továbbvinni a sztorit. A 30 ezer előfizető az új üzleti és működési modellről szól, nem pedig arról, hogy egy zárványnak készítjük a cikkeket.

Magad mondtad, hogy nem támogatókat, hanem előfizetőket gyűjtesz. Az előfizetők pedig egy minőségi terméket kapnak majd a pénzükért. De nem érzik-e majd becsapottnak magukat, ha azt látják, hogy mások szemlék formájában ingyen jutnak hozzá ahhoz, amiért ők fizettek?

Az valóban gond, ahogy copy-paste effektus manapság Magyarországon működik. Ez egy régi probléma, a legacy média már a 2000-es évek elején folyamatosan panaszkodott arra, hogy az Index és az Origo miképpen veszi át az előfizetőiknek szóló tartalmaikat. De most nem arról beszélek, hogy a Politist majd nem lehet szemlézni, hanem éppen azt mondom, hogy az nyilvánvaló, hogy az exkluzív és fontos információkat mindenki továbbviszi. Egy fontos interjú fontos állításait, egy oknyomozó anyag alapvető megállapításait átveszik, de az eredeti és teljes tartalom ott marad – ahogy most is – az azt közlő újságnál.

Egyébként a Politis előfizetői nem egy-egy, a többi médium által átvett cikket kapnak majd, hanem egy újságot napi több tucat cikkel magas minőségben, színvonalas vizualizációval. Mindezt kiemelve a napi hírzajból.

Mindent paywall mögé raksz majd?

Igen, hard paywallt tervezek. Persze a marketingstratégia részeként ettől esetenként el lehet térni. Az HBO is időközönként kódolatlanul fogható, hogy kedvet csináljon az előfizetéshez. A New York Times havonta tíz cikket ingyen elérhetővé tesz.

Egy hét alatt a kitűzött cél 5 százalékát érted el az Idiegogo-n. Elégedett vagy?

Semmiképpen nem vagyok elégedetlen. Ez egy két hónapos kampány, idő kell ahhoz, hogy az alapüzenetet átvigyük. Ugyanakkor nagyon sokan vannak, akik megértették az üzenetet, helyeslik, de még nem volt érkezésük a gép elé ülni és átutalni a 10 ezer forintot, vagy éppen a decemberi fizetést várták.

Nem kevés ez a két hónap?

Ezt a platform, az Indiegogo határozza meg. Ugyanakkor ez a platform biztosítja teljes átláthatóságot és nyújt garanciát a visszafizetésre. Azt nem szerettem volna, hogy egy kicsit itt, egy kicsit ott gyűjtők, és még azt is hozzáteszem, hogy „küldjetek pénzt a bankszámlámra is”. Itt ki van téve minden az asztalra, látod, hol áll a gyűjtés, mi a kifutása.

Mi van, ha nem teljesül a kampány?

Bízom benne, hogy van bőven több, mint 30 ezer ember ebben az országban a mai médiapiaci és társadalmi helyzetben, aki elégedetlen a közbeszéd állapotával, és évi 10 ezres befektetéssel változtatni akar ezen.



Alkalmazást fejleszt az Index

1 napja

A Google DNI programján nyertek, amelynek célja a minőségi online újságírás támogatása technológiai fejlesztéseken keresztül.