2013. október 28.

Japán nemzedék

Újabb ázsiai tech-nemzet száll be a versenybe. Az időhorizontok mellett az eredmények és a költségek is beláthatatlanok – egyelőre. De dátum már van.

Újabb ázsiai tech-nemzet száll be a versenybe. Az időhorizontok mellett az eredmények és a költségek is beláthatatlanok – egyelőre. De dátum már van.

Az egyelőre hangsúlyozottan tervezési fázisban leledző elképzelés szerényen az ötödik generációs mobiltechnológia nevet kapta. Korábban a Samsung pedzegette, hogy dolgozik rajta, miközben a fejlett világ legtöbb állama is a 4G bevezetésével pepecsel. A japán DoCoMo viszont ennél is messzebb ment a napokban. Bejelentésük szerint a 2020-as tokiói olimpia idején már üzemelő 5G-hálózattal kívánnak rendelkezni.

A társaság máris arról beszél: az új rendszer kapacitásigénye a mostani ezerszerese lesz, így érdemes volna e célra elkülöníteni magas frekvenciájú spektrumokat, nehogy váratlanul érje Japánt az újabb forradalom.