2014. február 28.

Japánokra kell lövöldözni a kínai állami videojátékban

″A történelmi tényekre való emlékeztetés és a béke fontosságának hangsúlyozása jegyében″ indította az új játékot a kínai állami média.

Újabb japánellenes videojátékkal rukkolt elő a kínai állami média. A béke fontosságának hangsúlyozása jegyében piacra dobott játékban japán háborús hősöket kell megsemmisíteni.

A Lődd le az ördögöket! című játékot az állami Zsenmin Zsipao napilap indította internetes oldalán. A regisztrációt sem igénylő, tetszés szerint azonnal játszható lövöldözős játékban a Jaszukuni-szentélyben nyugvó 14 japán háborús főbűnös arcképére kell lőni. A Jaszukuni-szentély Japánban a második világháború 2,5 millió áldozatának állít emléket, annak felsőbb szintű vezetők általi látogatása ugyanakkor - az ott nyugvó háborús főbűnösök miatt - súlyos sértésnek számít a háborúban megszállt Kína és Dél-Korea szemében.

Ilyen látogatásra az elmúlt hónapokban több alkalommal is sor került, és ezek jelentős mértékben rontottak a kínai-japán kapcsolatokon. Abe Sindzó japán miniszterelnök december végén, hivatalba lépésének első évfordulóján kereste fel a szentélyt, majd később egy minisztere is ellátogatott oda. Emiatt az elmúlt hónapokban a kétoldalú párbeszéd befagyott, Kína gyakorlatilag nem áll szóba japán vezetőkkel. A külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott: amíg Abe nem hajlandó a valós történelmi tényeket elismerni, nem kerülhet sor kapcsolatok javítására.

A mostani nem az első ilyen internetes játék. Tavaly nyáron, a vitatott hovatartozású Tiaojü/Szenkaku-szigetcsoport körüli viták kiéleződésekor a Zsenmin Zsipao egy másik játékot fejlesztett ki, amelyben a játékosoknak a szigeteket kellett elfoglalniuk kínai zászlók kitűzésével.

(Forrás: MTI)