2010. szeptember 28.

Jól teljesítenek az Origo tévéi

Ma egyéves az Origo Zrt. két televíziója, a LifeNetwork és az OzoneNetwork. Előbbi 1,3 millió, utóbbi már közel 900 ezer háztartásban érhető el.

Ma egyéves az Origo Zrt. két televíziója, a LifeNetwork és az OzoneNetwork. Előbbi 1,3 millió, utóbbi már közel 900 ezer háztartásban érhető el.

A társaság azt közölte: tartósan emelkedik nézettségük a tematikus csatornák közti versenyben, a 85 ezer előfizetőt számláló IPTV hálózatban a LifeNetwork ötödik hónapja tartja az első helyet. Jövőre mindkét adó tematikája változik, több fikciós tartalom és még több saját gyártású produkció látható majd.

2009-ben azzal a szándékkal indította el két csatornáját az Origo Zrt., hogy azokkal teljessé téve portfólióját erősítse versenyképességét és ezzel az ország egyetlen valódi több képernyős szolgáltatójává váljon – említik meg.

Hámori Barbarát, a szórakoztató tartalmak igazgatóját idézve jelzik, ma a LifeNetwork a 18-49-es női célcsoportban a harmadik a tematikus adók rangsorában, maga mögé utasítva a FEM3-at, a TV Paprikát, a Zone csatornákat és még a Spektrumot is. Az Ozone Magyarország vezető időjárásjelentés-forrásává vált – idézik Vaszily Miklóst, az Origo Zrt. vezérigazgatóját, aki egyúttal a tévék irányítását is ellátja.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

4 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.