2011. szeptember 28.

Jövőre robbant a Nokia

Az idei zuhanás után 2012 közepétől már megmutatkoznak a Microsofttal való együttműködés első eredményei – ígéri a cégfőnök.

Az idei zuhanás után 2012 közepétől már megmutatkoznak a Microsofttal való együttműködés első eredményei – ígéri a cégfőnök.

Stephen Elop a Helsingin Sanomat hasábjain azt jelezte: jövőre élhetjük meg teljes pompájában az új Nokia-stratégiát, de némi ízelítőt már 2011 utolsó negyedévében kaphatunk belőle. Ekkor kerül piacra az első olyan készülék, amelybe Windows Phone 7-et pakoltak.

Hangsúlyozta: a nagy stratégiai változások mindig időt vesznek igénybe -. márpedig ők most nagyot akarnak alakítani. A lényeg – hangoztatta – hogy megtörténik a hárompilléres stratégia finomhangolása. "Azt megígérhetem, hogy olyan találmányokat és újdonságokat látnak majd tőlünk, amilyenekről még sejtelmük sincs ma" – csigázta Elop a kedélyeket az interjúban.