2013. október 25.

Kicsik viszik a műholdas piacot

Ebben az ágazatban is létezik Big Four, dominanciájuk megtörése szinte lehetetlen, de morzsákat azért el lehet csipegetni előlük.

Ebben az ágazatban is létezik Big Four, dominanciájuk megtörése szinte lehetetlen, de morzsákat azért el lehet csipegetni előlük.

A napokban közzétett iparági becslések szerint a szektor amerikai valutában számított forgalma tavaly a 11,4 milliárd dolláros értéket közelítette, ami 2,2 százalékos emelkedés a 2011-eshez képest.

Körülbelül ehhez hasonló mértékben emelkedett az egy működő műholdra vonatkoztatott forgalom; ebben az egységben egymillió dolláros emelkedéssel érték el tavaly a 44,5 milliós értéket.

Valamelyest nőtt ugyanakkor a kisebb regionális szolgáltatók súlya a piacon. Míg ezek 2011-ben 33,2 százalékot tudtak elhappolni a nagy társaságok (Eutelsat, Intelsat, SES, Telesat) négyes fogatától, ez az arány a tavalyi évre már 34,4 százalékra ugrott.