Kövess minket!

Médiapiac

Kiút lehet a szegénységből az internet globális elterjedése

Egy a Facebook számára készült tanulmány azt mutatja be, hogy miként számolhatók fel az internet-hozzáférés akadályai, illetve a fejlődő piacokon az internethasználók számának növekedése hogyan befolyásolja az internet fejlődését.

Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhet ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelheti a világgazdaság teljesítményét – áll a Strategy&, a PwC hálózatához tartozó stratégiai tanácsadó cég új tanulmányában.

A digitális forradalom ellenére az új internet-előfizetők számának növekedése – ami leginkább a fejlődő országokra jellemző – az elmúlt években lelassult: 2013 óta a növekedés mértéke egyszámjegyű. Világszerte 4,1 milliárd ember nem kapcsolódik be a modern gazdaságba, holott az ő részvételük több mint 6 ezer milliárd dollár többletet jelentene.

A „Connecting the World” című tanulmány szerint az internethasználat globális kiterjesztése azt jelentené, hogy minden fejlett országbeli internethasználóra öt fejlődő országbeli internethasználó jutna. Ez az arány jelenleg kettő az egyhez.

Az internethasználat teljes globális elterjedése hatalmas előnyökkel járna a fejlődő országok és a vállalkozások számára a következő öt évben, például:

• társadalmi és gazdasági felemelkedést jelentene több mint 4 milliárd embernek;

• 6,7 billió dollárral növelné a globális gazdasági teljesítményt;

• 400 milliárd dolláros növekedési lehetőség a távközlési szolgáltatóknak;

• 200 milliárd dolláros lehetőség a tartalomszolgáltatóknak.

„Az egyetemes internet-hozzáférés megvalósítása korunk egyik alapvető fejlesztési kihívása” – mondta Bahjat El-Darwiche, a Strategy& tanulmányának társszerzője és a PwC közel-keleti régiójának cégtársa.

Ahhoz, hogy a fejlődő országok lakossága is teljes mértékben részesülhessen a modern technológia előnyeiből és élvezhesse az internet átalakító hatását, az internet-hozzáférést könnyebbé és olcsóbbá kell tennünk, meg kell ismertetnünk az emberekkel azokat a nyomós okokat, amelyekért érdemes a világhálóra csatlakozniuk, továbbá támogatnunk kell őket az internet felfedezésében.

Az előrehaladás üteme azonban lassú, a megfelelő lefedettség elérése ugyanis költséges, a meglévő infrastruktúra sebessége és kapacitása korlátozott, és adott esetben teljesen új infrastruktúrát kell létrehozni. A tanulmány szerint a lakossági internetszolgáltatás árát közel 70 százalékkal kellene csökkenteni annak érdekében, hogy az internet a világ lakosságának 80 százaléka számára megfizethető legyen. Továbbá a kapcsolódás, a tartalom és a lakossági szolgáltatások területén is tenni kell annak érdekében, hogy minél több ember kapcsolódhasson be a világháló vérkeringésébe.

• A jelenlegi 2G helyett 3G vagy 4GLTE hálózatokat kell kiépíteni, aminek köszönhetően a fejlődő piacokon az adatforgalmazás árából 60-70%-os megtakarítás lenne elérhető. A mobilhálózatok üzemeltetői számára így nyereségessé válna a mobilinternet-szolgáltatás nyújtása, és több mint két milliárd ember juthatna internet-hozzáféréshez.

• A helyi nagy sebességű hálózatokon keresztül történő tartalomszolgáltatás további 300 millió ember számára jelentene megfizethető alternatívát.

• Az offline tartalomterjesztés – ideértve az országos és regionális adatcserét – újabb 170 millió ember számára javítaná a hozzáférést és a megfizethetőséget.

• A kormányzat által biztosított, oktatásra, szociális szolgáltatásokra vagy üzleti lehetőségekre fókuszáló tartalmak további 200 millió embert ösztönöznének a világhálóhoz való kapcsolódásra.

• A támogatott előfizetői hozzáférés (pl. tanulási központok) világszerte újabb 500 millió internethasználót eredményezne.

„A jövő világhálója integratív jellegű lesz, és sokban különbözik majd a maitól” – mondta Mathias Herzog, a Strategy& tanulmányának társszerzője és a PwC US szakértője. „Nyelvileg, kulturálisan és gazdaságilag jobban alkalmazkodik majd a korábban internet-hozzáféréssel nem rendelkezők igényeihez, és ez lesz az elsődleges csatorna, amelyen keresztül a ma leginkább perifériára szorult csoportok kulcsfontosságú szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az internethez való csatlakozás legfőbb oka a produktivitás, a mikrovállalkozások működtetése és az oktatás lesz, de az e-commerce is növekedni fog, aminek a forrása és vásárlói is a legszegényebb fogyasztók lesznek.”

A világ legtávolabbi szegleteiben élő és legszegényebb lakosainak elérése innovatív és diszruptív technológiák alkalmazását követeli meg.

Új piaci módszereket kell találnunk a kapcsolódás, a tartalmak és a lakossági szolgáltatások terén, mivel az internet ereje csak így állítható a fejlődés és a szegénység felszámolásának szolgálatába

– mondta Andrew Bocking, a Facebook Internet.org termékmenedzsere.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom