Kövess minket!

Médiapiac

Kócos kaméleon

Kovács Patrícia szerint a sorozatoknak hihetetlen erejük van, amit ő maga is kihasznál. Tudatosan alakítja szakmai pályafutását, igyekszik elkerülni, hogy beskatulyázzák. Szakmai sikerei ellenére pedig már most tudja, ha egyszer befejezi színészi pályafutását, melyik tévécsatornánál kinek fogja főzni a kávét.

Teszel újévi fogadalmat (az interjú január elején készült – a szerk.)?

Soha nem fogadkozom. Nem képzelem el előre az életemet. Semmi másra nem vágyom, minthogy nyolcvanévesen is flexibilis maradjak, de ha magammal összhangban vagyok, ha érzem, mit kell elengednem, mit megszereznem, mi mellé kell odaállnom, nem érhet baj.

Színházi, filmes, televíziós munkák tekintetében sincs szükséged biztos pontokra?

Én már mindent megéltem. Azt is, amikor azt gondoltam valamiről, biztos, aztán másképpen alakult. A színház az egyetlen, amiről tudom, mi vár rám az aktuális évadban. Filmes projektekkel kapcsolatban nem merek semmit mondani. A Korhatáros szerelemmel kapcsolatban viszont folyamatosan kérdezik tőlem, folytatjuk-e. Ha csak azt nézem, milyen visszajelzéseket kapok, akkor kellene, még a kritikusok is elég szépen bántak velünk. (Nevet.)

Számomra mindig kérdés a magas művészetet űzők esetében, hogy hogyan tudják mindezt összeegyeztetni a televíziós szerepeikkel?

Nem sokkal azután, hogy elvégeztem a főiskolát, felkértek egy bankreklám főszerepére. Nagyon féltem, ezért mielőtt elvállaltam, megkérdeztem Máté Gábort, a volt osztályfőnökömet. Azt mondta, nagyon szerencsés vagyok, mert olyan kaméleon az arcom, a testem, a gesztusaim, hogy könnyen lehetek reklámos anyuka, öt perc alatt ugyanis képes leszek elfelejtetni a nézőkkel a színházban. Ez az egész pályámon elkísér.

Sokkal jobban érdekel, mi van egy-egy ajtó mögött, mint hogy egy sorozatszerepet követően attól féljek, hogyan jövök be egy Csehov-darabban a színpadra. Ez alkati kérdés, szabadúszóként nagyon tudatosan alakítom a szakmai életem.

A Félvilág című film után, amelyben végzet asszonyaként jelentem meg (Mágnás Elzát, az I. világháború előtti kor híres-hírhedt kurtizánját alakította – a szerk.), nagyon fontos volt a Korhatáros szerelem főszerepe, hogy ne kategorizáljanak be, hogy megmutassam, tudok másmilyen is lenni. Figyelek arra, hogy tágítsam a határokat, és a nézők ezt elfogadják.

Nagyobb népszerűséget hoz egy tévés szerep?

Forgattam filmeket, zsűriztem tehetségkutatóban, de ezek köszönőviszonyban sincsenek azzal az ismertséggel, amit egy-egy sorozat hoz. Hihetetlen erejük van. Ez egy hatalom, amit használok. Ha a tévés szerepeim miatt jön be egy néző a színházba egy mélydrámára, már megérte. Abszolút menő sorozatban szerepelni bárhol a világon.

Gyártás tekintetében van különbség a tévécsatornák között?

A Társas játék első évadában forgattam az HBO-val. Olyan volt, mintha nem Magyarországon lennénk, és ez azóta még inkább igaz. Az egy teljesen más világ, mind a finanszírozás, mind az elvárások, mind a munkatempó terén. Nem lehet összehasonlítani a két nagy kereskedelmi csatornával. Náluk ugyanaz megy, ott filmeket forgatunk. Csak egy példa: ha filmezem, egy nap alatt három perc hasznos anyagot kell felvenni, a Korhatáros szerelem esetében 13 perc volt a minimum. Ezzel a tempóval nagyon nehezen barátkoztam meg. Láttam a hibákat, volt, hogy droidként csináltam végig napokat, és azt éreztem, nem okoz örömet.

Mennyire voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy megfelelő színvonalon dolgozz?

Sokszor úgy mentem haza, hogy nem is nagyon tudtam, mi történt velem, csak hajtottam magam egyik jelenetből a másikba, és nem volt csendem, bizonytalan voltam, jó munkát végeztem-e. Megengedő vagyok, de ilyen tempóban soha többet nem csinálok főszerepet.

Mást várok el egy sorozat és mást egy film főszerepétől. Persze nagyon jó lenne saját lakókocsi a forgatásokon, hogy egyedül lehessek, de szerintem nem kivitelezhető. Így is nagyon sok pénzt áldoznak a csatornák a gyártásra.

Van a sorozatban olya téma, amelyet felszínre hoztatok, amelyről szerinted szükséges beszélni?

A fő kérdés, hogy ítélkezhetünk-e mások felett, hogy milyen szinten szólunk bele a másik életébe, mennyire mondjuk meg, hogyan kellene élni. Itt van két szimpatikus ember, akik tizenhárom részen keresztül próbálnak elugrani azok elől az aknák elől, amelyeket akár csak pusztán jóindulatból is, de eléjük vetnek. Ugyanilyen fontos a melegvonal, illetve a kamaszokat érintő problémák.

Színészként ezek hiteles ábrázolása volt a legfontosabb feladatod?

Igen, és bár nem szeretnék hasonlítgatni, de ez azért is különbözik a másik kiemelt sorozattól, amelyben szintén játszottam (mosolyog, a Válótársakra gondol – a szerk.), mert női történet. Egy fokkal érzékenyebb, színesebb, ellentmondásosabb.

Ez miben nyilvánult meg?

Három gyermeket nevelő, dolgozó, valóságos nőt akartam ábrázolni, aki igenis kócos, sőt néha rémesen nyúzott, hogy a néző magára ismerjen. Iszonyatosan fontos volt, hogy ismétlődjenek a ruháim, legyen két táskám, egy randis és egy hétköznapi, mert én is így járok. Úgy voltam kisminkelve, ahogy akár én is ki tudnám sminkelni magam. Zavar, mikor más magyar sorozatokban túl van tolva a beauty. Az én lakásom pont úgy néz ki, mint a filmbeli, ugyanolyan rendetlen, minden összevissza van a hűtőben. Nagyon vertem az asztalt ezek miatt. Olyan szakadt autóm van a sorozatban, hogy öröm nézni. Nem jó, ha a néző álomvilágban él.

Kovács Patrícia
Kovács Patrícia

Milyen változásokat tapasztalsz a filmgyártás területén?

Először is készülnek filmek, ami nagyon fontos. Korábban sokkal kevesebb, és sokkal inkább szerzői filmek készültek, most pedig sok olyan is, amire azt mondanám, népszínház.

A közönségfilmre gondolsz.

Igen, de nem úgy…

Ahogy a Kincsem?

Igen, vagy mint A Viszkis. Ezek másképpen közönségfilmek, mint amilyen az S.O.S. szerelem? volt. Komolyabb történetek, nagyobb szabásúak, mégis sokakhoz eljutnak. A Kincsem bemutatóján nagyon büszke voltam, először is az Ervinre (Nagy Ervin, a film főszereplője – a szerk.), másodsorban arra, hogy létrejöhetett. A fesztiválsikerek kapcsán egyszerűen jó érzés magyarnak lenni. Remek magyar szakemberek vannak, szép eredményeket érünk el.

Vezettél reggeli műsort a SuperTV2-n, voltál zsűritag a Hungary’s Got Talentben, amelyről meg is jegyezted, mennyire manipulatív volt. Hogy vélekedsz ma ezekről?

Nem tudtam, mibe megyek bele, de semmit sem bántam meg. A reggeli műsorban megtanultam három perc alatt nagyon flott és kedves lenni, akkor is, ha valami nem érdekelt. Iszonyatosan gyors észjárást, nyelvpörgést igényelt. Az pedig, hogy hajnal ötkor kellett kelni, kondiban tartott. Jó kaland volt, sokat tanultam. Ennek ellenére azt gondolom, köszönöm szépen, megvolt, és nem akarok többet ezzel foglalkozni, mert már nem érdekel.

A Got Talent maga volt az Alice Csodaországban. Két nap után jöttem rá, hogy egy valóságshow-szereplő vagyok, csak éppen taxival közlekedtem, valamint jobb volt a kávé és a gázsi. Mindez nem töltött el rossz érzéssel, lehengerelt az ördögi munka, ahogy a show létrejött. Ebben az RTL iszonyatosan profi.

Emlékszem, rajongva néztem Schwichert-Takács Lászlót (többek között az X-Faktor, a Csillag Születik és a Szombat Esti Láz kreatív producere, 2017. decemberétől az RTL Magyarország marketingkommunikációs igazgatója – a szerk.), hogy micsoda egy first class manipulatív cirkuszigazgató. Az biztos, hogy ma egészen másképpen léteznék egy ilyen műsorban. Akkor kicsit zavart, hogy miért mondok én meg bárkinek bármit. Azóta eltelt pár év, magabiztosabb lettem, de az már akkor megfogalmazódott bennem – és ezt ma is nagyon komolyan gondolom –, ha egyszer abbahagyom a színházi szakmát, megyek Schwichertnek kávét főzni, mert meg akarom tanulni, amit ő tud – elképesztő.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/1-2. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom