Kotroczó Róbert egy nógrádi kis faluból indulva lett a média titokzatos és megkerülhetetlen alakja. Végigjárta a híradózás minden stációját, volt gyakornok, szerkesztő-riporter, műsorvezető. Idén húsz éve vezeti az RTL Híradójának szerkesztőségét. Valós szakmai hősei voltak, de ahelyett, hogy népszerű nevekből álló listát állítana össze, azt mondja, szinte minden kollégájától tanult valamit. Talán a szerénységének köszönheti a sikerét. De hogyan esett szerelembe a képzőművészettel?

A művészet iránti érdeklődésem Kisterenyén, a gimnáziumban kezdődött, imádtam a festőművész rajztanárom, Radics István művészettörténet-óráit. Idővel gyűjteni kezdtem az alkotásokat. Az érdeklődésem szerteágazó, például érdekelnek a grafika különböző formái. Van egy karikatúrám az irodám falán, amelyen a hatalom akkori birtokosai Hankiss Elemért, a Magyar Televízió elnökét vegzálják egy meghallgatáson a Munkaügyi Minisztériumban. Megpróbálták elérni, hogy lemondjon, de nem volt könnyű dolguk. Miután a Magyar Rádió elnöke, Gombár Csaba leköszönt, Hankiss, aki addig küzdött a tévé függetlenségéért, amíg lehetett, bejelentette, hogy ő is távozik. Az utolsó munkanapján ahogy az aulába ért, már várták a tévé munkatársai, és megtapsolták. Nagyon megindító pillanat volt.

Mikor érezted először, hogy a Magyar Televízió már nem feltétlenül nyújtja azt a szabadságérzést, ami miatt annyian szerettetek benne dolgozni?

Hankiss elnöksége idején az Egyenleg munkatársa voltam. Amikor megszűnt, lényegében feketelistára kerültünk. Volt olyan tévés kolléga, aki onnantól kezdve elfordult, ha meglátott. Megrázó élmény volt, hogy az ember ilyen is lehet. A másik dolog, amire a szabadsággal összefüggésben emlékszem, a mosdóhelyiségek falára felírt antiszemita szövegek. Abban a vidéki közegben, amiben felnőttem, ez a jelenség teljesen ismeretlen volt. Évekkel később azonosítottam néhány „alkotót”, de még akkor sem értettem, hogy történhet meg ilyesmi azon a helyen, ahol a páternoszterben bármikor feltűnhetett Déri János, Kudlik Júlia, Antal Imre, Kepes András, Szegvári Kati, Érdi Sándor, Sándor István, Baló György, Győrffy Miklós, Friderikusz Sándor, Vitray Tamás…

Vagy Rangos Katalin és Bánó András, akik a pályafutásod egyes állomásain fontos szerepet töltöttek be.

Televíziózni A Reggelben kezdtem. A műsor hirdetésére egy barátnőm lelt rá, aki szólt, hogy szerinte azt nekem találták ki. Igaza volt. Simicz Sanyival és Szombathy Pállal együtt lettem riportergyakornok, majd szerkesztő-riporter. Éjjel-nappal forgattunk Radnai Péterrel, aki akkor egyetemi hallgató és kezdő riporter volt. Igazi műhely volt, amit Sárközy Erika és Sándor Pál hozott létre. Minket, kezdőbbeket Varga Sándor híradós szerkesztő és Kun Zsuzsa rendező mentorált. Effektíve az utcáról sétáltam be álmaim birodalmába.

A Reggel hírösszefoglalóját sokszor Rangos Kati szerkesztette, aki egyszer csak azt mondta nekem, hogy a hírműsorokhoz nagyobb az affinitásom, mint más műfajokhoz, menjek vele az Egyenlegbe. Bánó András egy merész, nagyon modern és rendkívül jól szerkesztett hírműsort rakott össze, egy sor olyan szakemberrel, akiket jó volt figyelni. A Magyar Televízió másik híradójától merőben eltérően Bánó olyan megközelítést alkalmazott, amely később a kereskedelmi csatornákon köszönt vissza.

Az volt az elsődleges, hogy mely témák érintik a legtöbb nézőt, mi volt az adott napon a legérdekesebb vagy a legfontosabb a nézők, az emberek szempontjából. Kipróbálhattam magamat a képernyőn is, a Délutáni Egyenleget vezettem. Sokkszerű élmény volt. A rendszerváltás után sok addigi képernyős került politikai zárójelbe, aminek következtében több fiatal kapott lehetőséget. A műsorvezetés így visszanézve kicsit korai volt számomra, a szakmai hitelességemhez szerintem kevés időt híradóztam addig.

Mihez kezdtél, miután a műsort politikai alapon megszüntették?

Az Egyenleg után csak olyan helyen dolgozhattam, ahol észrevétlen maradhattam. A Magyar Rádió külföldi adások főszerkesztőségére, majd a tévé budapesti Regionális Híradójába hívott Varga László. Ebben az időben ismertem meg Betlen Jánost, akinek a híradójában később szintén műsort vezettem. Egy ideig Völgyi Verával a Népszabadság tévémellékletében is dolgoztam, ahol lehetőségem nyílt fotózni, ráadásul a képeim megjelentek nyomtatásban, ezáltal egy teljesen más világ nyílt meg számomra. Ezt követően egy igen sűrű időszak következett.

1994-ben Bánó András újra csapatot szervezett maga köré, elindult az Objektív, majd az amerikai nagykövetség sajtófőnöke felajánlott egy posztgraduális egyetemi ösztöndíjat. Sokan a fél karjukat odaadták volna azért a pozícióért, amelyben akkor az MTV-ben dolgoztam, mégis úgy éreztem, a legjobbkor érkezett a lehetőség, egyik napról a másikra döntöttem: elmegyek Amerikába.

Ösztöndíjasként találkoztam Ted Turnerrel, a CNN alapító-tulajdonosával Atlantában, a CNN Centerben
Ösztöndíjasként találkoztam Ted Turnerrel, a CNN alapító-tulajdonosával Atlantában, a CNN Centerben

Soha nem bántam meg. Két szemesztert tanultam-kutattam Dél-Karolinában, a fennmaradó időt pedig Atlantában, a CNN szerkesztőségében töltöttem, a World Reportnál gyakornokoskodtam. Emlékszem, miután megkaptam a visiting professor státuszomat, megkérdezték, milyen név szerepeljen az e-mail címemben. Ott ültem, és nem tudtam, hogyan reagáljak. Itthon 1995-ben még alig valakinek volt e-mail címe. Szabályos időugrás volt, úgy éreztem magam, mint a mozinéző a 19. és a 20. század fordulóján, amikor a némafilmben szembejött a vonat. Sok olyan dolgot tanultam az újságírásról, a televíziózásról, amit itthon nem biztos, hogy el tudtam volna sajátítani. Ráadásul ebben a néhány évben lehetőségem nyílt tanulmányozni a médiát Hollandiában és Franciaországban is. Ezeket az ösztöndíjakat nem kértem, mindet megítélték. Mindet külföldről kaptam. Itthon aztán kijózanító hangulat várt.

Jonathan Mannel, a CNN International műsorvezetőjével az amerikai ösztöndíj idején találkoztam
Jonathan Mannel, a CNN International műsorvezetőjével az amerikai ösztöndíj idején találkoztam

Azt gondoltam, mivel a Magyar Televíziót hagytam el Amerikáért, illik oda visszamennem, de még az elnököt sem érdekelte, mit tanultam, mit tudok, és a korábbi feladatok sem vártak rám. A közszolgálati tévé akkor azt az arcát mutatta, hogy senki sem fontos számára. Közben egyre több korábbi munkatársam igazolt kereskedelmi csatornához.

Miután megkeresett a TV2, igent mondtam. A televízió alapító tagjaként a Tények szerkesztő-riportere és a Napló szerkesztő-műsorvezetője lettem, utóbbit az első fél évben egyedül vezettem, utána felváltva Sváby Andrással. Nem szeretném részletezni, hogy miért, de nem éreztem teljesen jól magam. Írtam egy felmondólevelet, és kisétáltam a Róna utcából. Ma már azt gondolom, elhamarkodtam a döntésem, érzelmi alapon. Pedig a magyar médiában már akkor is kevés helyen lehetett szakmailag kibontakozni. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy az RTL-nél már vártak egy izgalmas lehetőséggel.

Egy műsor felvételén Vágó Istvánnal és Sváby Andrással a TV2-ben
Egy műsor felvételén Vágó Istvánnal és Sváby Andrással a TV2-ben

A RTL Jó reggelt! című műsorába Róbert Ákos vezérigazgató-helyettes hívott főszerkesztőnek. Nem érezted testidegennek a rád bízott feladatot?

Egyáltalán nem! Nagyon élveztem, hogy a szakmai képességeim birtokában fel tudok építeni egy itthon minta nélküli műsort. Lehetőségem volt beleszólni a díszletbe, a címválasztásba, a zenébe, vagyis a műsor brandjének kitalálásába; ekkor lett Reggeli a műsor címe. Valami olyasmit szerettem volna létrehozni, mint amilyen az angol Big Breakfast volt: nyitott, vicces, kellemes világot teremteni. A Reggeli műsorvezetői a Szily Nóra–Alföldi Róbert és a Balázsy Panna–Stohl András páros, valamint a Pa-dö-dő voltak.

Az RTL Reggeli című műsora utáni szerkesztőségi megbeszélésen az előtérben az egyik műsorvezetővel, Falusi Mariannal
Az RTL Reggeli című műsora utáni szerkesztőségi megbeszélésen az előtérben az egyik műsorvezetővel, Falusi Mariannal

Fiatalon kaptad meg a lehetőséget az RTL-től, hogy hírfőszerkesztő legyél.

Megkértem az akkori hírigazgatót, Krecz Tibort, hadd járjak be a hírszerkesztőségbe a reggeli munkám mellett. Azt mondta, szerkeszthetek külpolitikát, de nem fizet érte. Beleegyeztem. Miután eltelt egy kis idő, felajánlotta, hogy legyek politikai tudósító, immár fizetéssel. Ez idő tájt jöttem el a Reggeliből.

Mekkora szerepet játszott Krecz Tibor távozása és a Frei-botrány abban, hogy bár fél évre vállaltad a hírigazgatói tisztséget, maradtál a pozícióban?

Tibor váratlan távozása után maradt egy űr. Voltak önjelöltek a hírigazgatói szerepre a cégen belül és kívül is, de az akkori vezetés mást keresett. Egy belső embert. Azt el kell mondanom, hogy engem ez a feladat nem érdekelt, és többször ajánlottam inkább valaki mást, ha már meghallgattak. Végül arra jutottak, legyek én a hírfőszerkesztő.

Soha nem felejtem el, éppen a Margitszigeten görkorcsolyáztam, a telefonom folyamatosan csörgött. Róbert Ákos volt a vonalban, aki azt mondta, nincs időnk arra, hogy vonakodjam, legyek szíves, vállaljam el. Mondtam, hogy egy feltételem van: hat hónapig vagyok hajlandó csinálni, és ha úgy gondolom, az idő lejárta után legyen módom visszamenni riporterkedni. Elkezdtünk dolgozni, és úgy telt el a fél év, hogy mindannyian elfeledkeztünk róla. Kiderült, hogy ez a projekt mindig a felénél van, sosem a végén. (Nevet.) A Frei-botrány magával rántotta előbb a programigazgatót, aki felügyelte a műsort, aztán a vezérigazgatót.

Kotroczó Róbert (Fotó: Soós Bertalan)
Kotroczó Róbert (Fotó: Soós Bertalan)

Júliusban volt húsz éve, hogy vezeted az RTL Híradó szerkesztőségét. Mi jut elsőként eszedbe ebből a két évtizedből?

2001. szeptember 11. A második évem volt hírfőnökként, gyakorlatilag csak elkezdtem építeni a stábot, amikor megtörtént a tragédia. Emlékszem, minden munkatársam szó nélkül jött be, hogy felvegye a munkát, még az is, aki szabadságon volt. Szellő István Velencéből jött vissza. Ez az esemény tesztelte a csapatot, és mindenki jelesre vizsgázott.

Melyek azok a személyiségjegyek, amelyeket ha párhuzamba állítunk, megkapjuk a sikered titkát?

Az egy jó tulajdonságom, hogy fontossági sorrendbe tudom rendezni az elvégzendő feladatokat és a hozzájuk tartozó szakembereket. Meghallgatok minden jó ötletet és tanácsot. Keresem a konszenzust. De arról könnyebben beszélek, mely tulajdonságaim nem segítenek, amelyekkel folyamatosan küzdök. Például hamar felfortyanok, és ilyenkor érzelmesen reagálok. Viszont gyorsan lehiggadok, és elnézést is tudok kérni. Sajnos lépcsőházi gondolkodó vagyok, azaz gyakran előfordul, hogy egy beszélgetés során nem ugranak be bizonyos érvek, de ahogy kiérek a lépcsőházba, eszembe jutnak. Ezért jó ideje kis cetlikkel járok értekezletekre, ahová előre felírom, mik fölött nem szabad átsiklani.

Nagy ajándék az élettől, hogy valós szakmai hőseim lehettek, akiktől sokat tanulhattam. Ahelyett, hogy népszerű nevekből álló listát állítanék össze, azt mondom, büszke vagyok arra, hogy majd minden kollégámtól tanultam valamit.

Emlékszem, még az Egyenleg idején, szuperkezdő koromban történt egy bányaszerencsétlenség. Az esetről előző nap már beszámoltunk, de másnap is kimentem forgatni. Bennem még megvolt a régi, rossz reakció, a televízió korábbi metódusa, így miután a helyszínre értem, felvettem a védőfelszerelést, a mentősisakot, és elmondtam újra, mi történt. Visszaérve a szerkesztőségbe Frei Tamás elolvasta a riportot, és megkérdezte: „De ma milyen fejlemény történt?” Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. „Tényleg!” – gondoltam. Felszínes dolgokra ment el a figyelmem. Nagyot nyeltem, de megtanultam az időszerűség leckéjét Frei Tamástól. És itt párhuzamot vonnék az RTL Híradóval, ahol ugyancsak lehet hibázni, no nem sorozatban… (Nevet.) Ha valaki hibázik, beszélünk róla. Saját példámon tanultam meg, hogy ezeket az eseteket sokkal jobban megjegyezzük. Ugyanazt a hibát biztos, hogy egyikünk sem fogja kétszer elkövetni.

Az Egyenleg első születésnapját ünnepeljük Frei Tamással és László Boglárkával
Az Egyenleg első születésnapját ünnepeljük Frei Tamással és László Boglárkával

Ez alatt a húsz év alatt többször megváltozott a hírműsor imázsa, belső tréningprogramokat indítottál, műsorkészítési standardokat tartalmazó „kódexet” és szervezeti és működési szabályzatot készítettél, csökkentetted a külföldi tudósítók számát, bevezetted, hogy feltüntessétek az operatőrök nevét az anyagok végén, megjelentek a képernyőn a stand-up műfaját gyakran használó riporterek.

Igen, de ezeket nem tudom mérföldkőnek tekinteni, teljesen normális, hogy a fejlődés végbement. Az RTL mint televízió jó mintákat vett át az anyavállalattól az indulásakor, 1997-ben. A Híradóban Weyer Balázs szerkesztő vezetésével már született egy szakmai irányelveket tartalmazó dokumentum, később ezt fejlesztettük tovább, és bővítjük ma is. A szerkesztési elv is ugyanaz: függetlenek vagyunk, és amikor szükséges, kritikusak. Az biztos, hogy a húsz év alatt némileg több lett a kulturális tartalom. A nemzetközi híradózás trendjeit követjük, nem a honiakat. A Híradó a csatornának hitelességet tud adni, amúgy egyszerű dolgokkal, azáltal, hogy minden érintett felet megszólaltatunk, hogy teret adunk a kisebbségi véleményeknek, hogy nem járatunk le politikusokat. Külön öröm, hogy van olyan munkatársam, aki már az érkezésem előtt a csapat tagja volt, a legtöbben több mint tizenöt éve itt dolgoznak.

Az ember minél feljebb mászik a ranglétrán, annál több harcot tapasztal. Soha nem pályázott senki a helyedre?

Nem tudok róla. Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy annyira irigylendő dolog lenne hírigazgatónak lenni.

Miért volt fontos számodra a Házon kívül, a XXI. század és a Magyarul Balóval elindulása?

A Házon kívülnek volt két előzménye, az Akták és egy heti parlamenti műsor, lényegében ezekből alakult ki, és az alapötlete az volt, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket és a politikát. A XXI. század látszólag a múlt témáiról szól, de a jelen problémáit elemzi mégis. Az emberi játszmák nem sokat változtak az elmúlt néhány ezer évben…

1991-ben körbeutaztam Szíriát, ez a kép Dara városában, Szíria dél határán készült egy helyi családnál
1991-ben körbeutaztam Szíriát, ez a kép Dara városában, Szíria dél határán készült egy helyi családnál

Mindig a témák dokumentarista megközelítése érdekelt téged a legjobban.

Történelem szakot végeztem. Megértettem, hogy az a történelem, ami egy adott pillanatban látszik a múltból, vagy ahogyan láttatni akarják. Mi a nagy történelmi események kis, mindennapi szereplőit ugyanúgy szeretjük, mint a nagy emberek kis vagy mindennapi történeteit. A Házon kívülben a legnagyobb érték, hogy folyamatosan dokumentáljuk a hivatalos nyilvánosságból kimaradó világot is. Ezért a két műsorért keményen küzdöttem, de szerencsére az RTL vezetése végül támogatott. Nem hiszem, hogy a világ bármely más kereskedelmi tévéjében előállhattam volna ezekkel az ötletekkel. A Magyarul Balóval annyiban volt más, hogy azt a komplett vezetőség azonnal támogatta.

Milyen kulturális impulzusok hatottak rád gyerekként?

Egy nógrádi kis faluban nevelkedtem, első generációs értelmiségi vagyok. Mátraterenye a Mátra lábainál elhelyezkedő, gyönyörű természeti értékekkel rendelkező táj volt, és az ma is. A televízió egészen kicsi koromtól fogva érdekelt, de a vonzalmamra nincs logikus magyarázatom. Arra emlékszem, hogy ha valaki megkérdezte tőlem, mit szeretnék ajándékba kapni, mindig azt válaszoltam: könyvet.

Műfajtól függetlenül faltam őket, könyvtári tag is voltam. Ez később azért lett fontos, mert más a nyelvhez való viszonya annak, aki olvas, és annak, aki például csak filmeket néz. A szerkesztőségben sokszor teszem szóvá, hogy nem elég egyszerűek vagy túl hivatalosak a mondatok. Vannak szavak, amelyek ellen „be vagyok oltva”, amelyek hallatán megrezzenek. (Nevet.) Mindent, amit egy szóval ki lehet fejezni, azt egy szóval is kell! A híradóban alkalmazott szöveget használunk. A szakmai etikai kódexben is van egy olyan rész, amely a nyelv használatáról, magáról a nyelvről szól.

Kotroczó Róbert (Fotó: Soós Bertalan)
Kotroczó Róbert (Fotó: Soós Bertalan)

Kilencévesen írtad az első cikkedet a Nógrád című lapba. Miről szólt?

Nem emlékszem, de azt tudom, hogy az édesanyám eltette. Ő egyébként is lelkes támogatója volt az újságíró-karrieremnek, olyannyira, hogy előfordult, hogy amikor fáradt voltam, neki diktáltam le egy-egy cikkemet. A címe talán A titkos levél volt. A lap direkt a gyerekeknek indított egy rovatot, ahova mindenféléről lehetett írni, nyaranta pedig szakmai táborokat szerveztek nekünk. Gimnazistaként a Nógrád külső tudósítója lettem, igazolványom is volt.

Hányan mentetek egyetemre a gimnáziumi osztályodból?

Huszonnégyünkből talán négyen-öten. Nagyon jó középiskolába jártam, ahol kiváló tanáregyéniségek voltak, sok inspirációt és lehetőséget kaptam tőlük. Azokkal, akik még köztünk vannak, a mai napig tartom a kapcsolatot. Például szerettem volna jobban megtanulni angolul, ezért az igazgatónő engedélyezte, hogy bizonyos órákat kevesebbszer látogassak, így tudtam angol különórákra járni.

Az egyetemre végül történelem–angol szakra vettek fel, de az angolt végül idő hiányában leadtam, túl sokat dolgoztam már akkor az MTV-nek. A történelmi kutatásom tárgya a filmhíradó lett. Így kerültem a Filmtudományi Intézetbe, ahol Varga János volt a mentorom. Emlékszem egy nagyon érdekes előadásra, amelyet Szabó István egy német kutatóval együtt tartott német és orosz propagandafilmekről, azok hatásmechanizmusáról. Később ez is befolyásolta, hogy a szakdolgozatomat a nyilas korszak filmpropagandájából írjam.

Fogalmam sincs, hogy volt azokban az években annyi energiám, rendszeresen ingáztam az otthonom, a budapesti munkahelyem és Debrecen között, ahova egyetemre jártam. Persze akármire volt éppen szükségem, egy könyvre, egy jegyzetre, mindig máshol volt, mint én. (Nevet.)

Lossonczy Tamás festőművésszel egy interjú készítése után
Lossonczy Tamás festőművésszel egy interjú készítése után

Sok tárgyat gyűjtesz: fotográfiát, grafikát, festményt. Mi adja a gyűjteményed gerincét?

Mindig újabb és újabb dolgok kezdenek el érdekelni. Sokáig semmit sem vettem, csak árverésekre jártam, katalógusokat nézegettem. A gyűjtésben van egyfajta birtoklási vágy. Az első műtárgyam egy Csabai Ékes Lajos-festmény volt, de gyűjtöttem képregényeket is. A kortárs művészet érdekel, az absztrakt, amelynek az értelmezése azáltal, hogy nem a valóságot másolja, változhat. Mint egy könyv. Ahányszor elolvasod, annyiféleképpen értelmezed. A Mester és Margaritát legalább nyolcszor olvastam, de soha nem ugyanolyannak. Érdekel a modern street art, amelyben van egyfajta politikai véleményalkotás, kritika, ügyek és eszmék melletti kiállás. A legstabilabb érdeklődésem a fotográfia iránt alakult ki. Mindegy, hogy portré, tájkép vagy riportázs, csak az számít, hogy a kép jó legyen! Katasztrofális a névmemóriám, de a képekre nagyon emlékszem, akár azokra is, amelyeket csak egyszer láttam. Persze hosszasan kell gondolkodnom, hogy hol… (Nevet.)

A televízióban is vannak a jó és a rossz snittek, jól és rosszul megírt mondatok, és az, aki ezeket nem érzi, nem erre a pályára való. Bizonyos értelemben a kollégáim, maga a szerkesztőség is egyfajta gyűjtemény. Ahogy a műtárgyakat, úgy azokat az embereket is „le kellett vadásznom”, akikkel szerettem volna együtt dolgozni. Úgy érzem, nagyon egyben vagyunk. A híradós csapatban csak olyanok dolgoznak, akik valamiben jobbak, kitartóbbak vagy elmélyültebbek nálam. Nélkülük nem tudtam volna végigcsinálni ezt a két évtizedet.

Az interjú 2020. július 15-én készült.

Külön köszönet a helyszín biztosításáért Bartha Bélának és a Bardoni Intérieurnek.

(A címlapinterjú eredetileg a Médiapiac 2020/4. számában jelent meg, amelynek lapozható és letölthető változata az alábbi linken érhető el: itt. A lapra itt fizethet elő.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Tovább szólhat az Érd FM 101,3

2020. október 22.

Hét évvel meghosszabbította az Érd FM 101,3 rádiós jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület további döntéseket is hozott e heti ülésén.