Kövess minket!

Médiapiac

Közzétette friss pályázatát a Médiatanács

Korábban már támogatott, gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok bővítését, illetve egész estés animációs filmmé alakítását támogatja kétszázmillió forint keretösszegből az NMHH Médiatanácsa.

A Dargay Attila-pályázatra december 6-ig várják a szinopszisokat; a nyertes pályázók feladata – a korábban támogatást nyert részekkel összhangban – kiegészíteni a sorozatokat 13 részesre, kibővíteni a már elkészült 13 epizódot 26 részesre, illetve az egész estésnek szánt alkotások esetében a már elkészült sorozatot minimum 52, maximum 90 percessé kell összefűzni – közölte az MTI-vel az NMHH.

A Médiatanács a dokumentumfilmek gyártásának támogatására kiírt idei Ember Judit-pályázat második fordulójában tizenhárom alkotónak összesen 108,5 millió forintot ítélt oda.

A nyertes alkotók közül Xantus Gábor Kányádi Sándor költőről, Simon Judit Klapka György honvédtábornokról, Szabó Gábor Besenyei Péter műrepülőről, Pap Zsolt pedig az animáció zsenijéről és a sci-fi műfaj úttörőjéről, George Palról készít portréfilmet.

Vojkó Ferenc a Szent Korona 1945 és 1978 közötti sorsát, Tősér Ádám az 1956-os forradalom után elmenekültek befogadásának történetét meséli el. Pesty László a Duna Televízió létrejötte óta eltelt negyedszázadot eleveníti fel, Kriskó László Józsefváros és az MTK múltját, sikereit és terveit, Skrabski Fruzsina négy traumatikus sorsot és a szinte lehetetlen talpra állást mutat be, Neagu Adrian pedig a moldvai csángók Székelyföldre kényszerítéséről forgat filmet.

Jamrik Levente az 1980-as évek Magyarországán működő nemzetközi terrorszervezetekről készít dokumentumfilmet, Káel Csaba a 19. századi Operaházba, az itt dolgozó Mahler életébe avatja be a nézőt, míg Mezősi-Nagy Mariann és Mezősi Tamás egy követségi tanácsos, Wettstein János nemrég előkerült naplója alapján dolgozza majd fel a trianoni béketárgyalásokat.

Az ismeretterjesztő filmek, sorozatok gyártását támogató Kollányi Ágoston-pályázat idei második fordulójában a Médiatanács nyolc magyarországi és egy határon túli alkotónak összesen 74,4 millió forint támogatást ítélt meg.

A határon túlról már többedjére eredményesen pályázott Szabó Attila, aki egy ritka féldrágakő, az aragonit csiszolásának erdélyi hagyományát és jelenét idézi majd meg. Szász Csongor a 2. világháború utáni vajdasági magyar kisebbség letargikus hangulatában született lakodalmas rockzenéről mint közösségi és kulturális jelenségről forgat, Simon Broughton pedig a magyar táncházmozgalom történetét örökíti meg. Varsányi Ferenc a kereszteseket állítja középpontba a keresztény-iszlám ellentét 21. századi környezetében, Takács Rita a növényvilág kommunikációjáról készít filmet.

Támogatást nyert három portréterv is: Balázs Ferencről, az unitárius reneszánsz teológusról, tanárról, íróról és népművelőről (rendező: Orbán János Dénes), Potoczky Máriáról, egy arisztokrata származású szociáldemokrata aktivistáról Nagy Imre környezetéből (Bozsogi János), és elkészül az első életrajzi film a nagy mesélőről, Benedek Elekről is (Szögi László). Újabb tizenhat résszel folytatódik a vallásszabadságot a világon elsőként törvénybe iktató 1568-as erdélyi országgyűlésről szóló sorozat, a Vallás és szabadság is (Hevér Zoltán).

A mecenatúraprogram azonnali helyszíni forgatási költséget támogató Escher Károly-pályázatának keretéből kétmillió forinttal járul hozzá a Médiatanács az Erdély és Románia egyesülésének századik évfordulójára, december 1-jére tervezett román centenáriumi ünnepségsorozat megörökítéséhez, tekintettel az elmúlt napokban a témában elhangzott uniós nyilatkozatok visszhangjára. A támogatott rendezőnek, Major Anitának vállalnia kell, hogy a nyersanyaggal érvényesen pályázik majd a dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmek gyártását támogató pályázat következő fordulójában.

Jövőre is támogatja a Médiatanács a 2019. január 28. és február 3. között esedékes Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon eredményesen szereplő alkotókat. A versenyszekció fődíjaira, a legjobb rövidfilm fődíjára és a közönségdíjra összesen 2,2 millió forintot ajánl fel a testület – közölte az NMHH.

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom