Nemes Jeles László az interjú előtt nem sokkal fejezte be második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát. Kicsit fáradt, össze kell raknia a gondolatait. Nehéz nyara volt, és még nehezebb ősz vár rá. Az egyik legelismertebb magyar filmrendező az Oscar-kampányról, képekről és szavakról, a nézők lelkének megérintéséről.

A filmszakmában régóta vita tárgyát képezi, ki egy film szerzője. Szerinted a forgatókönyvíró vagy a rendező?

Elsősorban a forgatókönyvíró. A forgatókönyvíró nemcsak a történetet, hanem a mondanivalót, az állás-, illetve nézőpontot, a fontos gondolatokat is megírja, ezért nehéz elválasztani a forgatókönyvírást a film lelkétől, még akkor is, ha az utóbbi húsz évben a filmkészítésben a történet, a cselekmény vált a legfontosabbá, nem pedig a történet, a cselekmény és a forma hármasa. Ma már egy filmprojektet is majdhogynem kizárólag a forgatókönyvben szereplő cselekmény szempontjából értékelnek a finanszírozók, ami például a Saul fia esetében jelentősen megnehezítette a dolgunkat.

Szakemberek szerint a filmes kampánystábok egyre inkább a politikaihoz hasonló stratégiával dolgoznak.

Valóban hasonló a kettő. Ehhez az úgymond politikai attitűdhöz az Oscar-kampány áll a legközelebb. Az amerikai filmes akadémiai tagokkal mindenképpen ki kell alakítani valamilyen kapcsolatot, de legalább ennyire fontosak a közönségtalálkozók és a koktélpartik is.

Ez egy olyan érzékeny rendezőt, mint amilyen te vagy, mennyire zavar?

Egyrészt azokat a filmeket, amelyek mögött nincs vélemény, ambíció, nem könnyű képviselni egy kampány során. Másrészt egy filmfesztivál vagy bármilyen találkozási lehetőség a közönséggel segít abban, hogy az alkotók megtalálják azokat az üzeneteket, amelyeket fontos eljuttatni annak érdekében, hogy a film jobban hasson. Ezekkel a kívülről kissé felszínesnek tűnő tevékenységekkel nem a popularitásukat kívánják növelni. Ez a belső folyamat lényeges az alkotónak, hiszen ezáltal alakítja ki a végső gondolatait, ez jelenti számára egy hosszú utazás végét.

Sikeresség szempontjából külön lehet-e választani a pozitív kritikai visszajelzéseket és a közönség ítéletét?

Az az érdekem, hogy a filmemet nagyszámú közönség lássa, hogy minél több lelket megérintsen. Természetesen a kritikáknak is fontos szerepük van.

Ehhez mi a fontosabb, a kép vagy a szavak?

Nem tudom különválasztani őket, egyformán lényegesek. Ez egy organikus folyamat, a hang újraértelmezi a képet. Az utómunkálatok során újabb és újabb köröket futunk le, átírjuk a forgatókönyvet, változtatunk bizonyos dialógusokon. Ebből a szempontból is nagyon meghatározó, hogy az alkotók a film elejétől a végéig jelen legyenek. Én magam is igen sok időt töltök az összehangolással.

Miben járult hozzá a rendezői formanyelved kialakulásához, hogy tizenöt évig éltél Párizsban?

Szerencsém van, hogy aránylag fiatalon megismerhettem több egymástól eltérő kultúrát, és hogy nyelveket beszélek. Tanulmányaim nagy részét Párizsban folytattam, de megfordultam több amerikai egyetemen is. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy nyitott maradjak.

Kik hatottak rád leginkább az egyetemes filmművészet alkotói közül?

Az inspirációs forrás az idő előrehaladtával változik, minden filmnél kicsit más. Michelangelo Antonionit és Stanley Kubrickot mindenképpen kiemelném.

Ingmar Bergman?

Bergman és Fellini olyan szférákban működtek, amelyek számomra az elérhetetlen kategóriába tartoznak, annyira földön kívüliek, mint Bach a komolyzenében.

Mennyire erős benned az ambíció, hogy elérd azokat a földöntúli területeket?

Mindig törekedni kell arra, hogy minél több ambíciónk legyen, aztán persze lehet, hogy elbukunk.

Az említett rendezők mind forradalmárok, a filmnyelv megújítói voltak. A klisékkel való szembehelyezkedés a Saul fia kapcsán nálad is erőteljesen megjelent.

Annyira sztenderdizálódik a filmkészítés, hogy ma már azt sem vesszük észre, ha egy filmet negyven másikból vágnak össze. Ez a trend az európai és az amerikai művészfilmeknél, független alkotásoknál is megjelenik. Régen ez másképpen volt. Soha nem lenne szabad úgy megcsinálni egy filmet, ahogy mások.

Milyen egyedi megközelítésmódot találtál ki a Napszállta kapcsán?

Van bennem egyfajta immerzív filmkészítői attitűd, ami talán a szubjektivitás fontosságához kapcsolódik. Sajnálatos, hogy a filmkészítés elment egy erősen objektív irányba. Tisztelem annyira a közönséget, hogy ötször nem mondom el neki ugyanazt. A közelmúltban olvastam egy érdekes esszét (Tatár György Az Elvarázsolt Völgy című, Jelenkorban megjelent írását), amelyben többek között szó esik arról is, hogy a 20. században a szubjektivitás mennyire elveszítette jogosultságát, hogy a művészet nem lehet szubjektív, valamilyen szinten objektívnek kellene lennie. A filmkészítésben ez különösen bonyolult, mert könnyű objektívnek lenni az átfogó látásmód, a nézői igényeknek való megfelelési kényszer miatt, amit a néző el is vár, a folyamat során viszont maga a mozi mágiája vész el. Nekem ehhez a kérdéskörhöz más a hozzáállásom, próbálom megtartani a szubjektivitást a filmművészetben.

Laokoon Filmgroup - Fotó: Bartha Máté
Laokoon Filmgroup - Fotó: Bartha Máté

Az úgynevezett „varázstalanításban” a médiának is szerepe van. Egyszer azt mondtad, hogy a moziban tévés stratégiával butítják a nézőket.

A néző elvesztésének félelme állandóan tetten érhető, ezért egyáltalán nem bízunk rá semmit, inkább mi, filmesek megoldjuk helyette a feladatot. Biztos, hogy ezzel rövid távon örömöt szerzünk neki, de amikor kijön a moziból, igazából már el is felejtette, mi történt vele. Engem az érdekel, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket fontosnak tartok, és amelyeknek kialakítása a közönségen is múlik, miként ágyazom bele a lelkébe. A nézővel kívánok létrehozni valamit, ezért bízom rá az utat, amelyet be kell járnia.

Mennyire az intuíció és mennyire a racionalitás határoz meg téged?

Azt hiszem, erősen keveredik bennem a kettő.

Úgy tudom, a női főszereplőt az elsők között választottad ki, mégis hosszú és alapos szereplőválogatást tartottál.

Jakab Juli nem volt szokványos választás. Mindenképpen olyan embert kerestem, akiben megvan az a fajta rétegzettség, az a fajta titok, ami a film főhősében. Éreztem, hogy potenciális jelölt, de végig akartam nézni a többieket is, aztán minél jobban haladtunk előre, annál jobban erősödött a megérzésem, hogy őt kell választanom, ő lesz Leiter Írisz.

Jakab Juli Leiter Irisz szerepében
Jakab Juli Leiter Irisz szerepében

Mennyire vagy aprólékos, mindent kontroll alatt tartó rendező?

Meglehetősen sok folyamatot ellenőrzök.

Az igaz, hogy azért forgattál díszletek között is, mert számodra a filmes valóság megteremtéséhez nélkülözhetetlenek voltak olyan apró részletek, amelyek közül sok már nem létezik Budapesten?

A részletek nagyon fontosak, sok minden függ a finomságoktól. Próbálom a spontaneitást is megtartani, ez állandó dialektikát jelent a kontroll és az ösztönszerűség között. Már csak azért sem engedhetem, hogy valamelyik túl erős legyen, mert a filmkészítés ennek a két elemnek a folyamata.

Biztos, hogy a következő kérdést még jó ideig fel fogják neked tenni: a Saul fia sikere mennyire nehezedik a válladra?

Nehezedik. Teher és öröm egyszerre.

Az ember nem feltétlenül akarja legyőzni magát, de a siker azért motiválhat.

Nem akarom legyőzni magam. A Saul fia azért is volt annyira különleges, és váltott ki akkora visszhangot, mert egy első filmes rendező alkotása volt, aki az ismeretlenségből egyszer csak megérkezett, és tett egy olyan állítást, amely egyszerre volt bátor és szokatlan. Ez meglepte az embereket.

Megfordul-e a fejedben, hogy ha az új filmeddel nem nyersz majd legalább egy rangos díjat, akkor hogyan fognak írni rólad a magyar sajtóban?

Nehéz kérdés.

Cannes lett volna a film első állomása?

Természetesnek gondoltuk, hogy Cannes-ban lesz a film premierje, de aztán több okból sem így történt. Nagy öröm ugyanakkor, hogy huszonnégy év után ismét meghívtak magyar filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.

Laokoon Filmgroup - Fotó: Hermann Ildi
Laokoon Filmgroup - Fotó: Hermann Ildi

A moziban különböző világokat ismer fel az ember, amelyeket aztán a saját értelmezése szerint él át. Milyen világot teremtettél a Napszálltában?

Olyannyira nehéz nekem erről beszélnem, mintha egy festményt kellene elemeznem.

Mi az, amit leginkább szeretnél megmutatni a film kapcsán? Mi a fő üzenete?

Markánsan megjelenik bennem a kérdés, hogyan kötődik az emberi lélek és a civilizáció egymáshoz. Hordozza-e a vágyakba és a civilizációba vetett hit a saját pusztulását, és ha igen, hogyan? Nagyon érdekelt a boldog békeidők és az azt követő mély zuhanás közötti óriási kontraszt. Az, hogy milyen várakozásokkal telve született meg a 20. század, illetve hogy mit fogalmaz meg a mai kor embere. Úgy érzem, mi magunk is egy várakozással és vágyakkal teli időszakban élünk…

A Napszállta egy fiatal lány fejlődéstörténete. Nemes Jeles László hol tart a saját fejlődéstörténetében?

(Nevet.) Az alkotó szempontjából fontos, revelatív pillanat, amikor befejezi a filmjét. Nem véletlenül készült el a Napszállta akkor, amikor. Majd a jövő megmondja, hol tartok most.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/9-10. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Közzétette friss pályázatát a Médiatanács

20 órája

Korábban már támogatott, gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok bővítését, illetve egész estés animációs filmmé alakítását támogatja kétszázmillió forint keretösszegből az NMHH Médiatanácsa.