2011. március 08.

Lezárult a HuffPo felvásárlása

Az újonnan létrehozott Huffington Post Media Group egységhez új embereket is igazoltak.

Az újonnan létrehozott Huffington Post Media Group egységhez új embereket is igazoltak.

Mindössze február elején jelentette be az AOL, hogy felvásárolja a Huffington Postot, s máris lezárták az akvizíciót, melynek keretében 315 millió dollárt fizetett az online cég a 2005-ben alapított, mára 25 millió havi egyedi látogatót vonzó site-ért.

Ennek nyomán az AOL integrálta a HuffPo-t az AOL Media és az AOL Local egységekkel, s így jött létre az Arianna Huffington által főszerkesztői és elnöki minőségben irányított Huffington Post Media Group.

Az AOL arra számít, hogy így minőségibb hírgyárral tud előrukkolni. Az új egységtől pedig azt várja, hogy az Egyesült Államokban havi 117 millió, míg világszerte havi 253 millió egyedi felhasználót érhet el.

A szerkesztőségi vonal erősítésére utal az az új bejelentés is, hogy hat emberrel bővítik a Huffington Post Media Group csapatát. Az igazolások között vannak a HuffPo programjában nevelkedett fiatal újságírók és kipróbált munkatársak is. Ezek azonban csak az első lépések, a cég ígérete szerint további bővülés várható.

Címkék: aol huffington post