2010. július 19.

Magánosított közfeladat

Magántársaságba szervezték ki az első össz-kaukázusi televíziót, miután a grúz közmédia megbukott a projekttel. A siker vagy a bezárás előszobája ez?

Magántársaságba szervezték ki az első össz-kaukázusi televíziót, miután a grúz közmédia megbukott a projekttel. A siker vagy a bezárás előszobája ez?

Pár hónap alatt sikerült olyan viharos időket maga mögött tudnia az Első Kaukázusi Csatornának, amilyenek még az edzettebb közép-európai társakat is meghökkentették volna. A legújabb fejlemény, hogy közkézből egy magántársaságba szervezték ki a csatornát – hátha így könnyebben boldogulhat az adó az orkánszerű ellenszéllel.

Pedig helyi viszonylatban szép összeggel (közel négymillió dollárral) stafírozták ki a csatornát. Az összeg kétharmada máig megmaradt – ezt át is pumpálják az új társaságba. Amelynek viszont egy (technikai okok miatt) nézhetetlen csatornát kellene sikerre vinnie. Jelenleg ugyanis nincsen olyan műhold, amely a műsort. Az év elején azon kapott össze a csatorna és az Eutelsat vezetése, hogy vajon a jogszerűen dobta-e ki kínálatából a szatellitcég a programot. Szerintük igen, mert nem volt szerződés, míg a grúzok szerint semmiképpen sem. Ráadásul – hangzik a kaukázusi panasz – nem is pénzügyi okai voltak kiakolbólintásuknak. Szerintük ugyanis a hazájukkal régóta ellenséges viszonyban lévő Oroszország vette rá a francia szolgáltatót, hogy ne továbbítsa az Első Kaukázusi Csatorna műsorjelét.

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

16 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.