2016. október 24.

Magyar alkotás kapott fődíjat Csehországban

A Kovács István rendezte Betonzaj című színes magyar kisjátékfilm kapta a nemzetközi diákfilmfesztivál nagydíját vasárnap este Písekben.

A négynapos fesztivál utolsó fordulójában mintegy 60 filmet vetítettek le, közülük választotta ki a nemzetközi zsűri a győztes magyar filmet. A fesztivál különféle kategóriákban még dél-koreai, argentin, német és orosz filmet díjazott.

A Betonzaj című félórás film főszereplője egy fiatal kickboxoló lány, akinek minden vágya, hogy Németországban folytathassa karrierjét párjával, aki egyben edzője is. A nagy áttörés érdekében meg kell nyernie egy bajnokságot, a felkészülés hajrájában derül ki azonban, hogy várandós és nem tudja, mitévő legyen.

A Magyar Filmdíjak márciusi díjkiosztóján a Betonzaj lett a legjobb kisjátékfilm és Kovács István alkotása nyerte el szeptemberben Budapesten a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját. Az alkotást több fesztiválon is vetítették.

Tavaly Kis Hajninak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának "2.em." című húszperces dokumentumfilmje kapta a nemzetközi diákfilmfesztivál nagydíját Písekben.

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

8 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

15 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.