Ugyanazon a héten debütál a Manifest, A provokátor és a Grand Hotel Miami is.

A misztikus történetek kedvelőinek örömére, november 5-én országos premierként érkezik a Manifest az AXN műsorára. A sorozat egy meglehetősen rejtélyes repülőút utasainak életébe enged bepillantást. A Montego Air 828-as járata turbulenciába keveredik, de végül biztonságban landol. Az érkezés után azonban az utasok rájönnek, hogy a gépen töltött néhány óra leforgása alatt a világ öt évet öregedett. Szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy egész életük megváltozott, hiszen szeretteik az évek alatt meggyászolták őket, mostanra pedig továbbléptek.

Miközben pedig próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, egy rejtély is kibontakozik körülöttük, és néhányan rájönnek, hogy valami sokkal nagyobbra lettek hivatottak, mint azt valaha is gondolták volna: különös látomásaik lesznek, amelyek még be nem következett eseményekre utalhatnak.

Artem (Maksim Matveev) egy Moszkvában praktizáló pszichológus, aki „provokatív” terápiával gyógyítja betegeit, meg van győződve arról, hogy a leggyorsabb és leghatékonyabb gyógymód az, ha brutálisan szembesíti a pácienseket a félelmeikkel. Hamarosan azonban nemcsak betegeinek életét, de sajátját is rendbe kell hoznia, hiszen Artemet börtönre ítélik egy betege öngyilkossága miatt.

A provokátor című sorozat az ő életét mutatja be, ahogy próbálja bizonyítani ártatlanságát, miközben igyekszik visszaszerezni szeretett feleségét, küzdeni a működési engedélyéért és megvédeni testvérét erőszakos barátjától. Az orosz drámasorozat első része november 6-án kerül képernyőre.

November 8-án debütál a Grand Hotel Miami (a nyitóképen) első évada. Az új bűnügyi dráma Miami Beach utolsó családi tulajdonban lévő szállodáját, illetve lakóinak életét mutatja be. A hazugságokkal, ármányokkal és szemfényvesztéssel teli sorozatban Santiago Mendoza (Demián Bichir), a szálloda tulajdonosa együtt él második feleségével, Gigivel (Roselyn Sanchez) és felnőtt gyermekeikkel, akik minden lehetőséget kihasználnak, hogy dúskáljanak a gazdag férfi vagyonában. A lakók és a vendégek luxusban sütkéreznek, ám a tökéletes idill látszata mögött botrányok, növekvő adósságok és mélyen őrzött titkok rejtőznek - írják.

Címkék: média axn sorozat