2011. augusztus 05.

Már utalni is lehet az OTP iPhone alkalmazásában

2010-ben fejlesztette első alkalmazását a pénzintézet, most megújították.

2010-ben fejlesztette első alkalmazását a pénzintézet, most megújították.

Augusztustól utalni is lehet az OTP Bank iPhone és iPad alkalmazásában. A bank tavaly kezdett okostelefonos fejlesztésbe az OTP Fórum program keretében, ezt az applikációt fejlesztették most fel. Az utalás lehetőségén túl számlatörténetet is le lehet kérni, illetve ellenőrizni is lehet a tranzakciókat az alkalmazásban.

"Amikor tavaly októberben az OTP Fórum Program eredményeként, az ügyfelek bevonásával elkészítettük az első banki okostelefon alkalmazásunkat, az a cél vezérelt minket, hogy ügyfeleink számára innovatív, egyedi megoldást biztosítsunk. A számos pozitív visszajelzés mellett az alkalmazás kapcsán az ügyfelek határozottan kinyilvánították, hogy a használat megítélésekor számukra a mobil alkalmazásból indított átutalási funkció élvez prioritást" - mondta el a fejlesztés kapcsán Forrai Péter, az OTP Elektronikus Banki Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.