2011. február 21.

Média fronton nyit az EU felé Törökország

A parlament döntése szerint az eddigi 25 százalék után elérheti az 50 százalékot a külföldi cégek részesedése a török tévétársaságokban.

A parlament döntése szerint az eddigi 25 százalék után elérheti az 50 százalékot a külföldi cégek részesedése a török tévétársaságokban. Lesz viszont szigorítás is, elsősorban a kurdok megregulázására.

Nyitott a külföldi befektetők felé a török parlament, amely megszavazta, hogy az ottani tévétársaságokban 25-ről 50 százalékra nőhet a nemzetközi cégek részesedése. A döntéssel az ország az Európai Unióba való belépését egyengeti, a szabályozás megváltoztatását ugyanis az EU kérte Ankarától - írja a német Frankfurter Rundschau.

A parlament által elfogadott új médiaszabályozás ugyanakkor szigorításokat is érvényesít. Elsősorban azt, hogy a miniszterelnöknek, vagy az általa meghatalmazott miniszternek joga van egy rádió- vagy tévéműsor felfüggesztésére, ha azt "nemzetbiztonsági szempontból" indokoltnak látja. Az adónak mindazonáltal lehetősége van panasszal az ország Legfelsőbb Bíróságához fordulni, de ezzel a műsor letiltása nem kap halasztó hatályt.

Megfigyelők szerint utóbbi szabályozás az országban élő kurd kisebbség képviselőinek véleménynyilvánítási szabadságát hivatott elsősorban korlátozni, mert az új médiatörvény szerint már a török nyelven kivül is lehet ezentúl műsort sugározni, azaz engedélyezték a kurd nyelvű programokat.

″Az Index marad, ami volt″

16 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.