2015. március 06.

Médiamanifesztum irányítja a GE-t

A dokumentum minden évben megújul, hogy a vállalat lépést tarthasson a fejlődéssel.

Linda Boff, a GE globális marketingért felelős igazgatója minden év végén összeállít egy médiamanifesztumot, melynek célja, hogy segítse a GE-t a marketing változásainak megértésében, a saját céljai tisztázásában, magatartási normákat szabjon és néhány veszélyre is felhívja a figyelmet.

A 2014-15-ös dokumentum például arra hívja fel a figyelmet, hogy a kiskereskedelemtől a kapcsolt termékekig számos felület használható médiumként, hogy a tartalmat és a csatornát körültekintőbb módon kell párosítani, valamint hogy kiemelten fontos az utánzás elkerülése.

Boff szerint a márkák egyre inkább hálózatokká válnak. Míg mások kiadóként vagy tartalomgyártóként gondolnak rájuk, véleménye szerint az elérhető médiacsatornák szaporodása és a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolat terjedése miatt a hálózatos megközelítés szerencsésebb – nem feledve természetesen a hagyományos médiumokkal fennálló kapcsolatokat sem.

(Forrás: WARC)

Címkék: ge tartalommarketing

Kódolatlan hetek júniusban is, a MinDig TV nézőinek

2 napja

Az Antenna Hungária megállapodásainak köszönhetően a MinDig TV nézői ingyenesen érhetik el május 31. és június 14. között a Kiwi TV-t, június 1. és június 14. között pedig a NatGeo Wild, a Paramount Channel és a Sport1 csatornát.