2016. szeptember 30.

Médiatanács: fizessen a Klubrádió!

Noha csütörtökön a Klubrádió nyert pert a médiahatóság ellen, ma az NMHH kért pénzt az adó mögött álló cégtől.

A tényszerű tájékoztatás érdekében a Médiatanács közli, hogy a hatóság már 2016 júniusában – amikor a Fővárosi Ítélőtábla júniusban jogerős részítéletet hirdetett – eleget tett kötelességének, visszafizette a Klubrádió számára a 103 millió forintos médiahasználati és frekvenciahasználati kártérítési díjat, és a rádió jó hírnevének megsértése miatt nem vagyoni kártérítésből eredő 5 millió forintot. Mivel a Kúria tegnapi szóbeli ítélethirdetése szerint ez utóbbi követelés 2 millió forint értékben jogos, a hatóság jogalap hiányában visszakéri a 3 millió forintot a rádiótól – áll pénteki közleményükben.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság már több mint két és fél év óta lezártnak tekinti a Klubrádióval kapcsolatos jogvitát, amikor is a Klubrádió hatósági szerződését 2014. február 14-én Arató András, a Klubrádió Zrt. vezérigazgatója és Karas Monika, az NMHH elnöke közösen írta alá arról, hogy a rádió a Budapest 92,9 MHz közösségi frekvenciára költözik a 95,3 MHz-es frekvenciáról. Ekkor a Médiatanács az ingyenes, közösségi frekvenciát 7 évre biztosította a Klubrádió számára, figyelembe véve azt, hogy a kereskedelmi frekvenciáért a Klubrádió médiaszolgáltatási díjat fizetett - írják.

Leszögezik: tekintettel arra, hogy a Klubrádió részére a bíróság ítéletében a médiaszolgáltatási díj visszafizetését rendelte el, a Klubrádió – a magyar médiapiacon példátlan módon – más rádiókkal ellentétben nem 7, hanem így összességében 10 évig működhet közösségi rádióként és használja ingyenesen az erre kijelölt frekvenciát.

Megjegyzendő, hogy az NMHH a Klubrádióval folytatott jogviták ellenére jogi eszközeivel gondoskodott arról, hogy a rádió az elmúlt több mint másfél évtizedben jogszerűen működhessen, és hogy zökkenőmentes legyen a Klubrádió frekvenciaváltása. A Klubrádió az utóbbi időben is élvezi a Médiatanács anyagi támogatását, több száz helyi és körzeti médiaszolgáltató mellett: a rádió csak 2014-ben és 2015-ben a Médiatanács három, médiaszolgáltatókat támogató, szakmai pályázatán  – a független bírálóbizottsági javaslatokra megítélt – összesen több mint 5,2 millió forintot nyert el hírműsor-készítésre, illetve műszaki fejlesztésre - írják.