2016. október 11.

Még az USA-ban is a klasszikus médiafogyasztás dominál

Csak 2018-ra várható, hogy a digitális média beéri a hagyományost.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete idén augusztusban rajtoló intenzív és átfogó kampányának keretében hétről hétre jelentkezett a printpiac helyzetéről szóló kutatások elemzésével, valamint rövidhírekkel. Az MLE most egy 2016 szeptemberében napvilágot látott kutatást vett górcső alá, amely az Amerikai Egyesült Államokra kiterjedően megvizsgálta, hogy a lakosság mennyi időt fordít a digitális médiumok fogyasztására a hagyományos médiumokkal szemben.

A mérésből kiderült, hogy a „legdigitálisabbnak” kikiáltott országban továbbra is több időt töltenek a hagyományos médiumok fogyasztásával, mint a digitális médiumokéval. A kutatás szerint, míg tavaly 392 percet töltött naponta lapolvasással, tévénézéssel vagy rádióhallgatással egy átlagos amerikai állampolgár, addig digitális médiumok fogyasztására csupán 328 percet szánt. Bár az előrejelzések szerint ez a szám 2018-ra kiegyenlítődik, fontos kiemelni, hogy a klasszikus médiumokra továbbra is napi 6 órát szánnak majd a fogyasztók. A kutatás a párhuzamos fogyasztásra nem tér ki, de az egyértelműen kivehető, hogy 2011-hez képest összességében nőtt a médiafogyasztással töltött idő.

Címkék: média mle amerika

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

4 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.