2010. június 03.

Mihók Attila új szerepben

Mihók Attila a Ringier ügyvezetése mellé a Népszabadság elnök-vezérigazgatói megbízatását is megkapta. Első munkanapja után beszélgettünk vele.

Mihók Attila a Ringier élén betöltött ügyvezetői igazgatói posztját megtartva június elsejétől a Népszabadság elnök-vezérigazgatói megbízatását is megkapta. Első munkanapja után megkértük, beszéljen új feladatairól, a Népszabadság helyzetéről és perspektíváiról, az idei évre várható eredményekről és az Axel Springerrel tervezett fúzió állásáról.

Június 1-jén léptél hivatalba a Népszabadság elnök-vezérigazgatójaként. Hogy telt az első nap?

A Népszabadságnál kezdtem és először technikai dolgokkal foglalkoztunk: számítógép, szoftverek, email-cím, névjegykártya, stb., valamint az elkövetkezendő két hét időbeosztását egyeztettem az asszisztensemmel. Délután a Ringier kiadó ügyei szólítottak el. Lényegében az első nap úgy telt, ahogy vártam, és ahogyan a későbbiekben is tervezem - megosztva az időmet a két cég között, fókuszálva mindkét üzletre.

Megtartod a Ringier ügyvezetői posztját is. Lesznek fix napok, amikor a Népszabadság ügyeivel foglalkozol?

Fix napok nem. Fix értekezletek vannak, mint mondjuk a Ringier kéthetente, szerdán sorra kerülő board meetingjei, vagy a Népszabadságnál csütörtökönként tartott termékértekezletek. Egyébként az igények függvényében fogom a Bécsi úton tölteni az időmet. A Ringier kiadóban sem áll meg az élet, rengeteg projekt vár megvalósításra, a munkatársak itt is ugyanúgy számíthatnak a jelenlétemre, mint korábban - ügyesen kell tervezni az időbeosztást. Emellett e-mailen non-stop elérhető vagyok.

És van rád igény?

(nevet) Egyelőre úgy néz ki, hogy több az igény, mint a rendelkezésre álló idő. Nem félek, hogy unatkozni fogok. A rugalmas munkaidő reggel még korábbi munkakezdést és még későbbi befejezést jelent majd.

Az első napot megbeszéltük. Mennyi időt tervezel még a cég élén?

(nevet) Nem átmeneti időszakkal számolok. A Népszabadság a Ringier AG többségi tulajdonában van, fel sem merült, hogy kihagyják az Axel Springerrel tervezett fúzióból. Sokszor elmondtam már, most is megerősítem, a GVH-hoz beadott fúziós kérelemben a két cégcsoport összes magyarországi vagyonelemét felsoroltuk, benne a Népszabadságot is.

Feltételezem, hogy a fúzióval kapcsolatban…

… még senki nem tud mondani semmit. Én is hallom a különböző feltételezéseket, de bármilyen struktúráról vagy egyébről szóló döntés akkor születik majd, ha a felek megkapták a fúziós engedélyt, és elkezdhetnek foglalkozni a közös működés kereteinek kialakításával. Addig a két érintett kiadó versenye ugyanúgy folytatódik, mint eddig.

Miért került a te irányításod alá a Népszabadság?

Kovács Tibor más feladatot kapott a cégcsoporton belül. Az én kinevezésem nyilván kézenfekvő döntés volt, vannak előnyei a perszonáluniónak. Információk futnak össze az én kezemben, sokat hozzá tudok tenni a Népszabadság gazdálkodásához. Az is tudható, hogy én építeni szeretek, ezt csináltam az elmúlt 13 évben a Ringier-nél, több ország vezetőjeként. Rengeteg ötletem, tervem is van, mit lehet a Népszabadsággal, illetve a Népszabadság körül tenni. Másrészt folytatni kell a megkezdett stratégiai megújulást, ami bő féléve elkezdődött.

Mi az, amit folytatsz, és mit csinálsz majd másképp, mint az elődöd?

Most voltam először a cégnél új minőségemben. Maradjunk annyiban, hogy erre a kérdésre egy hónap múlva kellene visszatérni. Eddig is tagja voltam a Népszabadság igazgatóságának, elég jól ismerem a szervezetet, de nem voltam operatív vezetője a kiadónak. A Kovács Tibor által elkezdett megújulási folyamat folytatódni fog.

Azt gondolom, hogy a cég egyre inkább alkalmazkodik a megváltozott piaci körülményekhez, és elindult egy megújulási folyamat a lap szerkesztőségében is. Ebben a folyamatban lesznek döntési pontok, amelyeknél jelen leszek és számíthatnak a segítségemre. Az utóbbi időben a Népszabadság nagy hangsúlyt helyezett az online fejlesztésekre, azok is folynak tovább, azokban is van rengeteg lehetőség. A kitűzött cél a gazdaságos működés megteremtése. Két veszteséges év és a gazdasági válság elcsitulta után ismét profitábilis működésre törekszünk.

A Népszabadságot nem csak a recesszió, hanem a szeriőz lapok általános visszaesése is sújtotta. Meg lehet ezt állítani?

A szeriőz lapok átalakulását nem feltétlenül kell elválasztani bármilyen egyéb print termék átalakulásától. A Népszabadság példányszáma arányaiban nem csökkent többet, mint mondjuk a glossy magazinoké, a hirdetési bevétele a piaci átlagnál kevésbé esett. A minőségi napilapok jobban szem előtt vannak, jobban figyelnek rájuk, és az online portálok szeretnek a Népszabadsággal foglalkozni. A példányszám-csökkenésnek is van egy határa, nem folytatódik lineárisan, az elmúlt hónapokban a példányszám-csökkenés lassult, sőt lassan megáll. Ráadásul a Népszabadság Zrt. esetén alapvetően nem egy lap kiadásáról, hanem bizonyos fajta tartalom előállításáról beszélünk, amelynek minél több csatornán kell tudnia eljutni a fogyasztóhoz. Az egyik csatorna, hogy kinyomtatjuk, és így adjuk el. Vannak más csatornák is, külön bevételi lehetőségekkel. Változnak a fogyasztói szokások, de szeriőz tartalmakra mindig volt igény, ami ezután sem szűnik meg. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Népszabadság nagyon erős márka, hasonlóan a Blikkhez vagy a Nemzeti Sporthoz, és ebben a márkában, márkákban még rengeteg potenciál van.

Az emberek továbbra is fognak újságot vásárolni és olvasni. A példányszámok mai csökkenésének csak egyik oka, hogy változnak a fogyasztói szokások. A másik nagyon fontos ok, hogy kevesebb az emberek elkölthető jövedelme, így minden területen csökkent a fogyasztás. De senki nem gondolja, hogy – mondjuk – vége a motorizációnak, mert egyes autómárkák eladása akár 70 százalékkal is visszaesett, de említhetném a telekom szektort is, ahol jelentős visszaesések voltak az árbevételek terén.

Milyen eredményekre számítasz 2010-ben?

Nem titok, hogy a Népszabadságnál voltak leépítések. Az átszervezésnek költségei vannak, amelyek még rányomják bélyegüket erre az évre. De 2010 utolsó negyedévére a lap eredménye egyensúlyba kerülhet.

Ami a Ringier kiadót illeti, az a dolgok mai állása szerint fennállásának legjobb eredményét fogja elérni 2010-ben. Másfél éve döntöttünk a stratégiai irány mellett: a válság ellenére új online és offline termékeket indítottunk, erős költségoldali racionalizálással összekötve. Tavaly is csak egyszámjegyű visszaesést szenvedtünk el, szemben a piacon gyakori 20-30 százalékos mínuszokkal. Ebből lendületet véve idén már nagyon sok előnyhöz jutunk.

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

9 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

16 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.